17. fejezet

17. fejezet

Újra abban a hotelszobában éreztem magam, ugyanúgy Ryan karjai öleltek, a csók pedig… Képtelen voltam nem viszonozni.

Ha csak a fele igaz annak, amiről az anyja beszélt, és létező az az ellenállhatatlanság, amit rólam feltételez, akkor most vált számomra bizonyossá, hogy a fia ennek a dolognak a férfi megtestesítője.

Megadtam magam. A nyaka köré fontam az egyik karom, míg a másik tenyerem a szívére fektettem. Szaporán vert, és ez legalább olyan hatást gyakorolt rám, mint az, ahogy a teste hozzám tapadt, az illata megbabonázott, a nyelve betört a számba és elkábított az íze… Túlságosan is jó volt mindez, borzasztóan izgató és érzéki. Már-már ellávásodni éreztem magam az érintései nyomán.

Éppen emiatt húzódtam el mégis, amikor már szabadabban bírtam mozogni.

- Nem – suttogtam lehajtott fejjel.

Sűrűn ziháltam, miközben azon gondolkodtam, milyen elfogadható magyarázatot adjak az ellentmondásos viselkedésemre. Valami olyan kéne, ami segít őt távol tartani tőlem. Jobbnak láttam így. Neki felesége van – ez általában soha nem érdekelt, de vele kapcsolatban igenis zavart, nem én akartam lenni a frigye tönkretevője –, nekem meg nem az a dolgom, hogy egy valaki kedvese legyek – pláne nem, hogy belezúgjak az illetőbe –, hanem hogy mindenkinek a kedvére tegyek. Aki meg tud fizetni persze…

- Nem? – ismételte még a történtek miatt kicsit kábán. Magamra öltöttem a közöny álarcát, így néztem a szemeibe.

- Sajnálom, de mennem kell dolgozni. – A válaszát meg sem várva ráztam le magamról a karjait és indultam az ajtó felé.

- Arra már rájöttem, hogy Martin nem a nagybátyád – szólalt meg halkan, amint lenyomtam a kilincset, meg is torpantam a szavaira. – A barátod, Ben is elárult ezt-azt, amíg lábadoztál… Meg láttam is, hogy mi történt veled. Én mégis abba a hitbe ringattam magam, hogy az az éjszaka kivételes alkalom volt. Akkor nem tűntél hivatásosnak. Épp ellenkezőleg. Eredetileg nem azért jöttél, hogy lefeküdj velem, csak… csak táncolnod kellett volna. Reménykedtem benne, hogy egy ösztöndíját így kiegészítő egyetemistával hozott össze a sors, a következő héten végigjártam utánad az egész várost. Csak pont ott nem kerestelek, ahol voltál. Az utcán… Nem találtalak, úgyhogy megpróbáltam kiverni a fejemből azt a lányt, aki életem legszebb születésnapjával ajándékozott meg. Aztán újra találkoztunk itt. Rögtön megismertelek, de igyekeztem uralkodni magamon. Nem is voltam benne biztos, hogy te vagy az, talán nem is emlékeztél már rám, de aztán kettesben maradtunk, és én sikeresen hülyét csináltam magamból, mert elhittem, hogy Martin rokona vagy. Te meg elmenekültél. Az a vén szarházi nem engedte, hogy visszatartsalak, sem azt, hogy utánad menjek. Azt meg végképp nem árulta el, hol talállak. Aztán másnap telefonált a barátod és azt mondta, most készülsz megölni a stricidet, és elkelne némi segítség. Már csak annyit tehettünk, hogy rögtön kórházba vittünk. Súlyosak voltak a sérüléseid, imádkoztam, hogy egyáltalán éld túl! Amíg operáltak, volt időm megdöbbenni, aztán megemészteni, hogy milyen foglalkozást is űztél valójában. Hogy mennyire félreismertelek. Vagy csak az igazságot nem akartam meglátni… Sokat gondolkodtam, aztán arra jutottam, hogy nyilván nem véletlenül akartad megölni azt a rohadékot. Talán ki akartál szállni. Befejezni azt az életet. Bíztam benne, hogy megvárod, amíg visszajövök és adsz nekem egy esélyt, meg hogy idővel talán velem kezdesz egy újat… Tegnap alig akartam elhinni, hogy azzal a Bennel töltöd az éjszakát. Most meg azt mondod, menned kell dolgozni? Miért, Nataly?

Már a monológja születésnapos részénél elengedtem a kilincset, megfordultam, és a hátamat az ajtónak vetve hallgattam a mondandóját.

Eddig fogalmam sem volt róla, hogy ő miként élte meg azt az időszakot, de most első kézből hallhattam. Sok mindenben tévedett, de nem volt szívem ezt az orra alá dörgölni. Lorri tündérmeséjének egy részlete újra valóra vált, de már azóta képtelen voltam hinni a happy endben, amióta megtudtam, hogy a herceg nős. Ez sántított a mesében. No meg elvált hercegről sem szólt soha a fáma…

- Nem tehetek mást – feleltem kitérően a kérdésére.

Eszem ágában sem volt elárulni neki, hogy a saját lelkem biztonsága érdekében utasítom vissza, no meg a neje léte miatt. Vele képtelen lettem volna eltekinteni ettől és simán csak élvezni. Ahhoz túl félelmeteseket éreztem iránta.

Figyeltem, ahogy az egyetlen általam tabuvá avanzsált férfi arckifejezése reménykedőből szomorúvá, csalódottá, majd keménnyé válik. Már tudtam a következő kérdését, mielőtt feltette volna.

- És ha megfizetlek?

Nem akartam neki még nagyobb csalódást okozni – vagy inkább magamnak szenvedést –, ezért kénytelen voltam kiábrándítani.

- Már nem négyezer a tarifám – világosítottam fel lenéző mosolyt erőltetve magamra. – Kétlem, hogy lenne annyi pénzed. 

- Tegnap bezzeg jótékonykodtál a barátoddal – jegyezte meg keserűen. Ez is arra utalt, hogy beletrafáltam, tényleg nem veti fel a pénz.

- Ma van az első… munkanapom – magyaráztam, majd magam mögé böktem az ajtóra. – Ezt a partit Martin nekem szervezte. Meg kell jelennem rajta, és kiválasztani valakit, aki mélyen a zsebébe nyúl majd azért, hogy vele töltsem az éjszakát. – Bíztam benne, hogy elhiszi, amit mondok. A jelek szerint gyorsan sikerült felfognia, miről igyekszem meggyőzni, de azért még hozzátettem: – Nem vinne rá a lélek, hogy csődbe hajszoljalak. – Úgy véltem, neki nincs akkora vagyona, mint a vendégeknek.

- Szóval csak a pénzről szól ez az egész? – Bólintottam, mire elindult felém és megállt előttem. Most újra szükségem volt arra az álközönyre. Főleg, amikor megcirógatta az arcomat. – Be tudnám bizonyítani, hogy hazudsz – mosolyodott el győzelemittasan, amikor megborzongtam az érintésére. – Miért akarsz ellenállni annak, ami nyilvánvaló?

- Úgy érted, neked? – kérdeztem vissza.

- Úgy. Délután a fürdőszobában sem volt ellenedre, amit tettem… – Tehát mégsem álmodtam, ő volt az! – Hidd el, mindenképpen megérné neked, ha engem választanál. – Nem bírtam nem meghallani a választani szó veszedelmes mellékzöngéjét. Éreztem, hogy bántja a tudat, hogy nem vetem magam a karjaiba, akármi is történt köztünk eddigi ismeretségünk során, de volt, ami visszatartson tőle, hogy megtegyem.

- Miért, mégis van annyi pénzed? – bújtam a gunyorosság mögé, nehogy leleplezzem magam, és a valódi érzéseimet, melyek a szavai meg a melleim felé közelítő érintése miatt gombóccá gyűrték a gyomrom.

A kérdésemre azonban megtorpantak az ujjai. A tekintete feljebb siklott, és a szemeimbe pillantott.

- Mennyi? – kérdezte nyersen. Már nem tudtam leolvasni róla sem reménykedést, sem más kedves érzelmet, csakis leplezetlen megvetést, és vágyakozást.

Megneveztem egy összeget, most is a dupláját annak, ami az egy éjszakai tarifám, jobban mondva amennyit a múltkor kaptam Philiptől. Ahogy sejtettem, Ryan ennek hallatán igencsak elképedt.

- Nagyon értened kell a dolgod ennyiért – jegyezte meg, amikor újra szóhoz jutott.

- Magad mondtad, hogy emlékszel arra az éjszakára – feleltem –, a születésnapi ajándékodra…

- Igen – vágott közbe –, már akkor is elképesztettél.

- Azóta sokat tanultam – vontam vállat. Erre elkapta rólam a kezét, és elhátrált egy lépést.

- Nem akarom tudni, kiktől – morogta. A fejét lehajtva zsebre dugta a kezeit, majd rám nézett. Fájdalmasan és féltékenyen csillogtak a szemei. – És ha azt mondanám, életed végéig hajlandó vagyok megtenni bármit, hogy ne kelljen hiányt szenvedned semmiben, cserébe viszont az egyedüli férfi akarok lenni, akit… megtisztelsz, erre mit válaszolnál?

A kérdés nyílt volt, őszinte, és minden kétséget kizáróan a megváltást jelentette volna a számomra. Meg a büszkeségemet tiporta volna sárba.

- Nem – mondtam ki halkan. Ryan dühére nem voltam csak felkészülve, mely ezután szegezett ismét az ajtóhoz, az ölelésével egyetemben.

- Érzem, hogy te is éppúgy akarsz engem, mint én téged! – súgta a fülembe, miközben az egyik keze már a mellemet becézte, a másikkal pedig a derekamon simított végig, majd a fenekembe markolva rántott magához, hogy érezzem, ő mit érez. – Éreztem a kádban is, és a betegágyadon is… Miért nem gondolkodsz el rajta? Csak gondolkodj egy kicsit! Ennyit kérek. Ha nem elég, amit nyújtani tudok, akkor… akkor csináld azt, amit akarsz, de kérlek! Gondolkodj az ajánlatomon! Nem kéne többé ezt csinálnod… Mindent megadnék neked, amit csak tudok.

Hát, ő nem beszélt pénzről… Volt egy olyan érzésem, hogy hiába kereste már meg az anyja a nyugdíjas éveire valót, a fiacskája soha nem fogadna el tőle semmit, amit a testével keresett, róla meg nem tudtam, pontosan milyen az anyagi háttere, de volt egy olyan érzésem, hogy meg sem közelíti azt a luxust, ami ebben a kastélyban mindennapos. Épp ezért nem volt rajta mit gondolkodnom. No meg azért, mert ez a kisajátítás egy formája volt, és Tony után soha senkinek nem akartam többé a kizárólagos tulajdona lenni, csakis a magamé. Pláne nem egy nős ember kitartott szeretője, akit néhanapján megajándékoz egy-egy kétségkívül fantasztikus szexszel.

- És mi lenne a szabadságommal? – remegett meg a hangom az egyre izgatóbb érintésektől és csókoktól, melyek ellen képtelen voltam védekezni.

- De hát szabad lennél – emelte fel a fejét a nyakam hajlatából, és kissé értetlen tekintettel rám nézett. – Nataly…

- Nem vagyok tárgy – suttogtam. – Ember vagyok, van akaratom, vannak vágyaim, és döntéseket hozok. Annak adom el magam, akinek én akarom. És az ajánlatod… megtisztelő, de nem leszek a kitartottad. Soha többé senkié!

Reméltem, hogy felfogja, mit szeretnék érzékeltetni vele, mert szerintem eléggé összevissza beszéltem, de erről is ő tehetett. Meg az ujjai, melyek már fel is húzták a szoknyám szélét a combjaimig, hogy az alá férkőzve cirógassák a bőröm. De megint elszakította magát tőlem.

- Ez az utolsó szavad?

Most kellett a legmeggyőzőbbnek lennem, de ez nehezen ment, tekintve, hogy rohadtul felizgatott az előbb. Többször is.

- Igen – nyögtem a józan eszem utolsó maradékait összegyűjtve. Nem akartam behódolni neki.

- Nem vágysz szerelemre?

- Szerelem? – kacagtam fel hitetlenkedve. – Csak nem azt akarod mondani, hogy belém zúgtál? – méregettem ugyanígy. – Én nem hiszek a szerelemben.

A szavaim hatására mintha megint kicsit letört volna, de aztán ismét fellángolt a tekintetében a harci kedv.

- Nem fogom feladni – figyelmeztetett. – Meg foglak győzni róla, hogy amit valójában akarsz… az nem a pénz, és mégis csak tőlem kaphatod meg.

- Na ne mondd! – mosolyodtam el ezúttal én némi diadalmassággal. – Ha sikerül is elérned ezt valamikor – hangsúlyoztam a szót –, mit gondolsz, meg tudsz majd birkózni azzal, hogy addig is hányan mentek át rajtam?

Sikerült ott eltalálnom, ahol szerettem volna. Az arca megrándult, a kezei ökölbe szorultak, de mégsem féltem tőle.

- Okosabbnak hittelek – kezdett el erre sértegetni, de ezt már végképp nem bírtam elviselni. Kiváltképp tőle nem.

- Nincs jogod ítélkezni felettem! Köszönöm, hogy Ben segítségére voltál, amikor meg kellett mentenetek az életemet, de azt hiszem, már előre megháláltam ezt neked, amikor veled maradtam azon az éjszakán. A tarifám azóta megnövekedett, és tartok tőle, hogy túl hamar kiürülne a zsebed, ha az új árban mérnénk a közös éjszakáinkat… Az életem végéig ugyanis rettentő hosszú idő.  Maradjunk inkább a soha többénél. Jobb lesz úgy mindkettőnknek.

- Te már csak tudod, nem igaz? – Ryan egész eddig mozdulatlanul figyelt, meg sem szólalt, most viszont túl komolyan hangzottak a szavai. Elbizonytalanodtam tőlük, mert igaza volt, de igyekeztem ezt leplezni előtte, továbbra is magabiztosan néztem vele farkasszemet.

Reméltem, hogy felfogta, mit szerettem volna a tudomására hozni – nekünk nem lehet közös jövőnk, de több közös éjünk sem –, és a jelek szerint nem is tévedtem, ugyanis ezek után szó és tett nélkül hagyta, hogy lelépjek végre a közeléből, amely túl nagy hatást gyakorolt rám. Nem volt könnyű józanul gondolkodni, amikor alig fél méter választott el tőle.

- Ahogy mondod. Most pedig, ha megbocsátasz…

- Nincs még vége, Nataly – súgta már megint azzal az idegesítően szexis mosollyal az arcán. – Nem adom fel ilyen könnyen. – Azt már nem vártam meg, hogy újra győzködni kezdjen, mert tudtam, hogy akkor beadom a derekam, és végem, inkább villámgyorsan megfordultam és kisiettem az ajtón, mielőtt megakadályozhatja ezt.

Miután elértem, amit akartam – vagyis hogy Ryan fejezze be a romantikus hazugságokkal való etetésemet, csalódjon bennem, higgye el, hogy nekem semmit sem jelent, és lássa be, hogy mindenkinek jobb az, ha megmarad a hűséges férj szerepében –, a folyósóra lépve gyorsan ahhoz az ajtóhoz mentem, amely mögül a parti hangjai hallatszottak.

Vettem egy mély lélegzetet, visszalestem arra, amerről jöttem, de a kísértésem szerencsére nem követett, aztán benyitottam.

Egyedül a zene nem hallgatott el, de a beszéd moraja szinte azonnal megszűnt, és a múltkorról már ismert teremben levő összes szempár rám szegeződött. Késő volt elmenekülni. Amúgy sem akartam. Itt legalább nem kellett tovább Ryanen, meg a képtelen ajánlatán gondolkodnom.

Villámgyorsan végigpásztáztam a tömeget, de sem Martint, sem Vanessát nem fedeztem fel az emberek között. Egy érkezésem miatt szintén lecövekelt pincért viszont igen. Úgy tizenöt méterre állt tőlem, és kicsit mintha megszeppent volna, amikor egyenesen felé indultam. Csakhogy nem vele szemeztem, hanem a pezsgőspoharakkal, melyeket egy tálcán egyensúlyozott.

Leemeltem róla kettőt, mielőtt elejti, újra a vendégsereg felé fordultam, és ezúttal szakértő szemekkel mustráltam őket végig.

Vanessának igaza volt. A nők leplezetlen ellenszenvvel nézegettek, míg a férfiak tekintetében szinte kivétel nélkül sóvárgás csillant. Elmosolyodtam; tényleg ilyen egyszerű lenne?

Belekortyoltam a pezsgőbe, kellett az erő, mielőtt vadászni indulok. No meg a korábban átélt sokk miatt is jólesett az ital.

- Már az reméltem, meggondoltad magad – suttogta ekkor valaki mögöttem, majd kivette a kezemből az eddig nem használt teli poharat.

Kíváncsian pillantottam rá, hogy tényleg az-e az illető, akire gondolok és a sejtésem be is igazolódott.

- Azt hittem, te nem lehetsz itt – lepett meg, hogy tényleg Bent látom.

- Semmiért nem mulasztottam volna el az ábrázatukat! – nevette el magát halkan. Ezt meghallhatták páran, mert zavartan újra beszédbe elegyedtek, és egyre kevesebben bámultak nyíltan. Egy valakit leszámítva.

A férfi az egyik erkélyajtó mellett támasztotta a falat, és nem igazán foglalkozott tovább a figyelmét felkelteni próbáló nőcskével. Jól nézett ki, nem csodálkoztam rajta, hogy a csaj máris gyűlöl engem.

- Úgy veszem észre, meg is van a mai kiszemelted… – Ben hangja zökkentett ki a gondolataimból.

- Még nem láttam a teljes felhozatalt – feleltem kitérően, és felé fordultam, hogy a másik irányt is felderítsem. – Te viszont rontod az esélyeiket, ha továbbra is beszélgetsz velem. Szegények nem mernek megközelíteni.

- Akkor inkább lépjek le? – Rögtön vette a lapot, annak meg külön örültem, hogy nem gördít az utamba akadályokat. – Előbb azért elsorolom, kikkel nem árt vigyáznod. – És legalább harminc pasasról lebeszélt. Meg is döbbentem.

- Mindenkit te hoztál ide? – meredtem rá ennek megfelelően.

- Nem, de hallottam pár pletykát, míg a megérkezésedet vártuk… Volt nemrég egy izgalmas pókerparti, ahol néhányan nagyban játszottak. – Kíváncsivá tett. – Tulajdonképpen inkább volt fogadás, mint versengés. A győztes feladata, hogy rávegyen téged, egy teljes héten át légy a szeretője.

Enyhén fogalmazva is elakadt a szavam, és máris nem a tömegre koncentráltam. Valami más volt az, ami felkeltette a figyelmemet. Egy fogadás – mondta Ben.

- És ha nem sikerül neki? – tettem fel az első kérdést.

- Akkor mégis vesztett.

- Miért? Ha rávesz, mit nyer? Az egy héten kívül persze…?

- A többi négy játékos fejenként egymilliót ajánlott fel a nyertesnek. Ha nem vagy benne a dologban, akkor ő kell fizessen nekik ennyit.

Nagyon furcsa gondolataim támadtak. Nem mertem feltenni a leglényegesebb kérdést, mert féltem a választól.

Inkább fenékig ürítettem a poharamat, majd kicseréltem arra a telire, melyet Ben csaklizott el tőlem a rám ijesztése előtt. Az is pár húzásra kiürült, de mivel ma még nem volt alkalmam enni semmit, máris bizseregni kezdett az agyam tőle. Nem néztem több pia után, inkább az erkély felé indultam, hogy felfrissítsem a fejem.

Kedvenc informátorom utánam jött, és egyből aggódni kezdett.

- Jól vagy? Nehogy elájulj, még csak most kezd izgalmas lenni a buli.

- Izgalmas? Fogadást kötöttek rám! – kiáltottam, mert ez felháborított, de Ben lepisszegett, mondván, erről én elvileg nem tudok, így jobb, ha visszaveszek a lendületből, mert így elrontom a játékukat. – Na persze… – morogtam. – Akkor legalább azt áruld el, ki nyert! – kértem reménytelin.

A pasi, aki a legjobb barátom volt, de egyúttal a szuszt is kiszexelte belőlem előző éjszaka, most sem okozott csalódást. Pont azt vártam tőle, amit hosszas vigyorgás után felelt:

- Így meg az én játékomat rontod el. – Nem volt esélyem kiszedni belőle a megoldást, így nem is pazaroltam rá több energiát. Meg Ben is visszazavart a játszótérre. – Menj, vegyülj el! Szórakozz! Élvezd a partit! Biztos vagyok benne, hogy a fogadás résztvevői csapnak le rád először, de tisztességes játékosként egyik sem akar majd elcsábítani… legalábbis nem ma. Kivárják azt az egy hetet, amikor újra szabad préda leszel – mesélte el, hogy mi fog történni.

Egy percre még eltűnődtem. Mibe keveredtem? Azt hittem, simábban fog menni: idejövök, flörtölök pár pasival, kitalálom, kivel lenne ma kedvem megdugatni magam, és azzal elmegyek. Ő kifizet, és vége az első felvonásnak.

De ez, amit kitaláltak… Ez minden képzeletemet felülmúlta. A kedvemet viszont nem vette el a dolog, épp ellenkezőleg. Elhatároztam, hogy móresre tanítom a játékos kedvű urakat, leginkább a győztest. Engem senki ne nézzen aranyéremnek!

Vetettem egy utolsó kösz, hogy ilyen együtt érző vagy és mellettem állsz pillantást Ben felé, akit már nem is tartottam olyan jó barátomnak, majd visszaléptem a vendégek közé.

Ezúttal nem akadt meg a társalgás, de attól még mindenki észrevett. Kíváncsi tekintetektől kísérten próbáltam kitalálni, kik lehetnek azok, akiknek megérek egymilliót. A győztes pasast a végére tartogattam.

- Csakhogy itt vagy! – kapott el ekkor Martin, akinek szintén voltak tervei velem. – Be szeretnélek mutatni pár igen szemérmetlenül gazdag fickónak, akik a világ másik feléből érkeztek, és csak miattad tették meg az utat.

- Nem akarok orgiát rendezni – súgtam oda neki, arra célozva, hogy egyszerre egy hím kielégítésére szakosodtam, bár régen volt rá példa, hogy egyszerre többen másztak rám, és ott dugták belém nemcsak magukat, hanem a beteges segédeszközeiket is, ahol rést találtak rajtam.

- Nem is kell – nyugtatott meg Martin. – Az urak pár napig a házam vendégszeretetét élvezik. Ha ügyes vagy, ezalatt a pár nap alatt szép kis vagyont kereshetsz. Nyittattam a nevedre egy bankszámlát, de persze a páncélszekrényem is bármikor a rendelkezésedre áll. – Ez nagylelkű gesztus volt tőle, meg persze az is, amiket eddig tett értem. Még nem is mondtam érte köszönetet, de most alig nyitottam ki a számat, hogy megtegyem, közbevágott: – Később! – Ezzel odavezetett ahhoz a férfihoz, akit már a megérkezésemkor kiszúrtam. Akkor még egy vörös cicababa csüngött rajta, de most egyedül volt. – Nataly, az úr Sergio Valdi, Olaszországból érkezett a tiszteletedre.

Ha azt hitték, hogy ettől hanyatt vágom magam – a szó legszorosabb értelmében –, akkor most nyilván súlyos lelki törést okoztam mindkettejüknek. Nem én hívtam ide az ürgét, ennek megfelelően egyelőre átnéztem rajta, még ha övé egész Itália is.

- Örülök, hogy megismerhetem – üdvözöltem hűvös illedelmességgel, és a kezemet nyújtottam, de kissé máshogy fogta meg, mint amire számítottam. Egy kézcsók lett a végeredmény. Az előbb még tetszett a pasi, amikor az erkélyajtónál szemügyre vettem, de a rámenőssége már kevésbé, így elrántottam a kezem, mielőtt a szája elérte volna a bőröm.

- Részemről az öröm, Nataly. – Fel sem vette.

Volt egy olyan érzésem, hogy ez a Sergio fog még nekem fejtörést okozni, ugyanis túl különös volt. Leplezetlenül fölényes vigyorgással adta a tudtomra, hogy őt sosem szokták visszautasítani a nők. Hát most ideje lesz, hogy valaki helyre tegye az önbizalmát – gondoltam, és elhatároztam, hogy nem adom neki magam csak úgy.

 Ezután Martin tovább cipelt, de még sokáig magamon éreztem a pillantását.

Találkoztam még egy francia, egy görög és egy holland fejessel, akik mind azt próbálták velem elhitetni, hogy csakis azért utaztak ide az óceán másik oldaláról, mert ott nem találnak nőt maguknak. A még hihetetlenebb verzió az volt, hogy máris hallották a hírem, és rám voltak kíváncsiak, nem „csak” egy nőre.

Ez legyezgethette volna a hiúságomat, csakhogy nem volt olyanom. És nem is akartam leragadni ennél a négy európai illetőnél, akármennyi pénzük is legyen. Olyasvalakit kerestem, akihez vonzódom annyira, hogy szívesen vele töltsem az éjszakát. Most már megtehettem, hogy válogassak, ne pedig akárkinek rakjam szét a lábaimat pár százasért, ami nem is az enyém.

Ám ez a feladat sem bizonyult olyan egyszerűnek, mint ahogy hangzott. Egyetlen ilyen férfi volt a teremben, de vele nemhogy egy éjszakát sem akartam együtt tölteni soha többé, de az is zavart, hogy megint felbukkant, és most távolról figyelte, hogyan vadászok partnerre.

A vadakat persze könnyű volt becserkészni, mivel készségesen léptek a saját csapdáikba. A nevüket muszáj volt hamar megjegyeznem, és tulajdonképpen egész szórakoztató volt nézni, hogy versengenek a kegyeimért. Ez is csak egy játék volt nekik, akárcsak a póker.

Nem bírtam megállni, hogy fel ne tegyem a kérdést:

- No és hogy állnak az urak a szerencsejátékokkal?

Mulatságosan egyszerre hallgattak el mindannyian. Benre pillantottam, aki tisztes távolból egész eddig mellettem volt, és feltűnés nélkül jelezte, ki az, akit inkább mellőzzek, mint szexpartner. Most elismerően megemelte felém a poharát.

- Tán kegyed is hódol az ilyesminek? – tette fel a kérdést Yannis, a görög pasas.

- Ó, nem! – hajtottam le a fejem álszerényen, de hogy biztosak lehessenek az ellenkezőjében, hozzátettem: – Jobb szeretem figyelni a játszmát, mint a részese lenni.

Pontosabban a tétje – tettem hozzá magamban. Egyedül Ben értette a célzássorozatot, mert már alig bírta visszafojtani a nevetését.

- Hadd lássuk, mit tud! – szólalt meg ekkor egy hang a körém gyűlt férfiakon kívül. Rögtön felismertem. Ben arcáról lefagyott a vigyor, és az italát kezdte fixírozni. Ha nem tudtam volna, hogy hülyeség, az hinném, féltékeny Ryanre. Nem volt rá oka; legalábbis erről győzködtem magam.

- Ez az! Döntse el a kártya, hogy ki élvezhesse az Ön társaságát az éjszaka hátralevő részében! – hallatszott Jean-Pierre versenyláza is, és ezt még számtalan követte.

Időm sem volt felfogni, olyan gyorsan zajlottak a következő percek. Hirtelen egy szobában találtam magam, ahova az akaratom ellenére hurcoltak magukkal, majd leültettek az ovális asztal egyik végébe, és az osztó máris elém csúsztatott három lapot.

A tét nem volt kétséges: én.

Az asztal másik felére mindig más ült. Szerencsés lapjárásom volt, mindenkit legyőztem, még az eddig legveszedelmesebbnek tűnő olaszt is. Élveztem a győzelmemet, reméltem, hogy mindenkit elverek, feledésbe merül ez a buta erőpróba, és pecázhatok tovább a „kegyeimre” vágyó halacskák között.

Sorra fogytak a rólam ennyi mázlit nem feltételező ellenfelek, és már majdnem fellélegeztem, hogy vége, amikor a mindenkori párbajt szemlélő tömeg váratlanul elhallgatott, majd a velem szemben levő székre egyszer csak leült Ryan. Kihívóan mosolygott rám.

- Öt lappal játszunk – közölte mintegy mellékesen. Tudtam, hogy így semmi esélyem ellene. Időt kellett nyernem valahogy.

- Ha megbocsátanak – emelkedtem fel a helyemről –, előbb kimennék a mosdóba. A sok pezsgő kicsit a fejembe szállt – néztem körül bocsánatkérően.

Megbocsátották, mehettem, de előbb még el kellett fogadnom Ryan figyelmeztetését:

- Itt várlak, Nataly. – Végigfutott a hátamon a hideg a hanghordozásától, a tekintetétől nemkülönben.

A mosdóban megmostam az arcom, már amennyire ezt meg bírtam tenni anélkül, hogy a sminkem ne mosódjon el egyes helyeken, aztán a tükörbe bámultam. Nem akartam visszamenni, és vereséget szenvedni. Ez ugyanis azt jelentené, hogy vele kell lefeküdnöm ma, pedig lehetőleg meg akartam úszni az ilyesmit. Képtelen voltam továbbra is játékként felfogni a dolgot. Talán van valami kiút…

Míg ezen töprengtem, nyílt az ajtó, de riadtan csak Bent pillantottam meg a tükörben, amint elfordítja a kulcsot, miután belépett.

- Nem is tudtam, hogy így tudsz pókerezni – vigyorgott rám –, a végén még nem marad méltó ellenfeled. Tudtad, hogy az a Hans többször is világbajnokságot nyert? – döbbentett meg. Fogalmam sem volt róla. Hirtelen arról sem, hogy ismernék bárkit, akit Hansnak hívnak.

Vállat vontam, és megigazítottam a ruhámat, amelynek a tartósálja kissé szorította már a nyakamat a tarkómnál.

- Most pechje volt. Elárulod végre, ki az, aki megnyerte azt a fogadást? – tértem vissza egy korábbi témánkra, míg vártam, hogy befejezze a kézmosást. Neki nem is lett volna szabad – de illendő tutira nem – itt tartózkodni a női mosdóban.

- Még nem találtad ki? – kérdezett vissza könnyeden, immár a kezét törölgetve.

- Mondd, hogy nem ő! – kértem, mert persze, hogy kitaláltam, csak reménykedtem, hogy talán – talán! – mégsem…

- Sajnálom, szívem! Mindenesetre drukkolok, hogy jobb lapjaid legyenek! – ölelt át egy pillanatra, egy puszit is adott a halántékomra, majd megcirógatta az arcom. – Ha mégis mellé pártolna a szerencse… lehet, hogy már nem lesz alkalmunk beszélgetni, mielőtt elrabol egy hétre. Vigyázz magadra, oké? És ne hagyd, hogy eltérítsen… akármerre. – Megszívlelendő tanácsok voltak, csakhogy eszem ágában sem volt lelépni vele egy hétre. Még egy napra, sőt, egy órára sem!

- Minden rendben lesz – feleltem ennek ellenére. – Kösz, Ben! – viszonoztam az előbbi puszit bátrabban a szájára, mire még szorosabban ölelt, de nem kerekítette csókká a dolgot.

- Ott nem bírok vigyázni rád, gyere vissza egészben! – engedett el aztán, majd mielőtt megkérdezhettem volna, hol van az az ott, kinyitotta az ajtót, intett egyet, és már le is lépett.

Egy dologban voltam biztos: egy hét múlva ugyanúgy itt lesz, és a barátom lesz, mintha mi sem történt volna.

Aztán észbe kaptam: már én is egy hétben gondolkodom?! Ez téboly… Nem nyerhet, nem hagyhatom!

Kisebbfajta csodában bíztam, miközben visszalépdeltem a terembe, de az ajtajában még megállított Vanessa. A jelek szerint nem tetszett neki, hogy a fia lealacsonyodott a többi kéjenc szintjére.

- Nem vagyok oda ezért a mókáért, de a vendégeink szemmel láthatóan élvezik a dolgot. Viszont jól gondold meg, mit teszel, ha Ryan nyeri meg ezt a játszmát. Nem való hozzád. Hidd el, ismerem.

- Illetve azt akarod mondani, én nem vagyok hozzávaló, igaz? – értettem meg a szavai valódi jelentését, és nem haboztam ezt a tudomására is hozni. Meglepetten pillantott végig rajtam.

- Ő nagyon boldog most így, hogy…

- Tudok róla, hogy nős – szakítottam félbe, és elléptem mellette –, de senki nem kényszeríti, hogy rám fájjon a foga – vetettem még vissza a vállam fölött. Úgy tűnt, mintha Van tiltakozni akarna, de az asztalt körbeálló férfiak már hangos üdvözlésekkel és sok szerencse kívánásokkal fogadták a visszatérésemet, és ez elnyomta a valamit mondani szándékozó háziasszony hangját.

- Örülök, hogy nem futamodtál meg – nézett rám Ryan, majd kortyolt még egyet a pezsgőjéből, és egy új, még bontatlan paklit kért az osztótól.

- Nem félek a győzelemtől – feleltem, mire többen felnevettek körülöttünk.

Megkeverte a paklit, de közben végig engem figyelt. Láttam a tekintetében a győzelmet, amiről beszéltem, de nem az enyémet, hanem az övét. Ebben a másodpercben jöttem rá, hogy ő nyerte meg azt a fogadást a ma délutáni kártyapartin.

A felismerés megremegtette a poharat a kezemben. Inkább leraktam, mielőtt eltöröm, vagy véletlenül kiöntöm a tartalmát. Nemcsak a kezem, a gyomrom is megremegett, de képtelen voltam elfordítani a tekintetem Ryanről.

Szóval vele kéne töltenem egy hetet, ha ezt a meccset is zsebre teszi. Bíztam benne, hogy én nyerek, hogy aztán… Aztán mi? A képébe vághassam, hogy nem legyőzhetetlen? Hogy megússzam a fogadása tétjét? Vagy inkább vegyem fel a harcot, és akármelyikünk is nyer, engedjem át magam a vágyainknak? Hisz nyilván nem véletlenül találta ki azt a nyertessel töltendő egy hetet a délutáni játéka során – mert arra mérget mertem volna venni, hogy az ő ötlete volt a dolog.

Már akkor nyert, már akkor tudta, hogy a markában vagyok, amikor a belépőm előtt elkapott abban a szobában. Hiába volt a mézesmázos szövegelése, mely majdnem elhitette velem, hogy számítok neki valamit, hiába érintett meg olyan érzékien, hogy azt hittem, ott helyben gyulladok fel és égek salakká, hiába utasítottam vissza… Ez lenne a sors akarata? Miért? – tűnődtem, de ő közben már átadta az osztónak a paklit, aki még egyet kevert rajta, majd precízen kirakta elénk az öt-öt darab kártyalapot.

Ryan az én lapjaimra pillantott, elmosolyodott, majd egyenként felfordította a sajátjait. Tökéletesen a véletlenre bízta a dolgot. A szabályai szerint nem cserélhetünk, nem kérhetünk új lapot, csakis azzal kell beérnünk, amit a jóisten szánt a számunkra.

Kör hatos.

Figyeltem a kezét – és még vagy negyvenen körülöttünk a teremben. A légy pisszenését is hallani lehetett volna, olyan csend kísérte a mozdulatait.

Kör hetes.

Még volt remény, hogy csak egy párja van…

Kör négyes.

Fogyott a reményem. Ha akkora mázlija van, hogy kirakjon egy flösst, akkor valami magasabbal kell legyőznöm, de vajon sikerülhet-e?

Kör ötös.

Remegő kézzel a poharamért nyúltam, és belekortyoltam.

A tömeg felmorajlott, amikor az utolsó lapra is sor került.

Kör hármas.

Végem van. Már a színsor is elképzelhetetlen volt, és többen hangot adtak a hitetlenkedésüknek, mert mind tudtuk, hogy a straight flusht csak egy dolog üti, és ez nem más, mint a royal flöss. Vagy egy másik színsor, amely magasabb lappal kezdődik… De kurva kicsi volt az esélye, hogy ez itt és most bekövetkezzen.

- Nataly – szólított meg a nyertes. Már elkönyveltem annak, mégpedig abban a pillanatban, amikor felemeltem a tekintetem a lapjairól, és a szemébe néztem. – Te jössz – mosolygott rám még mindig. Most már volt is rá oka.

Bólintottam, ezzel beleegyezve abba az egy hétbe, amit „követelt”, ráadásul anélkül, hogy különösebben győzködnie kellett volna ezért.

A saját lapjaimra pillantottam, és akárcsak ő az előbb, egyenként kezdtem felfordítani őket.

Treff hetes.

Vagyis már nem lesz royal flössöm, egy kicsit elcsüggedtem, mert megnéztem volna az ábrázatát, ha azzal győzöm le, de a következő lap mindenki számára meglepetést tartogatott.

Treff hatos.

Ezt még mindig messze üti az ő színsora. Nyugodtan kortyolgatta a pezsgőt, miközben várta, hogy be is bizonyosodjon a fölénye.

Treff öt.

Na, ekkor mosolyodtam el először, míg róla lehervadt. A sors érdekes játékot kezdett játszani velünk. Oldalra pillantottam, afelé a sarok felé, ahonnan Ben figyelte érdeklődve az eseményeket. Kicsit tátva maradt a szája, de bátorítóan rám kacsintott. Lemondást is felfedeztem a tekintetében, vagyis nyilván megértette, hogy mit jelent Ryan előnye.

- Egy hét múlva találkozunk – tátogta. Alig észrevehetően bólintottam, mire megfordult, és kisétált az ajtón.

Treff négy.

Még egy lap volt vissza; ha ez treff hármas, akkor döntetlen, ha bármilyen más színű, számú, akkor ő nyert. Ha a véletlen azonban mégis belepofázik a dologba, akkor treff nyolc, és én győztem.

Két ujjam a lap hátulján feküdt, de még nem emeltem meg a szélét. Ilyen sorom nem volt sem a ma esti játszmák során, sem még soha életemben. Teljességgel kizártnak tartottam, hogy le bírjam győzni az ellenfelet, ezért úgy döntöttem, nem hozom nyilvánosságra az eredményt. Büszkeségem azért még maradt valamennyi.

„Véletlenül” meglöktem a könyökömmel a poharamat, mire akik mögöttem álltak, egy emberként hajoltak le, vagy ugrottak odébb, hogy ne érje őket a kifröccsenő pezsgő. Közben pedig belestem a lap alá. Az lett, amire tippeltem, bár álmomban sem mertem volna gondolni.

- Uraim – álltam fel – és hölgyeim! – mutattam Ryan felé szabad kezemmel, mert a másikban már a kártyalap volt, de úgy, hogy senki ne láthassa, mi van rajta. – A győztes! – kiáltottam még mindig rábámulva.

Rögtön elkezdtek neki gratulálni, Vanessa bosszankodva kisétált a teremből, Martin csak vigyorgott, Ryan pedig már nem mosolygott. Végignézte, ahogy az utolsó lapomat továbbra is láthatatlanul a dekoltázsomba csúsztatom, a szemeiben ekkor már rég vágy lobogott.

A társaság minden tagja tisztában volt vele, hogy mit jelent mindez. Lassan szét is széledt a tömeg, csak páran maradtunk. Eltűnődve kortyolgattam az időközben whiskyre cserélt pezsgőt, mert most szükségem volt valami erősebbre, tekintettel arra, hogy mi fog következni. Egy héten át…

Pedig éppen ezt nem akartam, de mégis… annyira akartam! Egy hét. Nem lehet több. Ennyi idő elég kell legyen, hogy végleg kigyógyuljak belőle, lehetőség szerint ő is belőlem, és aztán élhessük tovább az életünket úgy, mintha soha nem is találkoztunk volna. Bíztam benne, hogy ez fog történni, nem pedig az ellentettje.

- Gratulálok! – szólalt meg mellettem egy hang. Martin lépett mellém. Kérdő tekintetemre meg is magyarázta, mire mondta ezt: – Sosem hittem volna, hogy megrengeted az elhatározásában – intett Ryan felé, aki az erkély túlsó végében telefonált, de bennünket figyelt közben. – Eddig ki nem állhatta azt, ami itt folyik, most meg ő maga rabol el téged egy teljes hétre! – Ezek szerint Martin is tudott arról a fogadásról. – De egy dologra azért kíváncsi lennék – húzta össze a szemöldökét.

- Mire? – kérdeztem érdektelenül, és elfordítottam a tekintetem a „győztesről”.

- Hogy ez a kártyalap – cirógatta meg a dekoltázsom szegélyét, érintve ezzel a mellemet is – vajon tényleg egy vesztes papírdarab? – A mosolya alapján éreztem, hogy tudja, mi a helyzet, de nem volt időm válaszolni.

Ryan egyenesen hozzánk lépett, és a vállamat átkarolva elhúzott Martin közeléből.

- Ha megbocsátasz, mi most eltűnünk innen – szólt Martinhoz, de a szemei már engem pásztáztak. Én igyekeztem közönyösen viszonozni a pillantását.

- Menjetek csak! – engedett el minket nagy kegyesen a „főnököm”, Ryan meg nem nyújtotta tovább a búcsút a kelleténél, máris az ajtó felé irányított. Muszáj volt követnem.

A teremből kilépve kézen fogott, így vezetett végig egy keskeny folyosón, majd be egy liftbe. Egy kicsit megrémültem, hogy hirtelen ilyen kis helyre lettünk összezárva, de ő a fülke szemközti falának dőlt, és csak nézett engem mosolyogva.

- Már az elején tudhattad, hogy ez lesz. Kár volt játékra fecsérelni a drága időt, amit mással is eltölthettünk volna. – Volt néhány tippem, miféle másra gondol.

Igyekeztem elűzni a gondolataimból azt, hogy egy teljes héten át velem fogja megcsalni a feleségét – már megint –, és inkább visszanyeltem a belőlem kikívánkozó szavakat. Látszólag nem zavarta a hallgatásom, mert tovább ecsetelte, mennyire örül, hogy mégis így alakult a történet. Ő még nem tudta, amit én már igen: ez nem a vakszerencsén múlott, de meghagytam ebben a hitben.

Meg azt is hagytam, hogy a tetőre érve besegítsen egy ott várakozó helikopterbe, becsatolja az övemet, és szorosan mellém üljön.

- Hova megyünk? – A kíváncsiságom mégis erősebb volt a helyzet miatti ellenszenvemnél, így nem maradt meg bennem a kérdés.

- Meglepetés – mosolygott rám futólag, majd valami idegen nyelven diskurálni kezdett a pilótával.

Nem mentünk messze, de még az éjféli sötétben is feltűnt, hogy valami szigetfélén fogunk landolni. Így is történt. A földet érést követően Ryan újfent segített kiszállnom, majd megint megfogta a kezemet, és egy alig néhány lámpával kivilágított ház felé indult velem.

- Hol vagyunk? – tettem fel megint a kérdést, de vagy nem hallotta meg, vagy nem érdekelte a növekvő nyugtalanságom – arról ugyanis nem volt szó, hogy fogja magát, és elrabol –, mert nem válaszolt.

A ház nyitott ajtóval fogadott bennünket. Ryan előre engedett. Odabent kellemes csalódás ért, mivel mintha el sem jöttünk volna „otthonról”. Ugyanaz a fényűzés és gazdagság tárult a szemeim elé, akárcsak Martin kastélyában. Nyilván ő adta kölcsön ezt a kéglit Vanessa fiacskájának – gondoltam, majd odafordultam, amerre őt sejtettem, csakhogy eltűnt.

A fények elhalványultak, a műkandallóban gombnyomásra elkezdett pattogni a tűz, romantikusan nyálas zene csendült valahonnan, ő meg aztán mégis felbukkant egy ajtó mögül.

Két pohár volt a kezében, de ma már annyit ittam, hogy nem maradt volna tiszta a fejem, ha még ezt is magamba döntöm, úgyhogy elvettem, de nem kortyoltam bele. Vártam a válaszokat a kérdéseimre.

- Megmondtam, hogy nem adom fel olyan könnyen – suttogta halkan. A mosolya, a tekintete rabul ejtett. – A kártya nélkül is így történt volna, de az hozzásegített a győzelemhez. Én sosem veszítek, Nataly. – Túl beképzelt volt ahhoz, hogy ne törjem le a lelkesedését és a jókedvét, így hát lassan kihúztam a ruhámból az belerejtett kártyalapot.

- Na ne mondd – reagáltam hasonló diadalittas hangon, mint ahogy ő beszélt eddig, majd felé fordítottam a treff nyolcast. Kissé lesápadt, miközben kábán elvette tőlem, és csak nézte…

A döbbenete leírhatatlan volt, és őszintén szólva jólesett csalódást okozni neki. Nem nyert. Legalábbis a pókeren nem. Én mégis itt voltam, hát ennek megfelelően cselekedtem.

Míg ő a veresége miatti sokkot próbálta feldolgozni, én letettem a kezemből a poharat a kandalló párkányára, majd kioldottam a ruhámat tartó egyetlen kendőt, és lecsúsztattam a vállamról. Ryan figyelme ekkor felém terelődött, de mielőtt megszólalhatott volna, kiléptem a lábaimhoz hullott selyemkupacból, a nyaka köré fontam a karjaimat, és megcsókoltam.

A partit én nyertem meg, mégis az övé lett a jutalom. A háború ezzel elkezdődött…