48. fejezet
Reggel én ébredtem előbb. Ryan karjai még mindig úgy öleltek, mint amikor elaludtunk, és amikor megmoccantam, egyből szorosabban fonódtak körém.
- Ne hagyj itt! – mormolta félálomban a nyakamba, a keze viszont nagyon is éberen és célratörően indult el a hasamról a melleim felé.
Nekem is jólesett a helyzetünk, és sosem volt ellenemre egy kis reggeli hancúrozás, de most nyugtalan voltam valamiért. Ez ébresztett fel.
- Most ne – toltam el a csuklójánál fogva, majd elhárítottam az ölelését, és kiültem az ágy szélére.
Ryan egyből magához tért, és mögém csúszott, de nem érintett meg.
- Mi a baj? Rosszul vagy? –- kérdezte nyugtalanul. Nem tudtam neki mit felelni, mert ez így nem volt egészen igaz, de a hallgatásomtól csak még inkább pánikba esett. – Nataly! Mondd el, mi a baj! Hívjak orvost?
Ez az!
- Ben… Felhívnád nekem Bent? – fordultam felé legalább olyan aggodalmasan, mint ahogyan ő szemlélt engem, de ekkorra már a kezében tartotta a mobilját.
A szemei villantak ugyan egy féltékenyet, de szó nélkül tárcsázta, akit kértem. Az sem nyerte el a tetszését, hogy kivettem a kezéből a telefont, amint a füléhez próbálta emelni. Sejtettem, miket gondolhat, de nem változtattam meg a döntésemet velük kapcsolatban, egész más miatt akartam beszélni Bennel. Csakhogy ki volt kapcsolva, egyedül a hangposta jelentkezett. Újra próbálkoztam, de hiába.
Ryanhez fordultam, aki elgondolkodva figyelt engem.
- Kérlek, segíts! – könyörögtem neki.
Nem kapkodta el. Mivel nem fűztem hozzá magyarázatot, gyanakvóan méregetett.
- A jelek szerint bízol bennem annyira, hogy a segítségemet kérd, de annyira miért nem, hogy eláruld, mi a gond?
Jogos volt a kívánsága, én mégis kicsit hülyén éreztem magam. Mit mondhatnék? Különös megérzéseim vannak Bennel kapcsolatban? Ez valószínűleg nem nyerné el a tetszését. Mégsem volt más választásom.
- Csak azt szeretném tudni, épségben megérkeztek-e tegnap – ferdítettem picit a valóságon. – Úgy volt, hogy felhív, de nem keresett. Aggódom érte. Az sem lehet neki könnyű, hogy nem mellette döntöttem…
Ryan megkönnyebbült, elhitte, hogy a lelkiismeretem nem hagy nyugodni.
Közelebb húzódott, átölelt, és mosolyogva megpuszilt. Viszonoztam, bár a türelmem közben fogyatkozott.
- Nem hallhattuk, ha így volt is… Nemigen voltunk telefonközelben, ha még emlékszel – tette hozzá kacsintva, majd máris a nyakamra siklottak az ajkai.
- Ez igaz – értettem egyet, és némileg én is megkönnyebbültem. – Akkor megnéznéd, hogy hívott-e? – simogattam meg a mobilt tartó kezét.
Egy sóhaj kíséretében felhagyott az elcsábításommal, és egy újabb röpke csók után megadóan engedelmeskedett.
- Meg. – Figyeltem, ahogy a telefonon nézegeti a nem fogadott hívásokat. – Jodie keresett… de Ben nem.
Megijedtem, de az előzőekből okulva igyekeztem ezt eltitkolni.
- Megtennéd, hogy kideríted, miért nem? – kértem másként, mint az előbb.
- Rögtön – kelt ki az ágyból.
Egy pillanatra megcsodálhattam pompás testét, de nem tartott soká, mert felvett egy rövidnadrágot, és a verandához indult. Én is magam köré tekertem a lepedőt, majd követtem.
Odakint megkínált a cigiből, ő is gyújtott egy szálat, aztán a kőfalra ülve telefonálni kezdett. De még nem Ben után.
- Jodie? Én vagyok. Tegnap kerestél, minden rendben? – Kis szünet után elmosolyodott. –- Ennek örülök! – Megérdeklődte még, hogy van a lányuk, majd beígért egy látogatást tőlünk a közeljövőben. Ezt követően tért rá a lényegre. – Figyelj csak, Benről nem tudsz valamit? – Eközben eloltottam a cigit, ő is az övét, majd az oldalához bújtam. Átölelt, de tovább beszélt. – Aha. Rendben, kösz. De ha megtudsz valamit, hívj fel! És adj egy… nem is, inkább két puszit a tündérkének a nevünkben! –Látszott, hogy a lánya elcsavarta a fejét, de rá nem voltam féltékeny. – Átadom. Szia! – búcsúzott el, majd rám pillantott. – Üdvözletét küldi.
Egy szenvedélyesebbre sikeredett csók után kibontakozott a karjaimból, majd közölte, hogy akkor most utánajár, hol lehet Ben.
- Köszönöm!
Míg ő újra hívta először az ő mobilját, a konyhába mentem, és egy pohár narancslével tértem vissza. Gondterheltnek tűnt.
- Mi a helyzet? – kérdeztem rögtön félve a rossz hírektől.
- Egyelőre nincs helyzet. Megkérdem Martint, hátha ő informáltabb. – Egy percig sem beszélt vele, de nem tudott meg semmi vészeset. – Azt mondja, kért néhány nap szabadságot, és a családjához utazott.
Ez a hír végre megnyugtatott, mert legalább valaki beszélt vele, ha mi nem is.
- Ki tudnád deríteni a számukat? – mentem viszont tovább. Teljesen biztos csak akkor lettem volna benne, hogy jól van, ha ezt tőle magától hallom.
- Hé, nyugi! Hidd el, hogy feleslegesen aggódsz! – húzott magához Ryan, miután az asztalra tette a mobilt meg a tőlem elvett poharat. – Ben jól van. Martin találkozott is vele tegnap, úgyhogy minden rendben.
Ez így tényleg megnyugtatóan hangzott, és mivel nem akartam túlfeszíteni a húrt, engedtem.
- Szeretnék neki hagyni egy üzenetet, hogy ha majd bekapcsolja a mobilját, hívjon vissza.
Ez ellen Ryannek sem lehetett kifogása. Fél perc alatt elintéztem, majd igyekeztem nem máris tűkön ülve várni, hogy mikor hív végre vissza.
- Most már rendben vagy? – kérdezte kedvesem, miután visszaadtam neki a készüléket. Bólintottam. – Remek! Akkor esetleg… folytathatom, amiben ébredéskor megakadályoztál?
Nemcsak a hangja csábított máris, hanem az ujjai is érzékien cirógatták a bőrömet a lepedő melleim közti csomója felett.
Bár kicsit még ideges voltam, reméltem, hogy majd ő eloszlatja.
- Folytathatod – fontam a karjaimat a nyaka köré.
A száját abban a másodpercben tapasztotta az enyémre, amelyben az öltözékem is a padlóra hullott. A következőben pedig máris sikerült velem elfeledtetnie mindent.
A nyelve édesen csábítgatott, az érintései felizzították a vérem, és a szerelem, amely a mozdulataiban rejlett, kiűzött belőlem minden egyebet. Helyszínként az egyik napozóágyat választottuk, a szoba túl messze volt, mi pedig türelmetlenek. Ryan sem tétovázott, miután az ágyra fektetett, a combjaimat széttárva kezdett lakmározni máris csordogáló nedveimből, majd az első sikolyom után felemelkedett, hogy eggyé forrassza a testünket.
Ezt nem hagyhattam viszont, én is ízlelni vágytam, és biztos voltam benne, hogy neki sem lesz ellenére, ha később „forrunk”, bár a belső hőmérsékletünk így is megközelíthette azt, ami a Napon uralkodik. Néma unszolásomra – mivel a lábaimat összecsukva elzártam előle a bejáratot – kérdőn rám pillantott, majd kiolvasta a tekintetemből, mit szándékozok tenni vele.
Nem bánta a dolgot, nem is kifogásolta, gyöngéd mosollyal cserélt velem helyet, de kikötötte, hogyan helyezkedjem el rajta, ha már mindenképp arra vágyom, amit tenni szándékozom. A térdeim így a feje két oldalára kerültek, majd fölé hajolva végre én is gyötörhettem egy kicsit.
Először csak az ujjaimat futtattam végig rajta, aztán a nyelvemmel simogattam körbe, de ekkor orvul ő is nekiállt megint izgatni, így nehezen koncentráltam a magam elé kitűzött feladatra. Egy pillanatig szívesen tűztem volna magam rá arra a bizonyos kőkemény feladatra, de azzal megszereztem volna neki azt az örömet, hogy aszerint én nem bírtam tovább anélkül, hogy magamban érezhessem, ezt pedig nem akartam… egyelőre… úgyhogy maradtam, és az édes kínokat, melyeket átéltem a szája és a keze által, megkíséreltem a tőlem telhető leghitelesebben viszonozni.
Kitartottam a végsőkig, bár legalább két orgazmusba hajszolt, mégsem emelkedtem még fel róla, élveztem, hogy hatalmam van fölötte. Nem eresztettem, míg vészesen lüktetni nem kezdett, sőt, még utána is óvatosan nyalogattam, bár a finomság tulajdonosa is hangosan kérlelt immár, hogy üljek rá, mert nem bírja tovább.
Az ujjai fájóan mélyedtek a combomba, olyan erősen szorított helyenként, bár én meg karmolásokkal tarkítottam viszonzásul, míg végül úgy nem döntöttem, hogy megkegyelmezek.
Egy határozott mozdulattal a földre tettem a lábaimat, de nem fordultam Ryan felé. Továbbra is neki háttal ereszkedtem az ágyéka fölé, és tűzforró férfiasságát megragadva a testem mélyére irányítottam.
A megkönnyebbült sóhaj egyszerre szakadt ki belőlünk.
A csípőmmel igyekeztem minél izgalmasabb köröket leírni, hadd szenvedjen még tovább életem párja, de ő nem volt ennyire toleráns; a derekamba kapaszkodva egyre gyorsabb mozgásra ösztökélt, aztán fel is ült. A kezei a mellemre kúsztak, és borzongató cirógatással becézgették a mellbimbóimat, míg ő a vállamat meg a nyakamat hintve édes csókjaival izzó szavakat sutyorgott a fülembe.
Azt hittem, tovább már nem lehet fokozni sem ezt a kéjt, sem az örvény sebességét, amelybe belecseppentünk, de Ryan megtette. Az egyik keze a hasamon át lejjebb csusszant, oda, ahol mostanra minden valaha voltnál érzékenyebben lüktettem. A síkosságunkkal nem volt gond, így az ujjai is könnyedén növelték az önkívületemet, mígnem elérte, hogy totálisan szétrobbanjak a megkönnyebbülés oltárán.
Ez rá is megtette a kellő hatást. Ahogy az izmaim ösztönösen összerándultak, ő is élvezni kezdett. Szinte éreztem, ahogy többször is görcsösen belém lövell. A fogai nyomot hagyóan mélyedtek a nyakamba, fájdalmat mégsem éreztem. Maximum azt az édes félét, melyet mindig, mikor vele élhettem át ezt a csodát.
Szenvedélyünk csillapultával leemelkedtem róla, de csupán azért, hogy vele szembe fordulva rogyjak le mellé a nyugágyra, kipihenni az elmúlt fáradalmakat.
Nyugalom áradt szét a tagjaimban, mikor megcsókoltuk egymást. Hihetetlenül intenzíven hatott az idegeimre. Az ébredéskor tapasztalt nyugtalanságom egy csapásra szertefoszlott, bár megfeledkezni nem tudtam róla teljesen.
- Jól vagy? – kérdezte szerelmem, mikor elégedetten elnyújtóztam az egyre magasabbra kúszó napsugarak alatt.
- Istenien – feleltem, és hagytam, hogy a karjaiba vegyen. Kedvem támadt örökre itt maradni vele, ahol béke van, nyugalom, szerelem, ő meg én… De tisztában voltam azzal, hogy amíg nem tudok biztosat Benről, ez nem lehetséges. Meg amúgy sem, de most elsősorban ettől tettem függővé a továbbiakat.
Aztán hirtelen elszégyelltem magam. Én Benről gondolkodom, miután életem egyik legfantasztikusabb szeretkezését éltem át az imént álmaim egyetlen férfija által?! Gyorsan elhessegettem a nem helyén való gondolataimat, és a jelenre koncentrálva egy olyan csókban részesítettem a mellettem fekvőt, hogy mindkettőnk lélegzete abszolút elakadt tőle.
Mivel szinkronban levegő után kapkodtunk, kérdéses volt, melyikünk fog előbb megszólalni. Nem én lettem a győztes.
- Ezt miért kaptam? – csodálkozott, hisz amilyen gyorsan hozzásimultam az előbb, olyan gyorsan is vonultam vissza néhány centire, márpedig ha a parazsunkat akartam volna felpiszkálni, akkor maradok, nem távolodok el.
- Mert szeretlek! – közöltem vele a kézenfekvőt.
- Én is téged! – felelte mosolyogva. – Még mindig alig hiszem el, hogy itt vagy velem… – Hogy meggyőződhessen róla, nem a szellemem hever mellette, sem a képzelete játéka nem vagyok, megcirógatta az arcom, majd végigsimította a testem. – Azt hiszem, örökre hozzá tudnék szokni…
A kérdés ott volt a tekintetében, sőt, a levegőben rezgett, mégsem voltam képes rá válaszolni. Még nem.
- Ezzel várjunk egy kicsit – kértem. Nem az gátolt, hogy nemrég vált el, sőt, kétségem sem akadt, tudtam jól, hogy összetartozunk, inkább csak azt nem akartam, hogy az higgye, olyan vagyok, mint az a másik nő, Leanne. De ha bevallom, persze meggyőzött volna, hogy dehogy gondolja ezt, ezért ehelyett így indokoltam: – Még egy csomó mindent nem tudunk egymásról.
- Például mit?
- Például… fogalmam sincs, mi a kedvenc színed! – böktem ki rövid tűnődés után.
- A szemed kékje! – vágta rá olyan gyorsan, hogy pislogni sem volt időm. – A kedvenc anyagom pedig a bőröd bársonyossága. Vagy a hajad selyme… A kedvenc zeném a hangod. Amikor nevetsz. Vagy amikor felnyögsz az érintésemtől… – Nem találtam a szavakat, ő azonban még folytatta. – A kedvenc illatom az, ami minden sejtedből árad… és az őrületbe kerget, elvarázsol, főleg olyankor, ha nem vagyunk kettesben. Olyankor majd’ megveszek érte, hogy hozzád érhessek, és gyűlölök mindenkit, aki ugyanígy érez. És végül a kedvenc ízem…
Nem folytatta, megmutatta. A csókja beszédesebb volt minden szónál, és meggyőzőbb minden érvnél.
Soha nem gondoltam volna, hogy én valaha is pontosan így fogok érezni valaki iránt, vagyis gondoltam, de csak az utóbbi időben. Akkor még nem, amikor az utcán voltam.
Fenséges érzés volt. És egyben ijesztő is. Teljesen kiszolgáltatódtam neki… ez pedig eléggé félelmetes volt. Az enyhített rajta csupán, hogy ez igaz volt rá is. Egymás foglyai lettünk, ugyanakkor a fogva tartók is. És ez így már nem hangzott olyan rosszul. Ráébredtem, hogy nem olyan rossz dolog ez a szerelem nevű gyengeség, kiváltképp akkor, ha viszonozzák. Nem, csak akkor, ha viszonozzák. Ellenkező esetben nagyobb fájdalmakat okoz, mint Tony pengéje vagy Lewis kése, még ha láthatatlanokat is.
Mindezek tükrében átadtam magam a csodálatosabb variációnak, és hagytam, hogy magával ragadjon.
Megtörhetetlenül lángoló szenvedélyünk újabb lecsillapultával megmártóztunk a tengerben, majd némi energia-utánpótlást követően kifeküdtünk a partra regenerálódni.
A napsugarak megkísérelték gyengéden cirógatni a bőröm, de Ryan sokkal jobb volt ebben. Most azonban nem engedtünk az érzéki késztetésnek, ehelyett elkirándultunk a már jól ismert barlanghoz, és miközben újra felfedeztük a szépségét, beszélgettünk. Szigorú szabályokhoz alkalmazkodva kifaggattuk egymást minden apróságról, az óvodás jelünktől kezdve a legutáltabb ételen át a legkedveltebb elfoglaltságig. Utóbbi megegyezett, ezért gyorsan bele is feledkeztünk.
Már majdnem alkonyodott, mikor eleresztettük egymást, és visszavonultunk a házba.
Ryan előreküldött a zuhany alá, míg ő begyújtja a sütőt a vacsoránknak, majd csatlakozott hozzám. Izgalmas masszázzsal tökéletesítettük a mosakodást, aminek az lett a vége, hogy enyhén odaégett az eledelünk.
- Erről is te tehetsz! – hányta a szememre, mikor megpillantotta a maradványokat. Mosolygott, ezért nem vettem a szívemre, de egy kis felháborodást nekem is sikerült tettetnem.
- Miért pont én?!
- Mert olyan csábító vagy, hogy képtelen vagyok neked ellenállni! – húzott magához, és azon nyomban éhesen csókolni kezdett. Ez eltartott pár őrjítő percig, majd eltolt magától. – Most jobb, ha kimész innen, mielőtt téged fallak fel a csirke helyett!
Szót fogadtam a parancsnak. Egy pohárka pezsgővel a kezemben kitelepedtem a verandára, és útközben magamhoz vettem Ryan mobilját. A nappaliban pillantottam meg az asztalon, és összeszidtam magam, mert a nap során totál megfeledkeztem Benről. De ő még mindig nem keresett…
Rosszkedvűen tettem a készüléket az asztalra, és kedvetlenül rágyújtottam. A telefon abban a pillanatban ciripelt fel, mikor eloltottam a cigarettát.
- Ben? – kaptam fel anélkül, hogy megnéztem volna, ki a hívó.
- Szia, csillagom! Csak nem hiányzom? – Ő volt!
- Istenem, már úgy aggódtam érted! Megígérted, hogy szólsz, ha megérkeztek! Miért nem hívtál eddig?
Megkönnyebbültem a hangja vidám színezetétől, miközben elmesélte, hogy mire földet értek, lemerült a mobilja, aztán néhány barátja az egyetemről bulizni hívta, ma meg reggel hazautazott a szüleihez, és eddig egy nyugodt perce sem volt, hogy beszélhessünk.
- Ne haragudj, tényleg akartam telefonálni, de egyszerűen nem jutottam el idáig. És te hogy vagy?
Sejtettem, hogy csak terelni akarja a szót, úgyhogy megkönyörültem rajta és megbocsátottam, hogy nem tudta magát tartani az ígéretéhez. Elújságoltam neki, hogy mifelénk minden rendben, majd megegyeztünk, hogy a jövőben is tartjuk a kapcsolatot, viszont ezúttal becsszó nélkül, nehogy újra ilyen helyzetbe kerüljünk.
- Tudod már, mikor jöttök vissza? – kérdezte hirtelen sokkal fáradtabb hangon, mint eddig.
- Fogalmam sincs. – Nem említettem neki Ryan terveit, miszerint innen valószínűleg először Las Vegasba megyünk, majd Portland következik, és majd csak aztán valamikor New York, de mondtam neki, hogy tudni fogja, mikor érkezünk. Ha mást nem, Martintól.
- Csak semmi ígéret, emlékszel? – nevetett fel halkan.
- Igenis! Majd jelentkezünk egymásnál – emlékeztem. A majdon volt a hangsúly.
- Ahogy mondod. Most mennem kell, de örülök, hogy beszéltünk! - búcsúzott máris. Valakik voltak körülötte, mert beszédfoszlányok szűrődtek a háttérből. – Vigyázz magadra, Nataly!
- Te is! – kértem még, majd elköszöntünk egymástól.
Furcsa, üres érzésem támadt, ebből riasztott ki Ryan, aki a kezeiben egy-egy tányért egyensúlyozva érkezett ki mellém. Megterített, utána leült mellém és kutatóan rám pillantott.
- Ben hívott?
- Igen – bólintottam mosollyal leplezve az előbbi nihilemet.
- És… hogy van? – érdeklődött fesztelenül falatozva, mire én még inkább szorongani kezdtem.
- Jól –- feleltem kissé vontatottan, miközben megszemléltem az elszenesedéstől megmeneküld darabokból varázsolt kompozíciót. Egész ehetőnek tűnt. Az íze is beváltotta a látvány keltette reményeket.
- Akkor most már megnyugodtál, ugye? – faggatott tovább a finomság alkotója, de csak hallásra volt mellékes a kérdése. Amint rápillantottam, észrevettem, hogy milyen feszült.
- Meg! – válaszoltam ezúttal őszintén.
És tényleg megszállt a nyugalom. Hallottam a hangját, tudom, hogy nincs semmi baja… Miért is aggódnék tovább? Csak nincs üldözési mániám… Na nem, olyanom tuti nincs, minden rendben van! Elfelejthetem az előző napi ijedelmemet, mely Ben innen történő távozásakor tört rám. Ő maga mondta, hogy jól van. Úgyhogy jól van, és kész! – győzködtem magam, de nem volt szükség hosszas önunszolásra.
- Örülök – mosolygott rám Ryan is higgadtabban, majd tovább eszegettük a vacsorát, míg el nem pusztítottuk az utolsó morzsáig.
A mosogatással nem vesződtünk, bár már halomban álltak a dolgok a konyhában. Életem jövője azt mondta, valamelyik nap úgyis jön egy takarítónő, az elintézi a dolgot. Emiatt kicsit hülyén éreztem magam… nem igazán lelkesített a gondolat, hogy valaki „utánam” takarítson. Ryannek is elmondtam a dolgot, mire mosolyogva csak ennyit felelt:
- Lesz időd megszokni. Ezentúl két gyufaszálat sem kell keresztbe tenned, ha nem akarsz…
- De nekem kellemetlen, hogy mások gályázzanak azért, amit én koszoltam össze – tiltakoztam erőtlenül, mert ekkor már egymás karjaiban heverve figyeltük az egyik nyugágyról a naplementét. Azaz csak én figyeltem, ő engem cirógatott meg csókolgatott.
- Oké. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, holnap egész nap takaríthatsz, amíg én a parton ejtőzök…
Majdnem bedőltem neki. Biztosra vettem, hogy végig engem piszkálna, nem pedig a napfürdőt élvezné, ezért finoman rávezettem, milyen jó is lenne együtt csinálni… a rendrakást is.
A figyelemelterelés sikerült. Kisvártatva elértem, hogy bármire igent mondjon, mindezt köszönhetően annak, hogy viszonozni kezdtem az érintéseit, meg a csókjait… Hamarosan egyikünknek sem a másnapi elfoglaltságon járt az esze, sokkal inkább azon, hogyan szerezzünk mindennél teljesebb és kielégítőbb örömöt a másiknak.
A legforróbb égitest nemsokára úgy gondolta, inkább elbújik, mert rájött, hogy hiába is próbálkozna, a mi szenvedélyünk tüzével úgysem veheti fel a versenyt. Már sötét volt, amikor el bírtuk egymást ereszteni, de ezt is csak átmenetileg. A hálóba érve újra kezdtük az izgató játékot, majd egymás ölelésében ért bennünket az édes álom.
