20. fejezet

20. fejezet

Egy kis idő múlva megelégeltem a szép szavakat, és inkább fordultam egyet, hogy ne is lássam az álombeli hercegem arcát, de ő velem fordult, és már a hátamnak éreztem simulni a testét. A kezét a hasamra, onnan meg a mellemre csúsztatta, picit megcirógatta a mellbimbómat, majd megmarkolta, és csókokkal borította a nyakamat meg a vállamat.

Egyből fölébredtem a csiklandozó puszikra, majd döbbenten állapítottam meg, hogy már majdnem sötétedik.

Azonnal kiröppent az álom a szemeimből, de a csókok még nem szűntek meg.

- Miért nem keltettél fel? – vitatkoztam rögtön a pihekönnyű érintések okozójával, mire hanyatt fordított, félig fölém hajolt, és a számra is adott egy futó csókot.

- Fáradt voltál. Érthető, hisz nemigen hagytalak aludni múlt éjjel. – A tekintete bűntudatos, és perzselő volt. Már alig vártam, hogy tisztességesen is megcsókoljon. – Biztos éhes vagy – folytatta ehelyett szóban. Még egy utolsó lágy puszit adott az ajkaimra, aztán felemelkedett, engem is felhúzott magával, a derekamat pedig átölelte, amíg nem érzem biztosnak az állásom. – Gyere, csináltam vacsorát – mondta, mialatt hosszan keresgélt valamit az egyik szekrényben, végül elővett egy fehér inget.

Meglepett, milyen nagy ruhakészlete van itt, de mielőtt rákérdezhettem volna, rám adta, a két középső gombbal rögzítette rajtam, majd újra kézen fogott és kivezetett a szobából.

Rögtön eszembe jutott, hol vagyunk, és az is, hogy semmi más holmim nincs itt, csak az az estélyi, amit a partin viseltem, abban pedig nem lehetek örökké. Míg valamerre haladtunk, lopva beszippantottam azt az utánozhatatlan Ryan-illatot, ami az ingből áradt. Egyből felkorbácsolódtak az érzékeim, de aztán megtorpantunk.

Egy hatalmas konyhába érkeztünk, ahol mindenütt koszos edények sorakoztak.

- Hát… nem valószínű, hogy alkalmaznának egy profi konyhán – jegyezte meg a káosz láttán, mire elmosolyodtam –, de az talán ehető lesz, amit összedobtam.

Nem hagyta, hogy sokáig nézelődjek, tovább vonszolt, míg ki nem értünk a tengerpartra. Kicsit elvesztettem a térérzékemet, de aztán rájöttem, hogy a háznak ugyanazon a részén vagyunk, ahol előző éjszaka – kicsivel odébb voltak a napozókanapék –, de Ryan most egy romantikusan megterített asztalhoz vezetett.

Mindig sejtettem, hogy tökéletes úriember, de most a saját bőrömön tapasztalhattam is. Kihúzta nekem a széket, bort töltött a poharamba, felemelte a tányéromról a fedőt, és csak ezt követően foglalt helyet az asztal túlsó végén.

Hazudott. Az étel a legkiválóbb mesterszakácsnak is dicséretére vált volna.

Elég volt rápillantanom a tányéromra, amelyben vidám színekben pompázva sorakoztak az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb finomságok. Azt sem tudtam, mivel kezdjem.

- Szóval szakács vagy? – érdeklődtem a sokadik falatot a villámra szúrva. Házigazdám még egyet hazudott:

- Nem – nevetett fel, majd hozzátette: – De egy ideig dolgoztam kuktaként.

- Te, mint szakácssegéd. – A falatról is elfeledkeztem a váratlan döbbenettől.

- Aha – erősítette meg, de ő közben higgadtan evett tovább. – Nyugi, eddig még mindenki túlélte a főztömet – pillantott rám vigyorogva, amikor feltűnt neki, hogy én nem eszem.

Gyorsan a számba dugtam egy falásnyi mennyiséget.

- Finom! – dicsértem meg. – Nagyon… különleges. – Nem igazán tudtam, mit eszem, de tényleg ízlett. – No és mivel foglalkoztál még azon kívül, hogy hogyan kell csatatérré változtatni egy konyhát? – próbáltam aztán szóra bírni, mert feltűnt, hogy a pillantása gyakran téved a melleimre. Biztos voltam benne, hogy látja rajtam a nevet.

Ingerülten összébb húztam magamon az inget, de elment az étvágyam.

- Gyere ide! – hangzott el ekkor a parancs az asztal vége felől.

Ő is eltolta maga elől a tányért, hátradőlt a székében és várt. Rosszkedvűen léptem oda hozzá; ha lett volna olyan az öltözékemen, tán még a kezemet is zsebre vágom.

Ránéztem, hogy megtudjam, mit akar, mire megpaskolta a combját. Engedelmesen leültem az ölébe. A szemei egyből rabul ejtettek… aztán semmi.

- És most? – kérdeztem, amikor már kezdett zavaró lenni a csend.

- Vedd le az inget!

Annyira tudtam, hogy ez lesz; már vártam, mikor akar majd megalázni. A jelek szerint most jött el a pillanat, de én nem moccantam.

- Rosszul csinálod – szólaltam meg gúnyosan. – A forgatókönyv szerint neked kéne letépned rólam. Aztán összetörni az üveget és…

- Jó, akkor majd én! – szakított félbe. Lehunyt szemmel vártam, hogy megtegye, de egészen más történt. Pihekönnyű érintés suhant át a nyakamon, aztán Ryan ugyanilyen óvatos mozdulattal nekiállt kigombolni az ingemet. – Itt az ideje, hogy elfelejtsd végre, egyszer s mindenkorra – súgta közben.

Miután az utolsó gombot is kibújtatta a lukból, széttárta rajtam az inget, megragadott a fenekemnél fogva, és maga elé ültetett az asztalra. Megijedtem a váratlan mozdulattól, és a pillantása kereszttüzében megtámaszkodtam a hátam mögött a márványon. Ennek következtében kissé hátra dőltem, majd megadóan elfeküdtem, így önként tárulkozva ki előtte.

Azonnal elragadott a vágy tüze, mint mindig, ha a lábaim között volt, de ő most nem gondolt szexre. Komoly tekintettel méregette a „feliratomat”, majd lehajolt, és ajkait a kulcscsontomra simította.

- Gyönyörű vagy. Nem bírok neked ellenállni – hallottam a motyogását, miközben apró puszikkal tarkította sebzett bőrömet. – Sosem tennék veled olyat, amit ő tett.

Hittem is neki, meg nem is. Megbíztam benne és amúgy sem olyannak ismertem, aki bármikor is dühében, vagy heccből akár bántana egy nőt. Legalábbis fizikailag. Lelkileg azonban kétségkívül nagyobb veszélyben vagyok tőle, mint Tonytól valaha. Azzal a nővel sem kíméletes, akinek örök hűséget fogadott. Vajon tudja az a szegény asszony, hogy a férje velem töltötte a születésnapját, és ezt az egy hetet, amit nyilván szintén nem sakkozással fogunk eltölteni?

Hirtelen megsajnáltam azt a nőt. Biztos nem tudta, kihez megy hozzá. Ryannek az anyja révén a vérében van a szenvedély, tehát a hűség szó nem szerepel a szótárában.

- Nataly – suttogta a gondolataim közé, de azok túlságosan fájóak voltak, így meg sem hallottam.

Hogy lehetne igaz Lorri meséje? Sem nős, sem elvált, sem pedig hűtlen herceg nem létezik. Bár olyan hercegnő sem, aki azelőtt kurválkodással kereste a kenyerét…

- Nataly! – szólt ismét, mire ingerülten rákaptam a tekintetem.

Már nem a melleimet csókolgatta, hanem a hasamon valami láthatatlan pontot. Rögtön átjárt a fájdalom; ott fúródott belém a golyó. A lágy érintések csökkentették a kínokat, sőt, ahogy a könnyfátylat elpislogtam a szemeim elől, vele együtt az emlékeim is eltűntek. Maradt a hibátlan bőröm. Még sebhely sem, sehol.

Fogalmam sem volt, hogy történt. Ryan újra a melleim közti részt csókolgatta, a kezei a lábaimon siklottak végig, majd a derekamon át egyre feljebb. A nyelve körbesimogatta a mellbimbómat, aztán hirtelen emelte fel a fejét, a szemeiben sóvárgás csillant, és könnyedén szájon csókolt.

- Nem engedem, hogy bárki fájdalmat okozzon neked ezentúl – suttogta, majd a hátam alá csúsztatta a kezét, magához ölelt és felhúzott az asztalról.

A következő pillanatban már szemből az ölében ültem, az ágyékomnál éreztem, hogy gyógyítás közben megkívánt. Én is őt, de nem hagyta, hogy megmozduljak.

- Maradj itt! – Tán azt hitte, menekülni próbálnék, mert a kezei a fenekembe markolva tartottak vissza.

Hogy ne értsen félre, átkaroltam a nyakát, és egy csókkal bizonygattam az ellenkezőjét. Viszonozta, de elhúzódott, amikor végigsimítottam a mellkasán. Értetlenkedve néztem rá, mert azt hittem, ő is akarja, de ekkor meglepett.

- Pizzafutár – mondta mosolyogva, majd amíg én hülyén pislogtam magam elé, a hátam mögé nyúlt, és közelebb húzta az asztalon a tányérját. – Újságíró – folytatta egy falatot dugva a főztjéből az orrom elé. – Ügyvédbojtár.

Kezdtem már kapizsgálni, hogy mit sorolgat, ezzel téve egyértelművé, hogy bármennyire keményen meredezik is a farka, pillanatnyilag nem áll szándékában kefélni.

Bekaptam a villára szúrt finomságot, mire magának is adagolt egy keveset, és míg felváltva etetett bennünket, folytatta.

- Pincér, kifutófiú, postás… Még állatkerti takarító is voltam – nézett rám jókedvűen.

- És most? Úgy értem…

Értette, hogy értem, de kissé elkomorult a tekintete.

- Átvettem apám vállalkozását, és azt próbálom vezetni… Több-kevesebb sikerrel. – Nem is reméltem, hogy beszél nekem a magánügyeiről, még ez is több volt, mint amire számítottam. A „több-kevesebb siker” azonban biztosított afelől, hogy nem tévedtem az anyagi helyzetét illetően.

Ekkor határoztam el, hogy nem kérek tőle egy fillért sem ezért az egy hétért. Lesznek még pénzes kuncsaftjaim, ő viszont… sajnos túl közel került már hozzám ahhoz, hogy „jótékonykodjam” vele is, akárcsak Bennel – ahogy Ryan fogalmazott előző nap.

- Jó lehet ennyi mindenhez érteni – jegyeztem meg, mert fogalmam sem volt, mi mást mondhatnék. De tényleg irigyeltem érte.

Szerencsére nem kezdett újra papolni a még fiatal vagyok és simán tanulhatnék című történetről, ehelyett újra magára öltötte a korábbi vidámságát, és adott egy puszit a számra.

- Mit szólnál egy közös fürdőzéshez? – terelte aztán a szót. A fejével a tenger felé biccentett. Odanéztem. Éppen lemenni készült a nap a horizonton, gyönyörű narancsszínbe öltözve.

- Benne vagyok – motyogtam, mire lerántotta rólam a már amúgy is nyitott inget, majd felállt, újra az asztalra ültetett, amíg megszabadult a ruháitól, és ahogy volt, meztelen valójában ölelt magához ismét.

Megcsodálni nem volt időm a testét, de érezni annál inkább. Mire a tengerhez ért velem a karjaiban, újra perzseltek a vágyai – az enyémek nemkülönben. Ő egyelőre mégis úszni akart.

Kellemesebb volt így, mint előző nap nélküle. A lemenő nap irányába szeltük a lágyan hullámzó vizet, de ő mindig kicsit mögöttem járt, éreztem magamon a pillantásait. Aztán a nap lement, megálltam, és felé fordultam.

Egy percig némán néztük csak egymást, majd egyszerre mozdultunk a másik felé. A szánk rögtön összetapadt, oxigénre nem is volt tovább szükségünk. Nem is bírtunk volna venni, mert miközben öleltünk és mindenütt simogattuk egymást, a fizikának engedelmeskedve süllyedni kezdtünk.

Fogalmam sem volt, mennyi ideig bírja egy ember levegő nélkül víz alatt, de nekünk elég sokáig sikerült. Már majdnem ott tartottam, hogy a fulladással nem törődve húzom magam Ryan érezhetően felizgult szervére, de ekkor eleresztett, és a karomat megfogva visszahúzott a felszínre.

- Menjünk kijjebb – nyögte. Nem kellett kétszer mondania. A derékig érő vízben fonódtunk össze újra, a partig már egyikünk sem bírta volna ki anélkül, hogy ne olvadjunk össze.

Nem fékeztük a vágyainkat, egyre hevesebb és gyorsabb mozdulatokkal hajszoltuk a gyönyört, de annak elérkeztekor sem engedtük el egymást. A hullámok sodorhattak partra, mert egy kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy a homokban fekszem, Ryan még mindig bennem van, és lassan mozog a lábaim között.

- Nataly… – súgta, de nem hagytam, hogy folytassa, akármit is akart mondani. A vállába kapaszkodtam, és löktem rajta egyet, hogy hanyatt gördüljön. Jobban tetszett így, hogy én irányíthattam.

Azaz csak szerettem volna, ha én irányíthatok. A combjaimat végigsimítva megragadta a csípőmet, és míg én felülről igyekeztem újraéleszteni mindkettőnk ki sem hűlt szenvedélyét, ő alulról kápráztatott el megint szapora döféseivel.

A víz messzire vitte a hangunkat a szélben, nem fogtuk vissza, ami kikívánkozott, tán nem is tudtuk volna. Vadul és érzékien csókoltuk egymást, míg a következő mennyország kapujába nem értünk, ám ekkor ő erősen magára szorított, és megállt.

- Maradj így egy kicsit! – könyörgött. Juszt sem hagyhattam ezt szó – azaz tett – nélkül, mert így az én örömömet is meggátolta. A kezemet becsúsztattam kettőnk közé, és az ujjaimtól reméltem a megkönnyebbülést.

Ezt pedig ő nem hagyta. Lerántott magáról, és visszavitt a vízbe. Ott megfordított, hogy háttal legyek felé, de máris újra megéreztem, hogy behatolni próbál, hát segítettem neki; kissé megemeltem az egyik lábam, és míg ő a melleimbe meg a derekamba kapaszkodva igyekezett ismét belém fúródni, addig én a lábaim között a helyére illesztettem.

Újra a hullámok cirógatásától körbevéve tett a magáévá, és ezúttal nem állt meg az utolsó előtti pillanatban. Még akkor is ölelte remegő testemet, amikor sokadjára kielégülve kicsúszott belőlem, és apró csókokat lehelt a nyakamra meg a vállamra.

Aztán hallani véltem valamit, ráadásul az ő hangján, ami csaknem megegyezett az álmomban hallottakkal. Nem reagáltam rá, mert éppoly hihetetlennek tűnt, mint éjszaka. Ő mégis várhatott valami választ, mert maga felé fordított, és megkérdezte, hallottam-e, amit suttogott.

- Igen – bólintottam, mert semmiképp sem akartam, hogy megismételje –, de nem tudom, mit vársz tőlem, mit mondjak erre? – A hangom még enyhén ziháló volt, nem tehettem róla, az előbb élveztem el.

- Mondjuk, hogy… te is kedvelsz egy kicsit – ajánlotta, bár ez közel sem egyezett meg az ő szerelmi vallomásával.

- Kedvellek – feleltem engedelmesen. Igaz is volt, sőt… de nem akartam belőle nagy ügyet csinálni. Már csak hat napunk maradt, ezt pedig nem lelkizéssel kívántam tölteni. Sokkal inkább valami mással.

- Senkinek nem mondtam még ezt – tette hozzá, mire megdobbant bennem valami – tán a szívem –, aztán eszembe jutott a családi állapota.

- Na ne beszélj! – mosolyogtam rá gúnyosan, majd kibontakoztam a karjaiból, és a vízbe vetettem magam. Amint az utolsó homokszemcse is eltűnt rólam, a partra indultam, hogy lezuhanyozzam magamról a sót is. Ryan követett.

- Komolyan mondtam – dünnyögte, amikor a fürdőbe léptem. Most is meg akartam volna kérni, hogy hagyjon magamra, de amint megfordultam, újra átölelt. – Szeretnélek megtanítani rá – folytatta. – Azt akarom, hogy úgy szeress, ahogy én téged, mire lejár az itt töltött időnk.

- Megpróbálhatod – nevettem fel –, de kétségeim vannak a sikeredet illetően.

Mégsem küldtem el. Hagytam, hogy megengedje a csapot, majd a zuhanyfülkébe állítson. Ő is jött velem.

- Én nem vagyok benne olyan biztos. – Megint a beképzelt majmot játszotta. – Mire letelik ez az egy hét, te is másképp fogod gondolni.

Ráhagytam, hadd ringassa magát hiú reményekbe, és inkább mosdatni kezdtem – ha már úgy döntött, hogy velem tart.

Kisvártatva már azzal is megelégedett, hogy kívánom, és hogy az ő vágyait is képes vagyok folyamatosan szinten tartani. A zubogó vízzel mit sem törődve térdeltem le elé, és végigkarmoltam a mellkasát meg a hasát, miközben szopni kezdtem. Még enyhén sós volt a bőre, de az íze így is elképesztően finom volt. Most nem engedtem, hogy elhúzza a számat magáról, addig becézgettem a nyelvemmel és az ajkaimmal, míg meg nem rándult, és élvezete sűrű, forró nedve a torkomba fröccsent. Az utolsó cseppig lenyeltem mindet. Utána pedig újra kezdtem.

- Hé… – tiltakozott, mikor ezt felfogta. Felnéztem rá, de nem hagytam abba. – Pihenőt! – esdekelt, mire halványan rámosolyogtam – máshogy nem is tudtam volna, mert tele volt a szám –, és folytattam, amit elkezdtem.

Megint sikerült annyira felizgatnom, hogy kőkeményen álljon a fogaim között, de most nem törekedtem az élvezetére. Ehelyett felálltam, villámgyorsan mindkettőnket lemosdattam az oldalt lelt illatos tusfürdővel – hagyta, mert levegőért kapkodott közben a csempének dőlve –, aztán kiléptem a fülkéből, és dobtam neki egy törölközőt.

Nem vártam meg; míg magamat szárítgattam, a hálóba mentem, és mire ő is odaért, már szárazon nyúltam el az ágyon. Nem lankadtak a vágyai, még mindig felállt a farka, de más bosszút eszelt ki a számomra. Alig vártam, hogy valóra is váltsa.

Egy röpke csók után kibontakozott a karjaimból, és sokai ígérő mosollyal kiment a szobából. Máris izzottak az érzékeim, mert sejtettem, hogy valami izgalmasban lesz részem… és nem is csalódtam. Egy doboz fagylalttal tért vissza.

- Hogy ne égjünk el teljesen – magyarázta, majd fogott egy kanalat, belemártotta a jeges édességbe, aztán kegyetlenül végighúzta rajtam.

Önkéntelenül rándultam el a hideg érintés elől, de forró ajkai máris itták fel rólam a rögtön megolvadt finomságot. Ez tetszett. Reméltem, minden porcikámat sorra összekeni, hogy aztán cseppenként lenyalogassa rólam.

Így tett. Már könyörögtem a kegyelemért – meg a nemesebbik szervéért –, amikor a fagyi maradékába ezúttal az ujjait mártotta, hogy aztán azokat belém fúrva juttasson máris a csúcsra. Az előzmények tekintetében nem volt nehéz dolga, pillanatok sem kellettek, máris elmentem. Erőm viszont egy ideig nem volt viszonozni neki a csodás élményeket.

Ryan ettől függetlenül nem állt meg. Addig nyalt, amíg újabb és újabb élvezeteket nem tudhattam a magaménak – vagy amíg el nem tűntette belőlem a fagylaltot –, majd hasra fordított, és fölém helyezkedett. A szerszáma ott lüktetett a fenekemnél, de ő egyelőre a lapockámat hintette tele puszikkal. Aztán a nyelvét végighúzta a gerincem mentén, megcirógatta a fenekemet, összeszorította a lábaimat, majd a combjaimra ült. Így hatolt belém végre!

Leírhatatlan kéjeket okozott. Nem is kellett erőlködnöm, hogy összeszorítsam magamat körülötte, a pózból adódóan ez akarat nélkül is simán ment, ő pedig megállíthatatlanul érzékien hajtott bennünket újabb mámorba.

Persze a kegyetlenkedés neki sem esett nehezére. Kétszer égtem el majdnem, de megint mindig megállt az utolsó pillanatban. Csak az vigasztalt, hogy olyankor neki is ez volt az utolsó pillanata, szóval kvitteknek számítottunk a játékban. De aztán elvesztette az önuralmát. Ekkor széttolta a térdeimet, megemelte a csípőmet, és még erősebb lökésekkel tarkította egyesülésünk hevességét.

A sikolyaimat szerencsére elnyelték a párnák, bár amúgy sem hallotta volna senki, egyedül ő, de neki előjogai voltak ehhez. Már csak azt vártam, mikor robbanunk szét, szinte látni véltem a repeszeket, de az aljas megint megállt!

- Ne! Csináld még! – kérleltem, de ő kihúzódott belőlem, és hanyatt fordított. Így dugta belém magát ismét.

- Látni akarlak közben. – Rögtön tudtam, hogy nem a szexre céloz, csakis az élvezet másodperceire.

Mintha el sem hagyta volna a testem, ugyanazt a ritmust diktálva mozgott bennem minden elképesztő mélységekben, mígnem elérkeztünk közös tűzijátékunkig. A kérésének engedelmeskedve egyenesen rá néztem, miközben elragadott a szenvedély áramlata. Ő is ebben a pillanatban lőtte tele a bensőmet; éreztem, ahogy szétáradnak bennem a magjai.

Egy különös gondolat fogalmazódott meg bennem, kimondani azonban nem mertem. Nem is tudtam volna talán, mivel nem nagyon kaptam levegőt. Ő tette meg helyettem.

- Ha most foganna a gyermekünk… – Nem folytatta, de nem is kellett, egyre gondoltunk. A csókjában benne rezgett, amit érez. Képtelen voltam viszonozni. Az érzéseket legalábbis, a csókot viszont annál inkább.

Még nem szállt le rólam, engem meg nem zavart a súlya, élveztem, hogy érzem mindenét hozzám simulni. Kicsit később visszatértek a vágyaink, és újra szeretkeztünk, lágyabban, lassabban és gyengédebben, mint korábban.

A fagylalt maradékát sem hagytuk kárba veszni, közösen fogyasztottuk el egymás egy-egy testrészéről, a kanalat szigorúan csak csepegtetésre használva. Ettől az éjszakától kezdve lett a kedvencem a barackfagyi. Természetesen kizárólag Ryanről fogyasztva.

A feledhetetlenül belém ivódott fantasztikus órákat követően ismét hajnalodott már, mire a fáradtságunk győzedelmeskedett. Kedvesem magához húzott, és szorosan ölelt, nehogy ne érezzük magunkat kellően közel a másikhoz. Nem ellenkeztem, én is jól éreztem magam a karjaiban.

Álmomban ezúttal sem történt másként: hallottam a vallomásait, azt, hogy boldoggá akar tenni, de amint biztosítani kívántam róla, hogy részemről minden rendben, boldog vagyok – ráadásul vele –, ideges lett, és nem hitt nekem. Képtelen voltam meggyőzni róla, azt várta tőlem, amire szintúgy képtelen voltam: hogy szeressem. Nem ment. Én meg fölébredtem.

Először megijedtem, mert nem tudtam, hol vagyok. A nap magasan tűzött be a szobába, tehát nem aludtam át egy újabb napot – nyugtáztam magamban, majd körülnéztem. Ryan nem volt mellettem, de hangokat hallottam valahonnan. Újra körülnéztem, ezúttal az ágyon kívüli területekre koncentrálva. Odakint volt a verandán, telefonált, és fel-alá járkált közben, néha bepillantva felém, de nem láthatott a széltől lengő függöny miatt. Az ajtó tárva nyitva, így hallhattam a hangját.

Jobban szerettem volna, ha mellette ébredhetek, és esetleg meg is édesíthetjük ezt a pillanatot, de így nem volt más választásom; felkeltem, és magam köré tekertem a lepedőt öltözék gyanánt. Aztán meggondoltam magam, hisz minden porcikámat jobban ismerte, mint én magam, vagyis nem volt okom szégyenkezni – így indultam el az irányába.
      Az ajtón belül jártam, amikor valami mégis megtorpantott. Egy név. Egy olyan név, amely az összes kétségemet kizárva csak egyetlen személyé lehetett. Ez a személy pedig nem volt más, mint…

- Most nem mehetek el, Jodie! Nyugtasd meg a szüleidet, hogy az évfordulónkra szervezett partijukra hazaérek, de előbb semmiképpen – szólt Ryan ingerülten a telefonba. Minden bizonnyal a feleségével beszélt.