23. fejezet

23. fejezet

Talán nem kellett volna mindenbe beavatnom –tűnődtem –, ennyire aprólékosan még Ben sem ismerte az igazságot, pedig ő aztán szinte az összes megvalósult rémálmunkat látta vagy hallotta.

Most mégis, ahogy Ryan szemeibe pillantottam, biztos voltam benne, hogy vagy ő őrült meg tényleg, vagy én képzeltem csak, hogy elmondtam neki a borzalmakat, a tekintete ugyanis egész mást sugallt, mint amit vártam. Nyoma sem volt benne sajnálatnak, undornak, sem egyébnek, amire számítottam. Aggodalmas volt. És büszke… meg féltékeny. Ettől kicsit összezavarodtam.

- Sajnálom, ami a barátnőddel történt – szólalt meg aztán, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy hallotta-e egyáltalán, amiket meséltem neki. A szavai alapján igen. – És azt is, hogy keresztül kellett menned ezeken a szörnyűségeken… De meghajlok a bátorságod és a lelki erőd előtt!

- Mi van? – vágtam közbe hitetlenkedve és döbbenten. Ő komoly tekintettel viszonozta az én meglepettemet.

- Csodállak, amiért képes voltál túlélni mindezt!

- Éppen csak hogy – motyogtam, őt meg egyre gyanakodóbban szemléltem. Nagyon nem stimmelt a reakciója. Meg az sem, ahogy megérintette a kezem. Túl gyengéd volt.

- Szívem szerint saját kezűleg fojtanám meg azt a tetűt, amiért ilyesmit tett veled! Meg a szüleidet is! – Cseppet megrémített a düh, ami a hangjából áradt, és az, hogy jobban megszorította az ujjaimat, de mégsem féltem tőle. Éreztem, hogy nem ellenem szól a haragja.

- Ryan… – Szerettem volna tisztázni vele, hogy nem teljesen értem a magatartását, mert nem normális a viselkedése, de nem hagyta, hogy végigmondjam.

- Afelől biztos lehetsz, hogy soha többé nem bánthat senki. Akár… – Megakadt egy pillanatra, majd úgy folytatta, ahogy nem is reméltem. – Akár velem maradsz végül, akár nem.

Vagyis a most hallottak alapján elengedne, ha nem mellette döntök, hanem a Martin által kínált életet választom – összegeztem. Eddig arra törekedett, hogy ő lehessen a befutó, de most valamiért arra jutott, hogy inkább rám bízza, mit akarok.

Ez jólesett, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem fog felhagyni azzal a céljával, miszerint majd meggyőz róla, hogy nekem csakis ő adhatja meg, amire szükségem van. Előre készültem a következő meccsünkre, mert akármikor bekövetkezhetett ez, legalábbis a tekintete és a kezemet újra finoman cirógató ujjai alapján gondolva. Bár azt továbbra is nehezen bírtam megemszteni, hogy a tünetek szerint kurvára nem érdekli, mi történt velem, mi vagyok, és egyáltalán!

Muszáj volt megpróbálnom a tudomására hozni címszavakban is, csak még azt nem tudtam, mely „címszavakat” használjam ehhez.

- Ryan, én…

- Komolyan mondtam! – vágott közbe, miközben megcirógatta az arcomat. – Szeretlek. Nem érdekel, minek tartod magad. Biztosan tudom, hogy nem vagy odavaló, nem akarod azt az életet. Soha nem is akartad! Több van benned, mint egy prostiban, akinek tényleg az a dolga, hogy széttegye a lábát akárkinek! Nem lennél itt most velem, ha nem volna igazam – nézett rám fölényesen. Utáltam érte, de igaza volt. –  Szeretném, ha mellettem döntenél, de nem foglak kényszeríteni soha, semmire. Nem leszek olyan, mint ők.

Tudtam, kire céloz. Tonyra és Martinra. Csakhogy kicsit másként értelmezte a miértekre a mertjeimet.

- Teljesen félre…

- Mit érzel Ben iránt? – tört fel belőle a féltékeny része is annak, amit az előbb láttam rajta, a monológom után. Egyből el is felejtettem, hogy mit akartam neki mondani.

- Hogy jön ide Ben? – zavarodtam össze még jobban, bár eddig is kellően kuszák voltak már a gondolataim.

- Eddig csak azt gyanítottam, hogy ő mit érez irántad – magyarázta. – Be is vallotta egyszer neked futólag, amikor beteg voltál. Azt hitte, nem hallom, amit a füledbe suttog… És nyilvánvaló, hogy neked is többet jelent, mint egy futó ismerős, de ezt nemcsak a parti előtti éjszakátokból gondolom, hanem abból is, ahogyan az előbb te beszéltél róla. Meg amilyen sokat tett érted… Amikor szeretkezünk, olyan érzésem van, mintha engem szeretnél, mintha én volnék az egyetlen férfi a világon, mintha nem vágynál másra. Ezt érzem minden csókodban, az érintéseidben, a tekintetedben. De lehet, hogy tévedek, mert csak túl alapos kiképzést kaptál… az anyámtól… Akármit megtennék azért, hogy ne tévedjek. – Ryannek fogalma sem volt róla, mennyire közel jár az igazsághoz, na nem ahhoz, amit Vanessával kapcsolatban mondott, hanem egyébként, de nem akartam, hogy leleplezzen, ezért egyelőre befogtam a számat. Ő meg folytatta. – Ha viszont mégis inkább Ben az, aki közelebb áll a szívedhez… akármennyire is biztos, hogy velem is élvezed a szexet… akkor az egy hét leteltével elengedlek és megígérem, hogy nem üldözlek tovább az érzelmeimmel. Találkoznunk sem kell többé, ha így van. De ha a legkisebb esélyt is látod rá, hogy valaha ki tudsz tűntetni majd az osztatlan figyelmeddel, akkor erről is szeretnék tudni.

Úgy látszott, hogy befejezte. Nem kevés agyalnivalót osztott ki nekem mindezzel, és minden bizonnyal azonnali választ várt.

A szavai alapján magasról leszarta, hogy min mentem át az utóbbi években, miket tettem – sokszor önszántamból és pénzért –, az sem érdekelte, hogy majdnem gyilkoltam, de legalábbis képes vagyok rá, ha úgy adódik, csakis egy dolog foglalkoztatta: az érzéseim.

Mivel még mindig bizton hittem, hogy nem jár nekem a normális élet, pláne nem az ő kitartott szeretőjeként, hanem azt az utat kell követnem, amit már ösvénnyé tapostam, el kellett volna fogadnom az ő maga által tálcán kínált lehetőséget. Ha azt mondom neki, Benbe vagyok szerelmes, akkor végleg leszáll rólam. Lesz még pár kellemes napunk meg éjszakánk együtt, és utána vége.

Sosem hittem volna, hogy egy igazi férfi – mert Ryan határozottan képviselte ezt a kihalóban levő fajt – az érzelmek, azok közül is a szerintem kétséges létezésűnek titulált szerelemtől teszi függővé a saját vágyainak és akaratának a beteljesülését. Na meg persze az én érzéseimtől.

A leghalványabb sejtésem sem volt róla, hogy mit tegyek, jobban mondva mit feleljek. Idő kellett volna, hogy most én emésszem meg Ryan szavait, de mivel ő sem töprengett az enyémeken órákig, nem tartottam volna fairnek, hogy én meg váratom őt.

Gyorsan kellett döntenem, hogy a saját lelkem és szívem maradványainak biztonsága érdekében hazudok neki a Bennel való kapcsolatomat illetően – aki biztos nem bánta volna ezt – vagy bevallom az igazat. Egy részét legalábbis.

A kezeinkre, még mindig összekulcsolt ujjainkra néztem, és a látványtól felrémlett bennem, hogy máshogyan is mennyire összeillünk. Az érzelmi részét elhessentettem, a testi azonban tagadhatatlan volt.

Újra Ryan szemeibe pillantottam, majd összekapartam a bátorságom, hogy a hangom remegése nélkül meg bírjak szólalni. Most

- Kétségtelen, hogy jó veled a szex. Sosem reméltem… Pár hónapja még kizártnak tartottam, hogy ez valaha így lesz, de közben megtapasztalhattam, hogy szép is lehet. Kellemes meg észveszejtő – soroltam az egyetértésemet. Most Ryan figyelt. Én meg eldöntöttem, hogy nem fogok hazudni. – Bennel is élveztem azt az éjszakát, és tényleg sokat jelent nekem. Talán még valamiféle párkapcsolatot is el tudnék vele képzelni, ha nem volnék az, ami vagyok. Kedvelem őt és nemcsak azért, amit értem meg Lorriért tett. – Ryan tekintetén látszott, hogy nem örül a hallottaknak, de nem szakított félbe, és én a továbbiakban sem szándékoztam köntörfalazni. – Ben nagyon jó ember, és sosem élne vissza ezzel. Fontos nekem a barátsága… de nem vagyok belé szerelmes.

Mintha egy gát szakadt volna át, olyan megkönnyebbült volt a sóhaj, amit Ryan az utolsó szavaim hallatán eresztett ki magából. Így elzártam magam elől az egyetlen menekülési útvonalat, de reménykedtem benne, hogy azért akad még kiskapu.

Folytatni akartam, mielőtt ő is bizakodni kezdene…

- Köszönöm!

…elkéstem. Ő szólalt meg előbb és olyan őszinte öröm, meg reménykedés játszott az arcán, hogy tudtam, most ezt is el fogom venni tőle.

- De ez nem jelenti azt, hogy irántad mélyebb érzéseket táplálnék. – Ha azt hittem, hogy ezzel majd lelombozom, hát tévedtem. Talán csak egy cseppnyit sikerült, mert átsuhant rajta valami bánatféle, de ez, ahogy jött, úgy el is tűnt.

- Nem baj! – vágta rá egy másodpercnyi töprengést követően és ezzel a lendülettel magához is ölelt. Ijedten kapaszkodtam belé, mert a homokba is lehúzott a szikláról és fölém hajolva puszilgatni kezdett. Már majdnem elvette vele az eszemet, de sajnos a bizakodása sem szűnt meg. – Idővel majd felismered, hogy…

- Nem! – szólaltam meg határozottan. – Ryan, én képtelen vagyok az efféle érzésekre.

- Dehogyis vagy képtelen! – tiltakozott egyik tenyerét a mellemre simítva, ráadásul rögtön a bikinifelsőm alá. – Ezt érzed? – Hogyne éreztem volna, csak épp semmi pénzért nem vallottam volna be. – Vagy ezt? – húzta végig a nyelvét a nyakamon, miközben ki is kötözte a felsőt rajtam, és pillanatok alatt megszabadított tőle.  

- Ez csak vágy! – nyögtem visszafojtott lélegzettel.

- Az, de jó alapja lehet egy…

- Minek? Egy titkos viszonynak?

Nehezemre esett ennyi szót kipréselni magamból, mert ő fittyet hányt a történetem erejére, nem érdekelte, hogy hány pasival keféltem eddigi életem során és az sem, hogy azok mit tettek velem, a keze ugyanis már a combomon járt, és a csípőmnél egyértelműen éreztem, hogy megkívánt. De most megállt.

- Miért kellene titkosnak lennie? – kérdezte értetlenkedő pillantással. – Én nem szégyellném. Sosem szégyellnélek. –Tudtam, hogy idővel mégis, és erre ő is rájönne, de most nem erre gondoltam. – Legszívesebben világgá kürtölném, hogy hozzám tartozol.

A csókja alátámasztotta a szavai valóságtartalmát, én meg rögtön elgyengültem tőle. Bár biztosra vettem, hogy ha majd jobban átgondolja a dolgot, másként fog vélekedni, de addig még egyszer érezni szerettem volna azt, amit csak az ő karjaiban élhetek át.

Viszonoztam a csókját, a karjaimat a nyaka köré fonva közelebb húztam, madj egyszerre mozdultunk; én széttártam a lábaimat, ő közéjük feküdt. Eztán végigsimítottam a hátán, le egész a fenekéig és belemarkolva némán jeleztem neki, hogy jöhet, én készen állok. Tényleg nem lett volna szükség előjátékra, már akkor felizgatott, amikor magával húzott a homokba, sőt, amikor hozzám ért, de most előbb mégis félrehúzta a bikinialsómat, és az ujjait fúrta belém óvatosan, hogy tovább fokozza az epekedésemet.

Ő is hasonlóan érezhette magát, mert sóvárgó tekintettel perzselte végig a testemet, a szája csúcsosra izgatta a mellbimbóimat, a szerszáma pedig kőkeményen feszült a combomnak. Csakhogy nekem is volt szabad kezem. Az ujjaimat végigvezettem a felsőtestén, az izmai sorra feszültek meg az érintésem alatt. A hasán lefelé haladó puha szőrcsíkot követve habozás nélkül bedugtam a kezem a fürdőnadrágjába, és megmarkoltam, amit ott találtam.

Jól éreztem; a gyémánt vajlágy lehetett hozzá képest. Még magasabbra lángolt bennem a vágy, ahogy cirógatni kezdtem rajta a bőrt, remélve, hogy csak tizedannyira élvezi, mint én azt, amit az ujjaival művel bennem.

Könyörögni akartam, hogy folytassuk valami konkrétabbal, de nem bírtam megszólalni, a szám ugyanis Ryan nyelvével volt tele. Isteni íze volt, órákig képes lettem volna élvezni ezt az aromát, de hirtelen elszakította magát tőlem. Az ujjait is kivette belőlem. Én meg levegőért kaptam parancsolgatás helyett.

- Ne haragudj, de nem bírom tovább… – nyögte ő mentegetőzve. A következő pillanatban már újra levegő után kapkodtam, ugyanis váratlanul és erőteljesen kitöltötte végre a bensőmet. A vetkőzéssel nem foglalkoztunk jobban, mint amennyire muszáj volt, csakis a lényeg számított.

Összefonódott a tekintetünk, akárcsak az ujjaink, amikor teljesen egymásba olvadtunk, aztán a szája ismét lecsapott az ajkaimra, és lassan mozogni kezdett. Forró csókok nyelték el sikolyaimat, míg a tempója gyorsabbra váltott; én is igyekeztem mind mélyebben felnyársalni magam kéjeim rúdjára.

Hasonló ütemben vonaglottunk a paradicsom felé, szorosan egymásba kapaszkodva, megzabolázhatatlan csókokkal és érintésekkel tarkítva gyönyörünket, mintha… tényleg szerelmesek volnánk. Alighogy ez átvillant az agyamon, Ryan szemeibe néztem, és nem kellett kimondania, hogy tudjam, ugyanez jár a fejében éppen. Erről beszélt, amikor elmondta, mit érez, amikor szeretkezünk.

Most neki is leesett, hogy ezt felfogtam végre, mert elmosolyodott, így adta át magát annak az örvénylő mámornak, amely engem is elsodort. Aztán újra elsuttogta azt, amit korábban bizonygatott.

Ezzel meg is pecsételődött a sorsom, legalábbis ami a közeljövőt illeti. Mivel nem „másé a szívem” az ő felfogásában, így szabad utat engedtem neki meghódítani azt. Neki is állt, mert amint újra levegőhöz jutottunk, kihűzódott belőlem, lesimogatta rólam a sietségünk miatt rajtam maradt fürdőruha alsórészét, magáról is a nadrágját, és a karjaiba vett. Nem lepett meg, hogy egyből a tenger felé vette velem az irányt, a közepesen mély vízben pedig újra érzéki simogatásokkal vette el az eszem, amíg – ezúttal hangosan – könyörögtem érte, hogy tegyen végre a magáévá.

Sokáig időztünk még itt a vízben, majd ismét a parton, már csaknem lemenni készült a nap, mire visszasétáltunk a házba.

A konyhában hagyott romokkal nem törődve simultunk össze a veranda kanapéján, hogy összeölelkezve figyeljük a naplementét, mely számunkra egy új nap azonnali kezdetét jelentette. Az óra viszont vészesen ketyegett. Tudtam, hogy addig van időm kitalálni, hogyan tovább, amíg még itt vagyunk. Három napom maradt… Nem kapkodtam el a válaszadást.

Ryan a következő két napon sem sürgetett, bár láttam rajta, hogy sokszor eltűnődve figyel engem. Ettől függetlenül remekül éreztük magunkat – no meg egymást –, mintha csak a nászutunkat töltöttük volna ezen a varázslatos szigeten.

A nászút gondolatától azonban az ő házassága jutott rögtön az eszembe, és emiatt meg is csappant kicsit a jókedvem. Az ilyen esetekben inkább leszöktem előle a tengerpartra, ahol, amíg utol nem ért, sikerült helyrebillennem lelkileg, és nem kimutatni előtte, mennyire… zavar a dolog.

Tulajdonképpen nem volt sok értelme, hogy zavarjon. Ő eddig soha egyetlen szóval nem említette, sem a feleségét, sem azt a partit, amit a neje szülei rendeznek… csakis a kettőnk közös jövőjéről ejtett igen egyértelmű célzásokat. Én megpróbáltam hárítani ezeket, többnyire a figyelme másfelé terelésével – ebben pedig mindketten sok élvezetünket leltük. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy bebizonyosodott az, amit már korábban is pedzegetett nekem: megmutatta, hogy kell szeretni, mi a szerelem, és… sajnos egyre inkább a fogságába estem.

A természetes, könnyed viselkedés napról napra jobban ment. Az utolsó előtti esténken már én csináltam neki a vacsorát, míg ő szemmel látható vágyakozással figyelte a mozdulataimat. Tán azért, mert megtiltotta, hogy felöltözzem közben, és én ki is használtam az alkalmat, hogy a lehető legcsábítóbb pózokat vegyem fel ételkészítés közben. Hát ez jobban is ment, mint a főzőcske, de a végeredménnyel nem volt elégedetlen.

Volt a számára még egy meglepetésem, de később akartam neki „átadni”, egyelőre felé fordulva felemeltem egy kisebb paradicsomot, amit már félbe vágtam, és megkérdeztem, mennyire éhes.

- El sem bírod képzelni, mennyire – felelte rekedtes hangon. Nem kellett ráátapintanom a lényegére, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg arra a sátorra célzott, amit a nadrágja képezett az ölében.

- Nem igazság, hogy én meztelen vagyok, te meg… – A panaszkodásomat egy sikkantással folytattam, ugyanis Ryan magához rántott, és felfektetett a konyhapultra.

Még épp idejében bírtam magamra csavarni a paradicsomdarabkát, mielőtt lecsapott volna rám a nyelvével. Az összes cseppet lecsókolta a bőrömről, és a hidegtál többi részét is így kívánta fogyasztani.

Mivel alig egy karnyújtásnyira volt tőlem a tál, melyben a saláta hozzávalói hevertek, sorban rakosgattam magamra a piciny falatokat, ő meg egyre éhesebbnek tűnt. Elég volt egy kezem a „tálaláshoz”, így a másikkal lassan leügyeskedtem róla a nadrágot, és szabad ujjaimmal rögtön a lényegre tértem. Egész addig bírtam, míg ő, a lábaimat széttárva nyalni nem kezdett. Ekkor elvesztettem az önuralmamat, és már csak kapaszkodni bírtam a pult két szélébe, hogy le ne essek onnan élvezetem heves rángásai közepette.

A viharom lecsitultával ő következett. Kínozni akartam – bár már így is alig bírhatott a vérével, mert minduntalan magára akart rántani, de nem hagytam –, ezért egy-egy szökkenéssel mindig előtte járva és evést színlelve én is végiglakmároztam magam a testén, míg annak közepére nem értem. Itt volt a legízletesebb gyümölcs az élő tálon.

Amint az ajkaim közé vettem, kedvesem megrándult, és a hajamat félresimítva figyelte, hogyan juttatom lassan a pokolba. Azt is tudta, hogy utána mennyország következik, de amit addig ki kellett állnia…

Remekül bírta a strapát, még akkor sem ment el, amikor már minden porcikája remegett. Fel-alá nyalogattam a dákóját, apró cirógatásokat is odavegyítve a nyelvem simogatásai közé, de amikor a számba vettem, elvesztette a türelmét, elrántott magáról, majd megragadott és a pultra döntött.

- Ez… a legfinomabb! – nyögte, amint a derekamat megragadva belém hatolt. A melleim alatti hűs márványlapot kapirgáltam, ő meg végigcsókolta a hátamat, a derekamba kapaszkodva pedig egyre szaporábban „ette” a főételt.

Aztán egyik kezét a melleimre csúsztatta, és felváltott élvezetben részesítette a mellbimbóimat. Másik kezével a csípőmet szorította, így rám hárult az az örömteli feladat, hogy még tovább fokozzam az extázisunkat.

A hasamon át odavezettem a kezem, ahol összekapcsolódtunk. Izgalmas volt érezni – nemcsak belülről –, hogyan olvadunk össze újra meg újra, ezt kívántam még tökéletesebbé és őrjítőbbé tenni, amikor simogatni kezdtem magunkat. Ryan hangjai vegyültek az enyémmel, akárcsak pillanatok múlva testünk szerelem-nedvei is. Éreztem egy harapást a vállamon, amikor belém lövellt, de rögtön utána puszikkal gyógyította a sebeimet.

Nem fájt, nem haragudtam rá. Ehelyett hátrafordítottam a fejem, hogy végre csókoljon is. Megtette. És az ujjai is tovább becézgették a bőrömet. Jó volt, túl jó is.

Egyszer azt mondta, ha drog lennék, túladagolna… Akkor mosolyognom kellett a szóhaasználatán, mert nyilván azt kívánta kifejezni vele, mit érez irántam, én viszont úgy éreztem, mintha már túl is adagoltam volna őt. A lelkembe, a szívembe és a bőröm alá férkőzött… Fogalmam sem volt, mi lesz másnap, amikor lejár az egy hetünk.

Az emiatti tanácstalanság beköltözhetett a csókomba, mert hirtelen felemelte a fejét, és fürkészően a szemeimbe nézett.

- Minden oké? – kérdezte aggódva. Bólintottam, de nem lehettem elég meggyőző, mert kiszállt a testemből, és maga felé fordított. – Engem is nyomaszt – találta ki, mire gondoltam –, de ne beszéljünk még róla… holnapig. – Nem tudtam ellenállni a kérésének. Válasz helyett hozzásimultam, és a nyaka köré fontam a karjaimat.

Ismét egymásba feledkeztünk, méghozzá olyannyira, hogy éveknek tűntek az órák, melyek során egész reggelig szerelmeskedtünk.

Nem akartam elaludni, élvezni akartam minden pillanatot, amit még vele tölthetek. Az időt is szerettem volna visszaforgatni, de amit leginkább szerettem volna… eljött az ideje, hogy megtegyem.

Ryan elaludt, én meg a mellkasán fekve hallgattam a szíve dobbanásait. Bebizonyította, hogy mindegyik értem történik. Az enyém is hasonlóan viselkedett iránta.

Felemeltem a fejem, az állam a mellkasára támasztottam, és figyeltem, ahogy alszik. Az ajkai körül mosoly játszott, akárcsak ébren. Napok óta nem láttam szomorúnak, a „komoly” beszélgetésünk óta. Egyszerűen csak élveztük a helyet, a helyzetet, és örültünk egymásnak. a barlangot is újra felfedeztük, meg a sziget egyéb csodás pontjait, a legcsodásabbakat mégis egymás testén találtuk meg.

Úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna őt. Ő meg engem. Épp ezért simítottam végig az ujjammal épp az ajkait, miközben vettem egy röpke lélegzetet…

- Szeretlek – sóhajtottam még számomra is alig hallhatóan.

Furán jó érzés volt kimondani. Így meg biztonságos is, hogy ő nem hallotta. Zavarba jöttem volna, ha megtudja, bár… ő nem félt ezt nekem napjában többször is vagy tettel, vagy szóval a tudomásomra hozni. Bátrabb volt, mint én, pedig neki volt kevesebb vesztenivalója. Hisz neki ott a felesége, a családja… tud kire számítani, de nekem senkim sincs.

Szerencsére azonban nem hallotta, amit könnyelműen súgtam a tudatalattijának, így elvackoltam magam szüntelenül, még álmában is engem ölelő karjai között, és én is megpróbáltam aludni egy kicsit.

Különös és főleg hangos zajra ébredtem. Először nem tudtam, mi lehet az, sőt, nem is akartam megtudni, inkább Ryanhez akartam bújni, mert feltűnt, hogy már nincs mellettem. Legalábbis a közvetlen közelemben… Reméltem, hogy legalább az ágy másik felén megtalálom, de hiába tapogatóztam, majd gördültem oda, ott sem volt. Ekkor nyitottam ki a szemeimet. Egyedül voltam az ágyban.

Felültem, és mivel a zaj egyre erősödött valahol kint a ház körül, magamhoz szorítottam a lepedőt. Ryan a szobában sem volt, és a verandán sem láttam. Valamiért ideges lettem, de ekkor még nem tudtam, mitől.

Kikászálódtam az ágyból, és a leplet továbbra is magamhoz szorítva a keresésére indultam. A háló ajtajában torpantam meg, ugyanis felismertem a hangzavar forrását: egy helikopter volt az. Éppen leszállt a ház mögötti, erre a célra fenntartott pályán.

A hátsó kijárat nyitva volt, de függöny takarta a kilátást. Mögötte maradtam, mert kíváncsi voltam, ki érkezett. Ryant láttam a gép felé sietni, amikor ez a propellerek miatt már lehetséges volt, a gép ajtaja pedig kinyílt. Ekkor már direkt nem akartam kimenni utána, ugyanis egy fiatal, csinos, szőke hajú nő ugrott ki belőle – egyenesen Ryan karjaiba.

Közelebb lépdeltek a házhoz, el a géptől, melynek zúgása egyre csökkent, így már azt is hallottam, hogy a csaj vidáman azt firtatja kedvesemtől, meddig akart még itt bujkálni előle. Az ő válaszát nem hallottam, de az arcán láttam, hogy zavarban van, mintha nem akarná elárulni az én ittlétemet a… feleségének. Biztosra vettem, hogy ő az. Én sem feltétlenül akartam, hogy a jelenleginél többet találkoznom kelljen vele, a mostani látványa bőven elég volt, úgyhogy mielőbb vissza akartam osonni a hálóba, onnan meg aztán gyorsan le a partra, hogy… Isten tudja, mi legyen, de ekkor a lány mondott valamit. Valamit, ami egyszerre állította meg a szívem és a lépteimet.

Az általam önmagamnak immár őszintén bevallottan tiszta szívből szeretett férfi még mindig a neje derekát ölelte, időnként futó pillantást vetve a ház felé – mintha egyenesen rám nézett volna, pedig tudtam, hogy nem lát –, az meg mi sem természetesebb, átkarolta a férje nyakát, adott a szájára egy rövidke csókot, majd könnyek között elújságolta neki az idejövetele okát.

A helikopter közben leállt, ők meg alig két méterre voltak tőlem, így tökéletesen tisztán hallottam a szavait. Meg az örömöt bennük.

- Tudom, hogy holnap úgyis hazajöttél volna, de nem bírtam ki addig, és nem telefonon akartam elmondani, ezért muszáj volt eljönnöm… Ryan, kisbabánk lesz!