38. fejezet

38. fejezet

Nem hittem volna, hogy öthónapnyi alvás után még fogok valaha olyasmit érezni, mint fáradtság, avagy kipihentség, mégis fáradt voltam az ágyba dőlésemkor, és kipihent, mikor néhány óra múlva magamhoz tértem. Odakint még sötét volt, de némi fény azért beszűrődött az ablakon, és azt is határozottan éreztem, hogy egy férfi tart a karjaiban. Ráadásul egy nem akármilyen férfi. Hanem Ryan!

Először megdermedtem és ki akartam ugrani az ágyból, majd arra gondoltam – a mozdulatlansága miatt úgy ítéltem meg –, hogy jó ideje alhat már itt velem, egy-két perc nem oszt, nem szoroz. Miután végérvényesen kipenderítem innen, úgysem fog többé a közelembe jönni, nemhogy az ágyamba… Kiélveztem tehát a bódító pillanatokat. Különös érzés töltött el… valami olyasmi, hogy „most pont ott van, ahol lennie kell”. Ennek a varázslatos érzésnek is engedtem… még egy kicsit.

A karja a derekam körül pihent, a mellkasa a hátamhoz simult, a csípője a fenekemhez, az állát pedig a lapockámnál éreztem. Különös boldogság járta át minden porcikámat, miközben hallgattam Ryan békés szuszogását. A szívem akaratomon kívül is hevesebb ritmusra váltott, pedig a helyzetünk most egyáltalán nem volt szexuális töltetű.

Nem, mi?! Kit akarok átverni?! – kérdeztem magamtól fanyalogva. Nem véletlenül remegtem minden ízemben. A vágy egy orkánerejű szél intenzitásával söpört végig rajtam, kiváltképp, amint felfogtam, hogy Ryan anyaszült meztelenül fekszik mögöttem. Ez már bőven kitolta azt a határt, amit alapesetben el bírnék viselni, ennek ellenére nem igyekeztem elhúzódni tőle. Talán ez az utolsó alkalom, hogy vele tölthetem az éjszakát… élvezni akartam még néhány percig.

Tisztában voltam vele, hogy ez az egész persze csak rajtam múlik, mert ő nyilvánvalóan nem tiltakozna, ha meggondolnám magam, és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk, de ez túl sok mindenkinek okozna fájdalmat, így nem volt szabad meginognom. Csakhogy ez az egész szituáció mást se csinált velem: finom megingatás helyett egyenesen ledöntött a lábamról. Még jó, hogy épp feküdtem.

Egyetlen perc, nem több! – parancsoltam magamra. Utána kibújok a karjaiból, az ágyból, majd Ben keresésére indulok, hogy jól megszidjam, amiért hagyta, hogy ez megtörténhessen.

Aztán letelt az egy csodálatos perc, mégsem tudtam megmoccanni. Túl jól éreztem így magam. Tisztában voltam vele, hogy rendkívül veszélyes dolgot csinálok, de képtelen voltam véget vetni neki.

Ryan ekkor megmozdult, és még szorosabban húzott magához. Az egyik tenyere a mellemre kúszott, finoman megszorította, majd simogatni kezdte.

Elkéstem! Felébredt! – villant belém, mikor egy csókot is lehelt a vállamra, de a vágy olyan ellenállhatatlanul hasított végig rajtam, hogy önkéntelenül is reagáltam az érintéseire.

- Nataly – suttogta érzékien, mintha az ujjai nem töredezték volna amúgy is elég hatékonyan a szívem köré emelt falat.

De nem! Ez csak vágy! – győzködtem magam. Ben vagy bárki más közelségére ugyanígy reagálnék, ez száz százalék! Aztán módosítottam a tényen: Benre még csak-csak, de más iránt nem dobogott a szívem olyan féktelenül, mint az egyre izgatóbban csábítgató jelenlegi szeretőm iránt.

A sóhaj akaratlanul szakadt ki belőlem, mikor Ryan keze a hasamra csúszott, majd onnan le a combjaimra.

Az utolsó szalmaszálnyi erőmet felhasználva próbáltam meg ekkor elhúzódni tőle, de rögtön észrevette, mi a tervem, mert ismét a derekam köré fonta a karját és visszatartott.

- Eressz! – kértem halkan, felfedve az ébrenlétemet.

- Kérlek, maradj! – kért ő halkan engem. – Csak még egy kicsit. Utoljára, ha úgy akarod, de… ha tényleg ez az utolsó alkalom, hogy a karjaimban tarthatlak, akkor ezt a pár percet már ne tagadd meg tőlem, kérlek! – A lelkemig hatoltak a szavai, pedig nem akartam. – Kérlek! – ismételte.

Az eszem még tiltakozott, de a testem lassan elernyedt, az izmaim ellazultak, ő pedig ezt észlelve óvatosan hanyatt fordított és fölém hajolt.

- Utoljára – leheltem anélkül, hogy felfogtam volna, beszélek, mire Ryan elmosolyodott, megcirógatta az arcom, majd egy lágy csókot adott az ajkaimra. A régmúltat idéző szenvedély lángjai borítottak be bennünket, holott csupán egy rövidke csók volt… és mégis a helyére billent a kusza világ.

- Köszönöm! – nyögte picivel később, de nem folytatta. Csak tartott hosszan átölelve, néha-néha puszikkal hintve a nyakam vagy az arcom, semmi több. Az én vágyaim viszont lassacskán tetőztek.

Egyikünk sem szólalt meg, bár ezernyi mondanivalónk lett volna. Tán nem mertük megtörni a puha békét kemény igazságokkal. Ehelyett egymás közelségére alapozva váltunk egy teljes egésszé, anélkül, hogy a testünk kívánságait teljesítettük volna.

Féltem megkérdezni, miért nem megy tovább, inkább átvettem az irányítást. Utoljára – ismételgettem magamban, majd a következő számra adott puszijakor az ajkai közé csúsztattam a nyelvem.

Egy másodpercnyi döbbent mozdulatlanság következett, majd újból a szenvedély vált dominánssá. Éreztem, hogy kíván engem, és az én vágyaimmal sem volt probléma. A kezem önálló életre kelt; végigsimítottam vele Ryan csípőjén, míg el nem értem azt a részét, melynek megragadásakor egy rekedt hörgés szakadt fel belőle, aztán váratlanul ő húzódott el tőlem.

Dideregni kezdtem, mivel már sehol nem érintkeztünk.

- Mi a baj? – kérdeztem. Volt egy olyan kellemetlen sejtésem, hogy a testem elváltozásai, még ha már gyógyultak is, okozzák a bizonytalanságát.

- Baj? Több baj is van! – felelte nyersen. Mielőtt megkérhettem volna, hogy sorolja fel őket, elkezdte. – Még csak nemrég tértél magadhoz… Nem lenne szép tőlem, ha máris rád vetném magam. Másrészt nem azért bújtam ide melléd, hogy szeretkezzünk… Harmadszor pedig… nem akarok neked fájdalmat okozni – célzott végül arra, hogy esetleg valamely részem még nem működik tökéletesen. Nagyon finoman fogalmazott, és édes volt tőle, hogy aggódik, csakhogy tökéletesen jól éreztem magam annak ellenére, hogy nem teljes egy napja tértem még csak magamhoz.

- Jól vagyok – fordultam felé, és a halvány fényekben az arcát fürkésztem. Tényleg aggódott. A száját összeharapta, mintha tartana tőle, hogy nem bírja majd visszafogni magát. megint nekem kellett megtennem az utolsó centiket felé. – És akarlak – vallottam be legyőzötten –, de csak ma éjszakára, még egyszer utoljára, és aztán soha többé.

Vártam, mit szól az ajánlathoz, ő meg kiélvezte a bizonytalanságomat, mert elég soká hagyott kétségek között. Már-már ott tartottam, hogy ha a szavaim alapján nem elég egyértelmű neki, mire gondoltam, akkor megmutatom, ám amint kinyújtottam a kezem, hogy megsimogassam néhány érzékenyebb pontján, elkapta a csuklómat.

- Ne – suttogta keservesen. Fogalmam sem volt, honnan a francból van ennyi önuralma. – Én nem csak ennyit akarok!

Na, ezt sejthettem volna; ha a kisujjamat kapja, már a karomat szeretné a magáénak tudni.

- Több nem lehet, és nem is lesz – feleltem saját magamnak is gyötrelmet okozva. Hát nem látja, hogy nekem sem könnyű?! Miért nehezíti meg a dolgot?

Tűnődött egy kicsit az ultimátumon, végül elhatározásra jutott. Igen megdöbbentő elhatározásra.

- Akkor viszont… nem akarom vesztegetni az időt – húzódott vissza hozzám sokkal közelebb, de a várakozásommal ellentétben nem csókolt meg, nem állt neki simogatni, semmi, hanem: – Hadd öleljelek át! – kérte. Így is tett.

- Mi? Mit művelsz? – kérdeztem, mert a vágyaim lassan már csak egy dologra ácsingóztak: kielégülésre, nem holmi… szimpla, szexmentes összebújásra!

- Hadd tartsalak a karjaimban! – ismételte meg más szavakkal. Éreztem, hogy ő is fel van izgulva, de mégsem csináld egyebet, mint valóban csak átölelt.

- Ennyi? – Kissé csalódott voltam, bár végül is, volt benne ráció, amit kitalált. Szeretkezéssel az időnk baromi gyorsan elröppenne, így viszont minden apró pillanatot kiélvezhettünk.

- Igen – felelte. – Szeretlek, és ez nekem többet jelent, mint egy röpke menet kutyafuttában – részletezte, amire gondolt. – Mindjárt itt a reggel, amikor majd nyilván elzavarsz. Inkább egy ilyen emléket vinnék magammal…

Döbbenten elhallgattam, és hozzásimultam, amennyire ez lehetséges volt. Bevethettem volna különféle trükköket, hogy elveszítse a fejét – ismertem már, tudtam, mitől fordulhatna ez elő a döntése ellenére –, mégsem tettem semmit. Egyszerűen csak feküdtem ott, ő átölelt, én is őt, és… ennyi.

A testem fájóan kiáltozott kielégülésért, a lelkem meg a szívem azonban valami olyasmivel telt meg, de csordultig, amit meg sem bírtam nevezni. A könnyeim azonban eleredtek.

Ryan észrevette ezt, és gyengéden törölgetni kezdte őket előbb az ujjaival, majd a szája itta le rólam a sós cseppeket.

- Ne sírj, kérlek! – Ha nem kérte volna, talán elmúlik, de így csak még jobban rázendítettem. Erre felnyögött, majd megpróbálta máshogy oszlatni a bánatomat. – Hagyd abba, hacsak nem akarod, hogy idő előtt kidobjanak innen a… barátaid – fogalmazta meg finoman a kilétüket.

Ez hatott. Neki meg az önbizalma is felduzzadt a már régebb óta duzzadt részei mellett, mert nem sikerült volna ilyen gyorsan lecsillapítania, ha azt akartam volna elérni, hogy mielőbb kidobják őt innen. Csúful áldozatul is estem a trükkjének. Elárultam magam, még ha akaratlanul történt is.

- Talán be sem kellett volna eresztenünk – motyogtam a vereségem ellensúlyozására, bár nem gondoltam komolyan. Akkor most aggódhatnék érte.

- Én nagyon örülök, hogy így történt – felelte mosolyogva, és könnyedén megcsókolt, de semmi több. Csak egy csók, még csak nem is nyelves! Kezdtem rá haragudni…

- Hogyhogy Ben beengedett? Úgy értem ide, a szobámba… – Tényleg nem tudtam elképzelni, mivel vette őt rá erre, kíváncsian vártam a magyarázatot.

- Egyszerű dolgom volt… – mosolygott rám hamiskásan. – Mivel biztosra vették, hogy rád pályázom, úgy döntöttek, mindketten inkább engem őriznek, nem pedig téged. Hamar kiderült, mi a gyenge pontjuk. Conradé a gin. Elég gyorsan kidől, ha tisztán issza.

Ezt megjegyeztem magamnak, még el is mosolyodtam rajta, de ez még nem volt teljesen kimerítő magyarázat.

- És Ben? – Vele kapcsolatban volt egy áruló-tippem, ami majdnem be is jött.

- Bennel is ittunk egy keveset. Aztán dumáltunk… többek között rólad. Amíg kómában voltál, egész jól kijöttünk. Mindketten ugyanarra vágytunk: hogy te mielőbb magadhoz térj. Aztán ez végre megtörtént, mi pedig egy szempillantás alatt újra ellenségekké váltunk. Sosem volt még ilyen erős konkurenciám nőügyek terén – mondta róla elismerően, nekem azonban kapásból az a feketehajú lány ugrott be, akit akkor ölelgetett, amikor titokban meglátogattam Portlandben. Vajon erre a fajta egyéb nőügyre is gondolt az előbb? Nem tudtam meg, folytatta. – Végül elárulta, hogy ő, annak ellenére, hogy mennyire szeret téged, tulajdonképpen megpróbált meggyőzni, hogy legalább beszélj velem és hallgasd meg, amit mondani akarok. De a szökésed, meg a ma esti műsor után úgy döntött, visszaáll a te pártodra. Megértem őt, nem hibáztatom ezért. Azért sem, hogy falazott neked az állítólagos eljegyzésetekről.

- Honnan tudod…? – Csapdába estem. Ha blöffölt, most rájöhetett, hogy hazugság volt, de máshogy is kitalálhatta. Az utóbbi tippem volt helyes.

- Most buktál volna le, ha nem ellenőrzöm már korábban a gyűrűsujjadat, amíg te aludtál – mosolygott rám a sötétben.

- Francba – morogtam, de a bejutása sztorijának többi részére is kíváncsi voltam.

- Örülök, hogy hazudtatok – csókolt meg futólag ismét, aztán tovább mesélt. – Tehát Ben a maga részéről nem kifogásolta, hogy mi ketten mindent tisztázhassunk, bár így az én esélyeimet növelte volna a sajátjával szemben. Te azonban határozottan tiltakoztál, úgyhogy nem erőltette a dolgot. Miután Conrad kifeküdt, és már csak ketten maradtunk ringben, könyörögni kezdtem neki, hogy engedjen be hozzád. Persze erről hallani sem akart, úgyhogy mást javasoltam.

Nem árulta el azonnal, én meg bekaptam a csalit.

- Mit? – faggattam türelmetlenül.

- Előkerült egy pakli kártya…

Ennyi nekem elég is volt, de a végére még azért kíváncsi voltam.

- Hogy voltál képes engem megtenni tétnek?! – háborodtam fel, de mindketten tudtuk közben, hogy a haragom nem valódi. Meg ennyi erővel Benre is megorrolhattam volna ugyanezen okok miatt.

- Elárultam neki, hogy a múltkor te nyertél – felelte. – Addig sem félt, de ezután kifejezetten biztosra vette, hogy én fogok veszíteni. Csak arra nem számított, hogy én egyetlen személlyel szemben nem vagyok verhetetlen, és ez nem ő. Hanem te.

Hatásos mentegetőző beszédet vágott le, hogy tényleg ne haragudhassak rá, amiért párbajozni hívta Bent. Nem haragudtam. Kicsit furcsállottam ugyan a dolgot, de nem voltam mérges miatta.

- Érdekes trükkjeid vannak… – súgtam, mire hasonló halkan válaszolt:

- Tudod, hogy szól a mondás… Szerelemben és háborúban… – A csókom hallgattatta el. Csodák csodájára, ezúttal nem tolt el, visszacsókolt és visszaölelt, valamint már nekem sem volt olyan sürgős tőle megszabadulnom. Bár egy fontos dolog még közénk állt…

Ezután gyorsan meggyőződhettem róla, hogy nemcsak az eddig tapasztalt téren működik köztünk sok minden, még telepatikusan is egy hullámhosszon vagyunk.

Már majdnem eljutottunk addig a pontig, ahonnan nincs visszaút, de Ryan sajnos még képes volt gondolkodni. Kitalálhatta, mire gondoltam, mert váratlanul abbahagyta a csókolgatásomat és hátrébb húzódott. Én persze utána bújtam és tovább simogattam, nehogy meggondolja magát és már megint felülkerekedjen benne a józanész, ám ekkor így szólt:

- Ez nem fog menni!

A kezem pont a hasán kalandozott, picit kellett csak lejjebb csúsztatnom, hogy bebizonyítsam, téved.

- Én érzem, hogy menni fog – fontam a csípőjére a lábaimat. Az egy pillanatig sem zavart, hogy az egyik küllemileg igencsak hagy maga után kívánnivalót, és szemmel láthatóan Ryant sem érdekelte, mégis megállt, majd engem is újra megállított.

- Nataly… Kérlek, előbb hadd mondjam el, hogy…

- Ne! – szakítottam félbe. – Ne rontsd most el a pillanatot! – kérleltem reményeim szerint ellenállhatatlanul búgó hangon.

Már csaknem úgy tűnt, bejön a figyelemelterelés, mert újra a szenvedélye kerekedett felül, de aztán megint felemelte a fejét. Láttam a szemeiben az elszántságot. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy úgyis ki fogja nyögni, mi böki a csőrét, akár akarom, akár nem, de már az első szavánál irtózatos düh öntött el.

- Jodie…

- Nem! – kiabáltam rá, kockáztatva vele, hogy Ben és Conrad máris ránk rontanak, hogy letépjék őt rólam, de mivel ez nem történt meg az alatt a tíz másodperc alatt, amíg Ryan döbbenten elhallgatott, higgadtabban hozzátettem: – Itt és most nem érdekel, mi az a rohadt fontos közlendő. Ha már eddig nem tudtam, kibírom reggelig. Addig pedig tudok izgalmasabb programot is, mint ezen vitázni tovább.

Nem kellett neki részleteznem, mire gondolok. A mondatomat úgy értelmezhette, hogy másnap végre hajlandó leszek már meghallgatni, ezért az újabb győzködési kísérleteimnek gátat szabva vadul csókolni kezdett.

Egyből felengedett bennem a feszültség, és heves szívdobogással viszonoztam odaadóan az ölelését. Nem egészen ott folytattuk, ahol abbahagytuk, vagyis nem a lényegnél; valami egészen más történt.

Akárcsak az eddigi legszebb éjszakáinkon, Ryan most is azon igyekezett, hogy engem lásson el rendkívüli mennyiségű gyönyörrel, a saját vágyait háttérbe szorítva. Fájdalmasan nagyokat élveztem, minden porcikám remegett, ha most kellett volna meghalnom, boldogan teszem. Az érintései feltüzeltek, a csókjai lángra lobbantottak. Égtem, de még nem volt elég.

Amint sokadjára csillapított le gyengéd cirógatásokkal, hogy aztán a szája ismét a melleimre kúszott, hogy kínzóan merevre szopogassa a mellbimbóimat, közben az ujjait mélyen belém fúrja, előkészítve a testemet a nyelve ostromának, elrántottam magamról, vagy magamat tőle, és egy fojtott tiltakozással hanyatt döntöttem az ágyon.

- Most… én jövök – ziháltam, bár voltak kétségeim a maradék energiáimat illetően, melyek szükségesek voltak a viszonzás kivitelezéséhez.

Igazság szerint piszkosul kimerültem az elmúlt mámorító órák során, ezért a legegyszerűbb, mégis mindkettőnk számára leggyönyörtelibb és egyben legkínzóbb megoldást választottam: a csípőmet kicsit megemelve hozzádörgöltem magam Ryan tettre kész keménységéhez, és miután a nyögéseivel kísérten a teljes hosszán benedvesítettem korábbi élvezetem nedveivel, könnyedén ráültem, majd úgy maradtam. Nemcsak a fáradtságtól voltam képtelen megmozdulni, hanem a leírhatatlan érzések is meglehetősen letaglózó hatással voltak rám. De rá is, ha jól vettem észre.

Mindkettőnk lélegzete elakadt, ahogy a testünk után a tekintetünket is eggyé olvasztottuk. Az nem döbbentett meg, hogy én könnyezem, de az nagyon, amikor az ő arcán is felfedeztem, hogy nedves csíkokban patakzik az érzelem. Ez még a tökéletest is messze felülmúlta.

- Soha többé nem engedlek el! – suttogta szavakba öntve összekuszálódott gondolataim nagy részét.

Nem bírtam tovább tartani magam, így a mellkasára borulva pihegtem, hogy erőt gyűjtsek az elkövetkező vágtához, ám a kivitelezéssel gondjaim adódtak.

Időhúzás gyanánt csókolgatni kezdtem Ryan bőrét. Végighaladtam a kulcscsontján, a nyakán, majd az arcélén, míg el nem értem a szájáig. Nyelvünk tánca szemléltette azt, amire a testem vágyott, a kezei mindenütt kószáltak a bőrömön, szerelmes ösvényeket rajzolva rám.

Az, hogy mindeközben mereven bennem lüktetett a teste, megsokszorozta a kéjeimet. A mozdulatlanságunk pedig még tovább tetőzte ezt. De ez már sok volt nekem.

Felemelkedtem egy kicsit, hogy a szemébe bírjak nézni, aztán amint ez megtörtént... Képtelen voltam tovább magamban tartani, muszáj volt kimondanom:

- Szeretlek!

Ryan arca felragyogott, a szája ismét lecsapott az ajkaimra, majd megragadott a derekamnál és velem együtt átfordult az ágyon anélkül, hogy akár csak milliméternyire is szétváltunk volna.

- A legelső pillanattól kezdve… – egészítette ki a vallomásomat, majd újra megcsókolt, és óvatosan mozogni kezdett. Már az első lökése is végtelen kielégülést okozott. Felkiáltottam, mire megállt. – Fáj? – kérdezte lélegzetvisszafojtva.

Az egész teste – az enyémhez hasonlóan – verejtékben úszott és remegett. Érezhetően emberfeletti erőfeszítésbe került neki az önuralom. Megint könnyezni kezdtem.

- Nem – súgtam. – Folytasd!

Folytatta. Minden végtagommal őt öleltem, a nyelvünk érzéki ritmust lejtett, a testünk újra és újra egymásba olvadt.

Alighogy elviselhetetlenné vált az édes gyötrelem, megkértem rá, hogy ne óvatoskodjon tovább, ő pedig szót fogadott. Ilyen zabolázhatatlan, eszelős szenvedéllyel szerettük egymást minden eddigi alkalommal. Most sem álltunk ellen a leküzdhetetlen kísértésnek.

Az érintései újfent elvarázsoltak, a csókjai elkábítottak, a vég elkerülhetetlenné vált.

Mintha egy gát szakadt volna át, nyomában a leomló víztömeg. A gyönyör olyan erős hullámokban árasztott el, mint alant a folyó a völgyet. Ryan vihara is ebben a pillanatban tetőzött. Csókba olvasztottuk a mámort, a tekintetünk összevillant, egyszerre suttogtuk el a szót, aztán… csend. Sötétség és nihil.

Már világos volt, amikor kinyitottam a szemeimet. A hatalmas ablakon túl csupa zöldet láttam, a magas fák közt szökött be néhány napsugár és… egyedül voltam. Felültem, majd azt is észrevettem, hogy valaki rám adott egy pólót. Úgy éreztem, valami nem stimmel… Nem egészen az volt az utolsó emlékem, hogy… akármi, hanem épp… Ryannel szeretkeztem. Mi történhetett aztán?

A választ hamarabb megkaptam, mint reméltem volna. Ben lépett be ugyanis az ajtón. Jodie-val a nyomában! Na, ettől még inkább sikerült összezavarodnom.

- Felébredtél? – mosolygott rám régi barátom.

- Amint látod – feleltem rekedtesen, mire Jodie máris a kezembe nyomott egy pohár vizet. Ittam egy kortyot. – Mi történt?

Erre már a csaj válaszolt.

- A fér… Ryannel szeretkeztetek, amikor váratlanul elájultál. Azt sejtettem, hogy jó lehet az ágyban, de hogy ennyire!

A ténnyel ellentétesen mindezt olyan elképesztő higgadtsággal, sőt, szinte vidáman mondta, hogy ha nem lettem volna biztos abban, hogy ő az említett férfiú hites felesége, tán még zavarba is jövök vagy minimum elszégyellem magam, mert szexeltem vele.

- Sejtetted…? Mi van? – néztem segélykérően Benre, akinek az utóbbi időben szokásává vált, hogy az életfunkcióimat macerálja, és rögtön feltűnt, hogy nem repes az örömtől. Mégis igazat beszélt volna Jodie?

- Ez nem egy egymondatos történet, de nemsokára mindent megtudsz – fejezte be ekkor a vizsgálgatásomat, és leült mellém az ágy szélére. – Tényleg fergeteges lehetett. Öt napig aludtál. Hogy érzed most magad?

Ben is azon ügyködött, hogy elképedjek.

- Öt…? Jesszusom! – Egyből megfájdult a fejem. – Jól vagyok – feleltem a kérdésre, majd nekiálltam megemészteni a már rendelkezésemre álló töredékinfókat.

Nem álmodtam, tényleg bejött hozzám Ryan… öt napja! Aztán beszélgettünk, szeretkeztünk… fantasztikus volt! Aztán… Semmi. Kiesett, hogy utána mi történt. Ben ezt is elmesélte.

- Nem sokon múlott, hogy megöljem, amikor hajnalban megkeresett és azt üvöltözte a fülembe, hogy jöjjek azonnal, mert szerinte valami nagyon nagy baj történt… Mindezt meztelenül. Te sem voltál éppen túlöltözve, amikor megláttalak itt fekve szinte élettelenül. Conrad is magához tért a zajra, úgyhogy már ketten akartuk kitaposni a belét azért, amit veled tett. Elájultál – magyarázta meg, mit is tett velem Ryan. – Ha más bajod esett volna, már nem élne, de szerencséje volt.

Megkönnyebbültem, de még mindig akadt néhány homályos pont. Például, nem tudtam, hogy most hol van az illető, aki az elmondottak alapján szó szerint ájultra kefélt, de ezt nem kérdezhettem meg így nyíltan, részben a jelen levő neje miatt, részben mert nem akartam megbántani Bent, akinek érthetően nem esett jól, hogy végül lefeküdtem a vetélytársával.

- És te hogy kerülsz ide? – fordultam a még mindig kedvesen mosolygós Jodie felé. A jelek szerint elment az összes esze, ha mindezt képes ilyen nyugodtan elviselni.

- Amint meghallottam, mi történt veled, vagyis, hogy olyan sok idő után végre magadhoz tértél a kómából, rögtön oda akartam menni hozzád, de először a szülés akadályozott meg benne, majd az, hogy a lányomat megfigyelés alatt tartották, mert volt egy kis gond a tüdejével, de már minden rendben. Tegnap érkeztünk ide. Most az apja vigyáz rá.

Ez egy szuszra megint túl sok újdonság volt, időm viszont csekély, hogy felfoghassam, ugyanis bekukkantott az ajtón Conrad is, aki az ébredésemet megpillantva szélesre tárta az ajtót és boldog vigyorral beljebb lépett. Enyhén megszorongatott örömében. Már csak Martint hiányoltam a sorból. Ryant egyelőre nem, főleg azután, amit Jodie mondott az előbb; most a lányára vigyáz.

Fogalmam sem volt, mi lesz, mi legyen ezek után, de lehetőségem szintúgy nulla átgondolni, mivel a látogatóim nőtagja hirtelen átvette az irányítást.

- Na, fiúk, kifelé innen! Natalynak és nekem most rengeteg dolgunk és megbeszélnivalónk van! – terelte ki a pasikat határozottan a szobából. Legnagyobb döbbenetemre engedelmeskedtek is neki.

Conradtól az arcomra, Bentől a számra kaptam puszit, aztán indultak kifelé.

- Ne fáraszd le nagyon, pihennie kell – kapott Jodie figyelmeztetést kedvenc orvosomtól, aki továbbra sem tűnt túl elégedettnek a dolgok alakulása miatt.

Reméltem, hogy beszélhetek majd valamikor vele is kettesben, nem szerettem volna ugyanis, ha… nagyon megbántódik, vagy mit tudom én! Tisztára zűrzavaros volt minden, és még a tisztázásoknál is jobban szerettem volna egyedül maradni, csakhogy ebben megakadályozott az a nő, akit… valójában utálnom kellett volna, vagy legalábbis neki engem, de egyik verzió sem volt érvényben. Ez pedig csak még tovább tetézte a káoszt.

- Biztos éhes vagy – fordult vissza Conrad is az ajtóból. Hozzám intézte a szavait. – Összeütök valami finomságot, csak neked, hercegnő! – kacsintott rám, majd ránk csukta az ajtót.

- Ez hihetetlen – nevetgélt Jodie, miközben a fürdőbe indult.

- Mi? – kérdeztem, bár a „melyik dolog?” tartalmú kérdés jobban passzolt volna ide. Részemről csaknem mindent hihetetlennek éltem meg, ami az utóbbi… durván fél év során történt velem. Vagy még régebb óta…

- Az, hogy itt minden pasi beléd van zúgva! – kiabálta felém a hálóba. Közben megnyitotta a csapot, ezért alig hallottam a szavait, de annyira igen, hogy ne kelljen újra megkérnem, ismételje el ezt a képtelenséget.

Bár… valóban nem volt képtelenség. Benről tudtam, hogy imád, Ryan… nos, ő is. Conrad pedig… hát vele kapcsolatosan sem lehettek kétségeim. Ez a három így viszont már sok volt a jóból. Nem akartam én ezt! Még kettőt sem, sőt… ha jobban belegondolok, az egész szerelem, mint olyan, számomra nemhogy nem létező, hanem tiltott dolog kellett volna, hogy legyen. Ehhez képest…

Jodie visszatért hozzám. Közel lépett az ágyhoz, megfogta a kezem, segített felállni, majd legnagyobb döbbenetemre lerántotta rólam a pólót, és hátrált egy lépést. Olyan pillantással mérte végig a testem csaknem minden – felé látszó – porcikáját, hogy komolyan kényelmetlenül éreztem magam. Kinyújtottam a kezem a pólóért, mire a háta mögé hajította, és így szólt:

- Gyere! Most veszel egy kellemes fürdőt, és közben elmesélek neked valamit! – rángatott magával a másik helyiségbe, majd a tiltakozásommal nem törődve szinte beleerőszakolt a kádba.

- Nem akartam fürödni – jegyeztem meg morogva, csakhogy ez őt egy cseppet sem érdekelte.

- Először is – kezdte –, el sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy ott, annak idején nem haltál meg. Ryan kis híján az eszét vesztette az aggodalomtól, aztán meg a kétségbeeséstől, amikor meglátott engem meg a barátodat kijönni abból a kastélyból vagy miből… te meg sehol. Ne tudd meg, milyen cirkuszt rendezett, amiért téged bent hagytunk. Még szerencse, hogy kiszúrta Conradot, amint visszaoson érted. Még sírt is, amikor aztán kihoztak téged… meglehetősen ramaty állapotban, de ez csak őket lepte meg, én sajnos láttam, milyenek a sérüléseid. Nem csoda, hogy elhittem, amikor az a fickó elrángatott mellőled azzal, hogy meghaltál… – Sóhajtott egy bánatosat, majd mi sem természetesebb, fogta a zuhanyrózsát, és nekiállt bevizezni vele a hajam.

- Hé! – szóltam rá, és rántottam el a fejem. – Erről végképp nem volt szó!

- Csss! Te csak élvezd a kényeztetést! Hol is tartottam…?

- Jodie… – Próbáltam fenyegetően ráripakodni, de nem volt szerencsém, megint folytatta. A csapot könnyebb lett volna elzárni, mint őt.

- Ja igen, megvan! Szóval sikerült téged is kimenteni, aztán kiderült, hogy megölted azt a ganét, aki mindkettőnket elraboltatott. Én sosem voltam az erőszak híve, de abban a szent pillanatban, amikor megláttam a hulláját, boldogan felnevettem! – Bennem is hasonló érzések motoszkáltak Tony szívének utolsó dobbanásakor. – De ez nem fontos, a lényeg, hogy végre szabadok voltunk! Csakhogy te kómába estél. A férjem, vagyis Ryan egyetlen percre sem tévesztett szem elől, de ha mégis meg merte volna tenni, hidd el, velem gyűlt volna meg a baja! – Ezt olyan harciasan közölte, mintha a szóban forgó személy nem maradt volna velem önként, hanem csak kényszerből. Ami persze baromság volt. Már meg sem kíséreltem közbeszólni, főleg mert közben a számba is jutott a samponból, amellyel Jodie hatékonyan tisztogatta a hajam. Meg kollektíven mindenem. – De eszébe sem jutott ilyesmi! Szóval veled volt egész végig! Bocsánatot kell kérnem tőled, Nataly…

Vártam, hogy miért, de nem nyikkant. Még a keze is megállt a mosdatásomban.

- Mmmééé? – nyögtem torokhangon csukott szájjal, ugyanis nem vágytam habot fogyasztani.

- A babának csak egy héttel később kellett volna megszületnie, vagyis holnap. Ha nem igyekezett volna ki belőlem annyira, akkor Ryan veled lehetett volna, amikor felébredsz.

Ez volt az a pont, ahol elegem lett.

Kirántottam magam Jodie kezei közül, két marék vizet löttyintettem az arcomba, hogy leöblítsem vele a beszéd- és látásképességeimet akadályozó samponmaradványokat, majd fogtam egy törölközőt, használtam is, aztán a csaj felé fordultam.

- Már a fogdánkban is sejtettem, hogy neked nincs ki mind a négy kereked, de most már egészen biztos vagyok benne! – vágtam a képébe, csakhogy neki, tán az elmebajából adódóan, eszébe sem jutott megsértődni. Felnevetett! – Hát ilyen nincs…

- Hidd el, tökéletesen rendben vagyok idebent! – kocogtatta meg a homlokát.

- Akkor ne beszélj nekem össze ilyen hülyeségeket! – ripakodtam rá, majd önkezűleg nekiálltam befejezni, amit elkezdett, vagyis a tisztálkodásomat. Ő meg a fotelba telepedett a káddal szemközt, kényelembe helyezte magát, és meg sem fordult a fejében, hogy hallgasson rám. Pedig tényleg szépen kértem.

- Valójában kezdettől fogva tudok rólad – döbbentett meg olyannyira, hogy még a szivacs is megállt a kezemben. És még közel sem fejezte be. – Kutatni is segítettem neki utánad, amikor a szülinapja után egyszerűen leléptél. Borzasztóan beléd zúgott! Én mondtam neki, hogy egyszer utol fogja érni a végzete, és úgy fenéken billenti… vagy inkább szíven szúrja Ámor nyila, hogy alig győz majd levegő után kapkodni, máris azon fogja törni magát, hogyan tartsa meg a nőt, aki ezt eléri nála. Persze sosem hitt nekem, egész addig, amíg nem találkozott veled. Tökéletesen átéreztem, min megy keresztül, hisz én magam is átéltem már ugyanezt.

Jodie egy pillanatra elmerengett, én meg a világ legalávalóbb, utolsó dögjének éreztem magam. Nyilvánvaló volt, hogy ő a férjébe pistult bele hasonlóan ijesztő mértékben, csakhogy az nem viszonozta az érzelmeit. Ő azonban még így is, feltétel nélkül rajongott érte…

Hát ilyen a szerelem – gondoltam. Jodie még a saját boldogságát is képes beáldozni azért, hogy a szíve választottja másé lehessen. Most már önzőnek is éreztem magam.

- Sajnálom – motyogtam, de meg sem hallotta.

- Nagyon szomorú lett, amikor az eltűnésed után hiába kerestünk. Már a cég sem érdekelte, semmi! Kizárólag az, hogy téged megtaláljon és elmondhassa, mennyire szeret! Végül lemondott rólad és a munkába temetkezett, amit addig elhanyagolt. Alig bírtam rávenni, hogy elmenjen meglátogatni az anyját, de aztán sikerült. És ott, ahol sosem keresett volna, újra rád talált! Istenem, mint egy tündérmesében! – lelkendezett.

Én a magam részéről befejeztem a mosakodást, de visszahanyatlottam a kádba. Úgy döntöttem, ez egyszer hagyom, hogy Jodie kibontakozzon, ha pedig befejezte – jobban mondva amint befejezte –, röviden és tömören elküldöm őt a francba.

- Tündérmese, hogyne… – morogtam.

- Igen, az! Ha hiszed, ha nem, ez maga volt a csoda! – Nehezen hittem. – Újra értelmet nyert az élete! Az sem érdekelte, hogy te…

- Hogy prosti voltam – segítettem ki gúnyosan.

- Hogy mit műveltél azelőtt, Martinnal pedig iszonyúan összeveszett, amikor hagyott téged elmenni… Aztán megtörtént az a szörnyűség, amikor lelőtted a…

- A stricimet.

Jodie-nak érezhetően nehezére esett nevén nevezni a dolgokat, nekem meg az esett lassacskán nehezemre, hogy az ő fecsegését hallgassam a múltam emésztgetése és a jövőmön való gondolkodás helyett, mégis maradtam. Reméltem, hamar befejezi.

- Őt. Szóval szegény azt hitte, nem éled túl. Ráadásul ez a Ben is képbe került… Ne tudd meg, Ryan milyen őrülten féltékeny volt rá mindig! – Nem tudtam, de sejtettem. – A szigeten viszont ismét visszakapott téged! Annyira sajnálom, hogy akkor majdnem elrontottam mindent a megjelenésemmel, de nem volt róla tudomásom, hogy te is ott vagy. Azt hittem, megint kikosaraztad és azért bújt el oda, hogy a sebeit nyalogassa. Egyszer beszéltem is vele telefonon – emlékeztem erre; a neje valami parti miatt aggódott –, de nem tett rólad említést, bár… ahogy így visszagondolok, boldognak tűnt… De én hülye nem gondolkodtam rajta, hogy vajon miért… és nyilván a legrosszabbkor toppantam be a rossz hírrel – vágott egy fintort, én azonban felháborodtam ezen.

- Hogy nevezheted azt rossz hírnek?! Egy új kis élet léte sosem rossz hír! Ryant rendkívül boldoggá tetted. – Máig élt az emlékezetemben az arckifejezése, az öröme, amikor megtudta.

- De neked rossz volt – nézett rám elkeseredetten.

- Sok mindent túléltem már – vontam vállat. – Hidd el, ez sem volt durvább, mint a többi.

Akartam még engedni magamnak egy kis meleg vizet, de Jodie következő szavai miatt félbe maradt a mozdulatom.

- A kis Naty nem szerelemgyerek. Mi Ryannel soha nem szerettük úgy egymást, mint ti. És soha nem feküdtünk le egymással.

A döbbenettől moccanni, de még levegőt venni sem bírtam néhány pillanatig. Aztán összeszedtem magam és elérkezettnek láttam az időt, hogy elküldjem Jodie-t a picsába.

- Na, ebből elég! – emelkedtem ki az amúgy is hűlő vízből. Magamra terítettem egy törölközőt, és a nő meglepettségére fittyet hányva folytattam a mondandómat. – Neked tényleg elment az eszed, ha azt hiszed, beveszem ezt a marhaságot! Mióta is vagytok házasok?

- Négy éve – felelte mosolyogva. Tényleg tébolyodott a csaj, ehhez kétség sem férhetett immár. Mi az, hogy mosolyog?!

- Azt akarod nekem bemesélni, hogy négy év alatt Ryan egyszer sem dugott meg?! Hát tényleg ennyire hülyének nézek ki, hogy ezt majd csont nélkül beveszem?!

- Ez az igazság – vont erre vállat ártatlan képpel Jodie.

- Aha. A lányotok meg biztos szeplőtlenül fogant! – vágtam hozzá, de ő még ekkor is halál higgadtan pillantott vissza rám.

- Nem. Mesterséges megtermékenyítéssel.

Na, itt lett tényleg végérvényesen elegem.

- Most azonnal tűnj a szemem elől!

- Nataly…

- Kifelé! – mutattam neki ajtót, de nem moccant. A karját megragadva én kezdtem vonszolni odafelé, miután felrántottam a fotelből.

- Semmit nem értesz! – emelte fel Jodie is a hangját, mikor félútra értünk.

- Nem akarom, hogy újabb elmebeteg magyarázattal etess! – szóltam rá, mire kitépte a karját a kezeim közül és ő ragadott meg hirtelen.

- Jó, akkor megmutatom! – kiáltott fel, majd cselekedett.

Fel sem fogtam, mi történik, olyan gyorsan taszított a falhoz, simult hozzám, majd… elképesztett. Ugyanis… szájon csókolt!

Megdermedtem. Ez már több volt annál, amit ép ésszel fel bírtam volna fogni, ám néhány pillanattal később zihálva elengedett. Elengedett, de nem lépett távolabb. Éhes tekintettel pillantott a szemeimbe, majd felnyögött. Látszott, hogy alig bírja türtőztetni magát. Én még levegőt sem bírtam venni, a történtek totálisan megfagyasztották bennem a vért.

Jodie bezzeg nagyon is eleven maradt. Mélyen beszippantotta a tusfürdő- és samponillatot, amely belőlem áradt, aztán kihasználva a dermedtségemet, szavakba foglalta a helyzetet.

- Ha nem tudnám, hogy a pasikat szereted, esküszöm, megpróbálnálak elcsábítani, de… Ryan kedvéért inkább lemondok rólad. Azt viszont végre már tudnod kell, hogy… Nataly, én leszbikus vagyok!