21. fejezet

21. fejezet

Megvártam, amíg leteszi a telefont, majd még egy picit, hogy aztán némi zörejt hallatva kilépjek hozzá. Mondjuk annyiból állt a zörej, hogy visszaléptem az ágyhoz, és mégis magam köré csavartam a lepedőt.

- Én akartalak felébreszteni – sajnálkozott Ryan, miután kimentem hozzá. Aztán magához ölelt. Most nem túl szívesen, de viszonoztam.

- Te ébresztettél fel – vallottam be, és ezzel a beszélgetésére céloztam. Még a mobiljára is pillantottam, hogy fogja az adást. Fogta.

- Ja, csak… üzleti ügyek – legyintett, és félrerakta a készüléket.

Üzleti ügyek, persze – gúnyolódtam magamban, hangosan viszont nem vontam kétségbe a hazugságát. Végtére is, semmi közöm nem volt hozzá azon kívül, hogy mit érzünk egymás iránt testileg. A neje talán nem ad meg neki mindent.

Hirtelen nem is tűnt olyan nagy dolognak a házassága; amíg én vagyok az, akivel maradéktalanul ki tudja elégíteni a vágyait, addig kit érdekel, hogy van-e felesége vagy sem? Engem – érkezett szinte rögtön a felelet. Mit érnek az előző éjjel mondott vallomásai, ha más az, aki jogosult rájuk? Még akkor is, ha esetleg abban talán igazat mondott, és nem szokta vallomással kényeztetni a nőt.

Aztán az jutott eszembe, hogy ugyan, mit érnek a szavak általában? Tisztában voltam vele, hogy Ryan minden követ megmozgat annak érdekében, hogy egy számomra még mindig érthetetlen okból kiszakítson ebből a világból, amelyben léteztem. Hát, alaposan melléfogott, ha azt hitte, sokra fog menni a szerelmes suttogásaival – tűnődtem, majd a másik vonzalmunknak megfelelően végigsimítottam a derekán.

- Szeretnék… reggelizni valamit – álltam elő a „követeléseimmel”, mikor a kezem már a nadrágja elején járt.

A mozdulatomra halkan felnevetett, majd magához ölelt, és egy puszit lehelt a szám sarkába. Utána megragadott, és felültetett a korlátként funkcionáló legalább húsz centi széles márványfal sima tetejére.

- Máris csillapítom az éhségedet – ígérte, miközben kioldozta a nadrágját. Semmi pillanatba nem telt ledobnom magamról a lepedőt, és széttártam a lábaimat, hogy neki már csak egy dolga legyen: kitölteni a bensőmet. Lehetőleg mielőbb.

Mielőtt ezt megtette volna azonban, az ujjait mélyesztette belém, és egy csókért hajolt az ajkaim felé. Megkapta, és én is megragadtam azt a szervét, mely nélkül még mindig üresnek éreztem magam. Mintha legalább fél órája folyamatosan izgattam volna, olyan keményen simult az ujjaim közé.

Az ő ujjai mégis hamarabb juttattak a csúcsra, minthogy összeolvadhattunk volna, de utána nem volt megállás. Amint megéreztem magamban végre, önkéntelenül is lökni kezdtem magam felé, mire kicsit oldalasan elfektetett a márványpárkányon, és a derekamat tartva heves lökésekkel „etetett meg”. A gyönyörünk elérkezésekor már a melleimet simogatta, én meg moccanni is képtelen voltam, olyan erővel taszított a mámor a magasokba.

Ryan sem maradt le mögöttem, de miután elment, még akkor is óvatosan mozgott bennem. Csupán a zihálása tanúskodott róla, hogy átmenetileg „jóllakott”. Aztán felemelt a hideg kőről, és a karjaiban vitt be a konyhába, ahol az egyik bárszékre ültetett. Csak itt szállt ki belőlem, és visszagombolta a nadrágját. Az szemmel láthatóan nem zavarta, hogy én tök pucér vagyok – így hát én sem zavartattam magam.

Figyeltem, hogy kivesz a hűtőből egy üveg narancslevet, tölt nekem belőle, majd átnyújtja a poharat.

- Most rendesen is megetetlek – tette hozzá mosolyogva.

Pillanatok alatt meg is tette. Egy tojásból készült finomságot rakott elém, ami egy hadseregnek is elég lett volna, de mielőtt a tudtára adtam volna, hogy mekkora a kapacitásom, ő is belecsemegézett a kajába, így segítve elpusztítani.

Igen jól éreztem magam; egy gyönyörű szigeten, reggeltől estig kényeztetve egy férfi által – az által a férfi által –, aki minden kívánságomat lesi… Nagyon jó dolgom volt, túlságosan is jó. Könnyen hozzá bírtam volna szokni.

Miután hagyományosan is megreggeliztünk, Ryan felajánlotta, hogy fedezzük fel a sziget többi részét, ha van kedvem. Sokkal több kedvem lett volna újra szexelni vele, de szemmel láthatóan ezzel is nekem akart örömet okozni, úgyhogy belementem.

- Imádom, amikor meztelen vagy – nézett végig rajtam kéjsóvár tekintettel, mikor indulni készültünk –, de azt hiszem, messzebb jutunk, ha van rajtad valami ruha. – Ezzel visszament a hálóba.

Kíváncsian követtem, hogy vajon mit akar most rám adni a cuccai közül, és egyúttal kifaggassam, hogyhogy ennyi ruhája van itt, de az újabb meglepetéstől bennem rekedt a kérdés. A tükrös szekrény másik szárnyát tárta ki ugyanis, ahol temérdek női holmi sorakozott.

Nem értettem, miért, de egyből elment a kedvem a sétától, sőt, az ittléttől is. Vajon Ryan komolyan gondolja, hogy felveszem a neje dolgait? És miért zavar ez engem?

- Én inkább… – a te ingedet kérem megint – akartam mondani, de félbeszakított.

- Itt minden a tiéd.

A szeméből kiolvashattam, hogy igazat beszél, úgyhogy valamivel lelkesebben nyúltam a szekrénybe.

- Ó. Meg sem kérdezem, hogy kerül ez ide – motyogtam közben, majd előhúztam egy szexis bikinit. Ryan felnyögött, amint magam elé tartottam, és a derekamnál fogva magához rántott.

- Ez olyan, mintha nem lenne rajtad semmi – jegyezte meg, a szája pedig már a nyakamat kóstolgatta.

Hagytam, hogy meg is csókoljon, de pár érzéki pillanat múlva eltoltam. Kértem néhány magányos percet a fürdőben, ahol nagyjából felfrissítettem magam, és immár a hófehér, ebből kifolyólag átlátszó fürdőruhában tértem vissza hozzá. Azaz csak szerettem volna, de nem találtam sehol. Végül lesétáltam a tengerig és térdig belegázolva élveztem annak hűsét, míg ő is meg nem jelent.

A szintén fehér rövidnadrágja semmit nem bízott a képzeletemre, szívesen magamra rántottam volna itt, a homokban akár, de nem adott rá alkalmat.

- Gyere! – mosolygott rám, a kezemet megfogva pedig nekiindult a part mentén.

Lassan elértünk egy bokrosabb, sziklásabb szakaszra, addig pedig Ryan bevallotta, hogy pókeren nyerte ezt a szigetet néhány évvel ezelőtt.

- Biztos könnyebb dolgod volt, mint velem – céloztam itt a csúfos vereségre, melyet ellenem szenvedett, és ezzel egyet is értett.

- Valóban! – húzott magával a pálmafák közé. – És te? Hol tanultál meg így játszani? – kérdezte, ügyelve rá, hogy óvatosabban haladjunk a kövek között.

- A nagymamámtól – árultam el. – Nagyon szeretett kártyázni. – Régen gondoltam már rá, így kissé belefeledkeztem az emlékeimbe, ezért aztán megbotlottam, és egyenesen Ryan karjaiban landoltam.

- Te meg őt szeretted nagyon – állapította meg.

- Igen. – Miért is tagadtam volna?

- És a szüleid? – engedett el, és indultunk tovább, de ő a kérdezgetésemet is folytatta, amivel egy picit kezdett idegesíteni.

- Mit gondolsz, poénból mentem ki az utcára? – rántottam ki a kezem az övéből, mire megtorpant és rám nézett.

- Sajnálom. – Csupán ennyit mondott, mintha mindent értene. Nem álltam neki megmagyarázni a pontos okokat, inkább csak vállat vontam.

- Meddig megyünk még? – érdeklődtem rosszkedvűen, mire Ryan előremutatott.

- Itt vagyunk. Ezt akartam megmutatni.

Követtem a tekintetét és már a hangot is meghallottam. Egy hatalmas vízesés bontakozott ki a fák közül előttünk úgy húszméternyire. Rögtön elpárolgott a haragom.

- Ez… hűha! – Nem igazán bírtam megfogalmazni, mit érzek a látvány láttán.

Csodálatos volt, ahogy a fenti sziklarepedések közül előtörő több vízsugár egyetlen egésszé csoportosul, hogy így essen alá métereken keresztül egész az alig szobányi tavacskáig, melyből vékony érben csordogált tova a tenger irányába.

- Tetszik? – kérdezte Ryan, majd újra a kezemért nyúlt, és szorosan át is ölelt, míg közelebb vezetett a csoda lábához. – A víz egész kellemes. Ha gondolod, fürödhetünk is benne.

Vonzott a lehetőség, így habozás nélkül bólintottam rá az ajánlatra – túl elhamarkodottan, mert a következő másodpercben már el is lepett a tényleg langyos édesvíz. Prüszkölve bukkantam a felszínre, hogy ellássam Ryan baját, aki orvul beledobott a falatnyi tóba, de nem láttam sehol.

Mindenütt körülnéztem, de sem a parton nem volt, sem a vízben. Már épp kezdtem megijedni, amikor felbukkant mögöttem, és magához húzott.

- Azt hittem, bajod esett! – veszekedtem vele rögtön, mert tényleg megrémültem, hogy nem láttam sehol, de kinevette az aggodalmaimat.

- Ne félj, nem eshet bajom. És neked sem – biztosított felőle, aztán maga felé fordított, és megcsókolt. Időm sem volt átkarolni a nyakát, olyan hirtelen húzódott vissza, aztán eliramodott a vízesés felé. – Gyere! Mutatok még valamit!

Kíváncsivá tett, mentem.

Jó érzés volt olyan vízben úszkálni, ahol nem kizárólag a sós ízt érzem mindenütt, úgyhogy nem túl sietősen tempóztam utána a lezúduló vízsugár aljáig. Itt már szanaszét fröcskölt a víz, fájóan erősen, ő mégis átsiklott rajta, nyilvánvalóan arra várva, hogy kövessem.

Egy pillanatnyi habozás után megtettem, és nem bántam meg. Odabent még csodálatosabb volt minden, mint kintről, pedig azt hittem, már nem lehet felülmúlni a látványt.

A vízfüggöny mögött egy varázslatos kis barlang lapult. A külső tó idebent folytatódott, és mintha valaha medence lett volna, az alja tükörsimán terült el a lábunk alatt. Sziklák szegélyezték, melyekre körben végig ugyanazon fenti patak cseppjei csordogáltak, és ugyancsak fentről betört ide a fény. A sugarai a titkos tavacska közepére vetültek, de a lágy hullámzás következtében megtörtek és bevilágították az egész barlangot.

Soha életemben nem láttam még ehhez foghatót. Mintha nem is ezen a világon lettünk volna.

Ekkor eszembe jutott Ryan, aki megosztotta velem ezt az élményt, de a változatosság kedvéért se nem ölelgetett, se nem fogta a kezem.

Megkerestem a tekintetemmel és fel is fedeztem; velem szemben ült egy lapos sziklán.

- Ez elképesztő – motyogtam, mikor odaúsztam hozzá.

Mosolyogva értett egyet, majd segített felkapaszkodnom mellé a kőágyra.

- Örülök, hogy tetszik – adott egy puszit a vállamra, aztán körbenézett a teremben. – A tökéletes rejtekhely.

Fogalmam sem volt, miféle rejtekhelyre gondol, vagy ki elől, de nem ragozta tovább, én meg nem kíváncsiskodtam.

Inkább én is körbejárattam a tekintetem a környezetünkön, de az minduntalan visszasiklott a mellettem helyet foglaló szintúgy csodálatos férfira, aki közben közelebb csúszott hozzám, szétterpesztett lábakkal mögém helyezkedett, és magához húzott úgy, hogy a hátam a mellkasára simult, ő meg simogatósan átölelt. Az egyik tenyere a derekamra simult, a másik keze a hajamat tűrte el a nyakamból, hogy azt gyengéd csókokkal hintse tele.

Borzongatóan bizalmas érintéseket engedett meg magának, de egyáltalán nem éreztem rossznak vagy kellemetlennek őket. Sokkal inkább…

- Szeretném tudni, mi jár a fejedben. – Hálás voltam, hogy félbeszakította a gondolataimat, de elárulni végképp nem akartam neki azokat.

- Szívesen szeretkeznék itt veled – ferdítettem el némiképp a valóságot, bár ez is az igazsághoz tartozott.

Ryan halkan felnevetett a szavaim hallatán, de a csókjait kérés nélkül izgató harapásokra váltotta, a hasamon kószáló ujjai pedig a mellemre kúsztak.

- Ennek semmi akadálya… – súgta a fülembe. – Talán csak ez – oldotta ki a bikinim melleim közötti zsinórját, így iktatva ki az egyik akadályt.

Még alig ért hozzám, de már azzal lángra gyújtott, hogy a mellbimbóimat egymás után kényeztette keményre az ujjaival, a szája pedig a nyakammal tett hasonlót. Megreszkettem az érintései nyomán, de a helyzetünkből adódóan én nem értem el őt rendesen, hogy legalább minimálisan viszonozhassam számára a becézgetéseket.

Nem volt rá módom, mert amint hátranyúltam volna magam mögé, hogy kézbe vegyem a csípőmnek feszülő dolgokat, Ryan is támadást indított a bikinialsóm ellen; vagyis két mozdulattal kioldotta a két oldalán található zsinegeket, és miután attól az anyagdarabtól is megszabadított, az ujjait kedvére csúsztathatta a lábaim közé.

Nem esett nehezemre kitárulkozni előtte, legalább úgy még jobban érezhettem, ahogy majd ujjazni kezd, de ez nem történt meg. Felnyögtem, amikor megpöccintette a csiklómat, de a jelek szerint nem sietett továbbhaladni, maradt a külső részeimen. Na, ezt már én sem engedhettem.

Kitéptem magam a kezei közül, mire meglepetten rám bámult, de mielőtt a csodálkozásának hangot is adott volna, szembefordultam vele, és a szájára tapasztottam az ajkaimat.

- Nem gyilkolhatsz meg büntetlenül! – magyaráztam picit később a tetteimet, mivel az alig-érintések is olyan tűzbe hoztak, hogy egyetlen dologra vágytam: rá, és belém.

- Hadd engeszteljelek ki – mosolyodott el a szavaimra játékosan, de volt egy gyanúm, mit is takar ez az engesztelősdi, úgyhogy eszem ágában sem volt beleegyezni. – Te is élveznéd – huzigálta előttem a mézesmadzagot, de már zihálva, mivel a nyelvem közben már a hasán cirkált, egyre közelebb érve oda, ahova indultam. – Ez… nem fair! Neked lehet, de nekem nem? – nyögte még utoljára, mielőtt a számba vettem volna a máshogy még nem is érintett, de ettől függetlenül kőkemény szervét.

Most hasznomra vált a kiskoromban olyan nagyon kedvelt nyalókázási mániám. Neki is jóleshetett, hogy rajta elevenítem fel a régi emlékeimet, mert egyre hangosabban sóhajtozott, és remegett, a kezei a hajamat tűrték félre, hogy a kilátásban is gyönyörködhessen, amint újra meg újra tövig elnyelem, hogy aztán némi szopogatással illessem a csúcsát, majd végignyaljam egész a tövéig.

Már nem sok hiányzott, hogy újra kóstolhassam is az élvezetét, de ő másként döntött. Azt hittem, eljött a pillanat, és belém lövell végre, de csak azért rándult össze, hogy ezt visszatartsa. Méltatlankodva engedtem ki az ajkaim közül egy másodpercre, de pont ezt a másodpercet használta arra, hogy felrántson magához, és hanyatt fordítson a sziklán.

Rögtön a helyére illeszkedett – azaz a combjaim közé –, majd szélsebes mozgással olyan hevesen dugott, hogy felfogni sem volt időm, máris elmentem. A sikolyom visszhangzott a barlang vízcsepegéssel színezett csendjében, tán még a föld is megmozdult alattunk, de ő még mindig bírta. Újabb orgazmusba hajszolt, pedig én sem maradtam rest ott simogatni és csókolni, ahol csak értem, hogy neki is legalább olyan jó legyen, mint nekem, sőt, még jobb is, ha sikerül, ám ő is pont erre játszott: az én gyönyöröm volt neki a cél.

Néma, szigorúan testi csatát vívtunk a másik öröméért, vérforraló csókokkal és szorító érintésekkel fűszerezve.

Végül megint nem bírtam tovább. Ryan négy vörös csíkkal lett gazdagabb a mellkasán, és öt pöttyel a derekán, ahol végigszántották meg belemélyedtek a körmeim, de utána a nyaka köré fontam a karjaimat, és a fogaim az ajkait is elszínezték.

Még egyszer megcsókolt, majd fogta magát, és döbbenetet okozott az előbb átélt extázis mellé: eltávozott belőlem, pedig még nem élvezett el, és a vízbe csusszanva a csípőmnél fogva engem is a szikla szélére húzott. A térdeimet széttárta, és mintha csak egy medence szélén feküdnék, ő meg a lábaim közt állna, előbb az ujjaival derítette fel nemrég kiürült bensőmet, majd a nyelvét is használatba vette.

Ha az én kedvencem gyerekkoromban a nyalóka volt, akkor az övé a fagyi lehetett, ráadásul a tölcséres, mert amit a nyelvével művelt… Irigyelni kezdtem minden egyes gombócot, amelyet eddig valaha ugyanígy illetett. Aztán minden nőt, akin gyakorolhatta is az érzéki mozdulatokat.

Egy furcsa érzés költözött ekkor belém, ami az élvezetemet is megcsappantotta, de ő, ezt észrevéve felpillantott rám, aggodalmasan szemlélt egy másodpercig, és tök jól félreértette a problémámat.

- Ne gondolj rá! – súgta fölém húzódzkodva, és egy csókkal máris elűzte a féltékenységemet. Újra csak ketten voltunk a barlangban. És lassan eggyé váltunk.

A mozgásunk ezúttal inkább hasonlított egy erotikus táncra, mint a korábbi csatározásra, mert most nem a végső élvezetre törekedtünk, csakis az élvezetre. Lehetőleg minél hosszabb élvezetre.

Amikor a szikla már kényelmetlen volt, az alig derék fölé érő vízbe ereszkedtünk. A lábaim Ryan csípőjét ölelték, az egyik karom a vállát, míg a másikkal egyszerre igyekeztem simogatni mindenütt. Neki is hasonló tervei voltak, mert csak fél kézzel tartotta a fenekemet, míg izgató, körkörös mozdulatokkal nyomult belém szüntelenül, de a többi, szabad ujja a mellbimbóimon cirkált, majd a tarkómnál a hajamba fúrta őket, és olyan szédítő csókot adott, hogy utána már muszáj volt két kézzel kapaszkodnom belé.

A nyelve épp olyan őrjítően mozgott a számban, mint ahogy azt már a combjaim közt is megtapasztalhattam, de a lökései sem szűntek meg a lágy pillanatok közepette.

Végül a szenvedély hullámai is csatlakoztak a barlang vizének enyhe-féléi közé, és szapora lihegéssel most már a kielégülésre koncentráltunk. A hátamat az egyik sziklának vetettem, ő meg a derekamba kapaszkodva döfölt olyan gyorsan, hogy a hangok már megállíthatatlanul szakadtak ki belőlem, az örvény pedig aztán magával rántott. Kedvesem sem lökött rajtam többet, reszketve meredt belém, ilyen mélyen tán még sohasem járt.

Nem tartottam magam az előző éji kéréséhez, mert csukott szemmel zuhantam a halálba az imént, de most kinyitottam a szemeimet, és az ő csillogó tekintetébe ütköztem. Meg a mosolyába. Tetszett. Nemcsak az, amit velem csinált, hanem minden, ami ő.

Újra megzavartak azok a fura érzések, mint előző éjjel, de inkább felemelkedtem, és úgy bújtam el előle – meg előlük –, hogy a nyakába temettem az arcom, és könnyed puszikkal halmoztam a bőrét figyelemelterelésképpen.

- Jól vagy? – suttogta, bár ezt én is kérdezhettem volna. Még mindig apró remegések rázták a testét, akárcsak az enyémet.

- Soha jobban – feleltem őszintén. Aztán a szemeibe néztem. Nehezen tudtam csak elpislogni előbb a könnyeimet, de sikerült, nem vette észre őket. – Ez… fantasztikus volt – vallottam be mégis szemlesütve.

- Még annál is jobb – nyomott erre egy gyors csókot az ajkaimra, majd a témát úgy folytatta, ahogy én nem akartam. – Gondold el… minden napunk ilyen lehetne életünk hátralevő részében.

Tudtam, hogy nem adja fel, készültem is rá, a hangjában hallatszó kérlelést viszont képtelen voltam figyelmen kívül hagyni.

- Kérlek – szóltam, és elfordultam, hogy csak a szavaim okozzanak neki csalódást, a szemeim ne –, inkább ezt a pár napot élvezzük, ami még maradt. Nem fogok másként dönteni.

- Nataly…

- Kérlek! – Mégis kikényszerítette, hogy ránézzek. Már nem volt olyan vidám, mint az előbb, sőt, kelletlenül húzta el a száját, vett egy mély lélegzetet, aztán belátta, hogy most semmiképp nem fog tudni meggyőzni. Reményeim szerint máskor sem, pedig a kísértés baromi erős volt. De még az erőm is, hogy ellen bírjak állni.

- Nem fogom feladni – közölte erre már kevésbé feszülten, a testtartása is lazábbá vált, és újra mosolygott. Már ott tartottam, hogy megkérdem, mi a frászt vesződik velem ennyit, amikor elárulta. – Szeretlek. Nem érdekel a múltad, az sem, hogy honnan jöttél. Elvarázsoltál, és nem vagyok hajlandó lemondani rólad.

Ez elég végérvényesen hangzott. Nem akartam, de muszáj volt lelomboznom az óhajait.

- Ne mondj le rólam – vontam vállat. – Néha összejöhetünk, miután visszamentem a birtokra. – El akartam húzódni, hogy minél kevésbé tűnjek bizonytalannak, de visszatartott. Még mindig bennem volt. Rápillantottam, hogy miért próbál maradásra bírni. Ezt is elárulta.

- Ha vissza is megyünk, nem lehetsz többé mással! – szabott máris feltételeket. Sikerült gúnyossá változtatni a mosolyomat, amellyel ránéztem.

- És ha én akarom? – Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki, ha igazak az érzelmei, de kötelező volt megnyernem a csatát. – Ha én folytatni akarom azt az életet?

- Miért akarnád? – cirógatta meg az arcom. Egyelőre nem töprengett el rajta, hogy én tényleg akarhatom, így nem is állt neki szenvedni, pedig arra számítottam. – Tőlem mindent megkaphatsz, amit csak szeretnél.

- Valószínűleg hamar rád unnék – néztem félre, mert a szemei egyre inkább elkábítottak. No meg az ujjai is, melyek már a melleim felé haladtak a nyakamon át. Lassan és túl észveszejtően gyengéden.

- Rám unnál? – nevetett fel erre halkan. – Nem hiszem, hogy valaha egymásra bírnánk unni – jegyezte meg pökhendien. – Érzed ezt? – mozdult meg bennem egy kicsit. Erre rákaptam a tekintetem. Újra mereven állt a farka. – És ezt? – Az előbb kihúzódott, de most ismét teljesen belém mártotta magát.

A nyögés magától szaladt ki az ajkaimon, nem tehettem róla, önkéntelenül így reagáltam rá. Ez őrület!

- Nem – nyöszörögtem, pedig dehogynem éreztem! Nagyon is éreztem.

- De igen, érzed. Tökéletesek vagyunk együtt. Miért akarsz ennek ellenállni? – Az ő lélegzete is szaggatottabbá vált, ahogy megint rendesen mozogni kezdett. Segítettem neki, ugyanis megint lángolni éreztem a sejtjeimet. Érte.

Tagadhatatlanul be kellett vallanom – persze csak magamban, némán –, hogy igaza van. Soha nem bírnám megunni az érintéseit – melyekkel már túlhaladt a mellbimbóimon, és most ott simogatott az ujjaival, ahol összekapcsolódtunk –, a csókjait, melyek az arcomon jártak, majd a számat csábítgatták –, azt a belső kényszert, ami arra hajt és ösztönöz, hogy még többet kaphassak belőle…

Ennek ellenére nem hagyhattam legyőzni magam. Nem lehetünk teljesen egymáséi. Ez nem egy mese, hanem a kibaszott valóság! A valóságban pedig ő nős, én meg kurva vagyok. Nincs ezen mit cifrázni.

- Gyorsabban! – könyörögtem, mire máris nyeregben érezte magát, és szaporább lökésekkel repített ismételten a már jól ismert, és kívánt csúcsok felé.

Az előbb elég soká húztuk a játékot, most negyedannyi ideig sem tartott, hogy egy csókkal fojtsuk el közös pillanatunkat, melyben felrobbantunk, és szerteszóródtunk a csillagok között, aztán levegő után kapkodva kapaszkodjunk össze, míg le nem csillapodik a szívverésünk.

Ryan nem hozta többet szóba azt, amire úgyis megint negatív lett volna a válaszom, én meg jó hogy nem erőltettem. Ugyanis nagyon is jólesett, amiket mondott. És tényleg igaza volt. De a lényegen semmit nem változtatott.

Miután a barlang különböző pontjaiból sikerült összegyűjtenünk a fürdőruháinkat, azokat egyszerűen kézben tartva úsztunk vissza a külvilági tavacskába a vízesés függönye alatt, ott pedig újabb csókokat váltva egyeztünk meg hallhatatlanul abban, hogy ezt még meg kell majd itt ismételnünk.

Szégyentelenül meztelenül és kéz a kézben indultunk a ház irányába, időről időre megállva, és egymásba feledkezve még a tengerparton is, így a nap már lenyugodni készült, mikor visszatértünk a kiindulási pontunkra.

A lemenő sugarak csak még varázslatosabbá tették a tengerpartot, a horizontot, és minket, ahogy a ház előtt megállva váltottunk még egy hosszú, forró csókot, majd belépve friss erővel vetettük bele magunkat a szenvedély további hullámaiba.

Persze csak képletesen, mert a vágy először a fürdőben csapott le ránk – ezúttal a kádat használtuk felfrissülés gyanánt –, majd a konyhában közös vacsorakészítés közben, végül odakint az erkélyen, a csillagok alatt. Az ágyba már csak aludni estünk be, de ezt is szorosan, úgy ölelve egymást, mintha soha többé nem akarnánk elszakadni egymástól.

Majdnem így is volt. Csak a soha többé esetünkben még öt napot jelentett. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, illetve mi lesz velünk, ha majd letelik ez az öt nap. Egyelőre azonban nem is törtem rajta a fejem, fáradt voltam, és bágyadt az elmúlt gyönyörteli óráktól. Ryan hosszan cirógatott, míg el nem szunnyadtam, közben szüntelenül biztosított róla, mit érez irántam – képtelen voltam viszonozni a szót –, a hangja pedig álmomban is elkísért.

Álmomban is szerelmet vallott. Csak éppen nem nekem. Hanem a feleségének… engem meg lekurvázott és eltaszított, de csak miután vettem a bátorságot, hogy viszonozzam az érzéseit, melyekért egy hetet könyörgött. Nem Martinhoz mentem utána, hanem vissza az utcára, ott nem alázhattak már meg jobban.

Tévedtem. Odakint vált még rémesebbé a történet; Tony kiszabadult, és eljött értem. Nem azért, hogy barátiasan köszönetet mondjon, amiért majdnem megöltem, és börtönbe csukták miattam, nem. Valami egész mást akart…

Zihálva, verejtékben úszva ébredtem a saját sikításomra, de mozogni nem bírtam. Valaki lefogott.