47. fejezet

47. fejezet

Már azt is elképzeltem, amint kiböki, hogy minden eddigi érzelem a részéről csupán játék meg hazugság volt, fel is készültem rá lelkiekben, de szerencsére nem így történt.

- Nem! – tiltakozott határozottan. – Én nem akarom, hogy szakítsunk. – Ezt tisztára úgy mondta, mintha én azt akarnám, mintha én zavarnám össze őt, holott…

- Pedig most pont úgy viselkedsz! – Ezzel félretoltam, és folytattam a szalonna csíkozását. Azaz csak akartam, mert ekkor ő vette el tőlem a kést, majd a karjaiba zárt.

- Nem akarok szakítani! – mormolta a nyakamba. – Ha rajtam múlna, soha többé nem engednélek el magam mellől! – suttogta szenvedélyesen.

Ez már sokkal jobban passzolt hozzánk. Visszaöleltem, bár egyre kevésbé voltam képben a gondolatmenetét illetően.

- Akkor mi a gond? – kérdeztem. Nem értettem, de végre, bár már nem is számítottam rá, vagy legalábbis nem ilyen hamar, kinyögte.

- Nem akarom elvenni a szabadságodat.

Egyszerre dühített fel, és hatott meg ez a kínkeservesen elsuttogott mondat. Igaza is volt vele, meg nem is.

- Nem vesze…

- De igen. Ha most magamhoz kötlek, akkor igen – szakított félbe. – A gyerekkorodat tönkretette az anyád, meg a mostohaapád… Tényleg, édesapáddal mi a helyzet?

Meglepett a kérdés, tán emiatt adtam rá reflexválaszt:

- Meghalt, mikor egyéves voltam.

- Tehát őrá sem számíthatsz. Tony végre nem uralkodik feletted, Martin meg… nos, ő imád téged. Soha többet nem kényszerít olyasmire, amit nem akarsz, ennek ellenére gondoskodni fog rólad, ha úgy döntesz, hogy kapcsolatban maradsz vele. Mindent összevetve azonban szabad vagy. Nem kell többé az utcán keresned a pénzt. Tanulhatsz, vagy… dolgozhatsz is. – Elmosolyodott, majd megosztotta velem ennek az okát. – Conrad szerint remekül megállnád a helyed, mint például kommandós. Vagy kaszkadőr. Azt mondta, sok férfikollégáján túlteszel akaraterőt, meg kitartást tekintve… Bár nem hiszem, hogy téged vonzana ez a lehetőség – fürkészett kérdőn.

- Tényleg nem – értettem egyet, mire szemmel láthatóan megkönnyebbült.

- A jövőd felett viszont már csak te rendelkezel. Én pedig nem akarlak befolyásolni semmiben. Szabad vagy, Nataly!

Elgondolkodtattak az érvei. Kibontakoztam a karjaiból, elhátráltam egy lépésnyit, majd a konyhapultnak támaszkodva összegeztem magamban, miről is beszélt Ryan az előbb.

Szabadság. Mit is takar ez a szó pontosan? Zéró zsarnokoskodás és ugyanennyi bántalmazás. Nem kellene többé kiszolgáltatnom magam senkinek. Nem kapok büntetést, sem verést, ha nem teljesítem, ami a kötelességem. Nem élek örök rettegésben, nem érzem fenyegetve, sem terrorizálva magam. Senki nem zár be többé sehová, ha valami engedetlenséget követek el. Nem lenne muszáj minden nap, sőt, napjában többször más-más idegen, undorító és durva férfiak, vagy éppen rendkívül válogatott perverzek kénye-kedve szerint viselkednem, meg tettetnem, mintha jólesne az érintésük. Elfelejthetném a drogokat. Nem volna okom rá, hogy a kábulatba meneküljek.

- Se utca, se stricik, se kuncsaftok… Semmi erőszak, semmi brutalitás, semmi bűnözés. Se uralkodó természetű rohadékok… – soroltam a szabadság általam definiált előnyeit, majd Ryanre pillantottam, aki az ítélethirdetésre várva meg sem moccant, engem figyelt, hogy mire jutok.

Szabadság. Magányos élet, egyedüllét. Semmi szerelem – folytattam magamban.

Az izgalom és öröm, amit a szó kiváltott belőlem, egyetlen érv által csapott át borzalomba. Miután megkóstoltam, hogy élhetnék ezek után szerelem nélkül?!

- Ez nem fog menni – csóváltam a fejem.

- Micsoda? – kérdezte halkan a lelkem másik fele.

- A szabadság…

Pasiból volt, és hozzám hasonlóan érzelmileg befolyásolt, ezért persze, hogy rögtön a legrosszabbra gondolt.

- De menni fog, hidd el nekem! Lehet, hogy már megszoktad azt az életet, de meg tudod szokni az újat is! Nem kell többé függened senkitől és semmitől! – Beszéd közben közelebb jött hozzám, és nemcsak szavakkal, érintésekkel is győzködött. – Ha valakinek, hát neked biztos, hogy menni fog!

- Hát nem érted? Én igenis függeni akarok! Tartozni valakihez és…

- Nataly, kérlek!

- …azt akarom, hogy hozzám is tartozzanak! – öleltem át lassan, ezzel és a tekintetemmel jelezve, kit tartok erre a legalkalmasabbnak.

- Nataly?

Kénytelen voltam magabiztosnak mutatni magam, még ha tizedannyira sem voltam az, mint kellett volna. Mindenesetre összeszedtem minden erőmet és egyenesem a szemébe mondtam:

- A szabadság-dolog jól hangzik, de csak akkor, ha megoszthatom… veled.

Az aggodalmait, kétségeit és tiltakozását mintha elfújták volna, olyan döbbent öröm árasztotta el nemcsak az arcát, hanem mindene fellazult a feszültség alól. Az én bizonytalanságom is semmivé foszlott. De még azért megkísérelt lebeszélni a dologról.

- Egészen… komolyan ezt szeretnéd? – mosolygott hitetlenkedve. Édes volt, ahogy megpróbált volna lebeszélni magáról, mindezt önzetlenül, csakis az én érdekeimet szem előtt tartva, csakhogy én már döntöttem. És ugyanekkor érkezett el az ideje annak, hogy megfenyegessem egy picit.

- Nem, máris meggondolom magam, hogyha nem csókolsz meg rögt… – Be sem bírtam fejezni, olyan hevesen tapasztotta a száját az ajkaimra.

Ez volt az a mámorító másodperc, melyben végérvényesen összeforrtak a szíveink. A csók édességét csak az érintés pezsgése múlhatta felül, mellyel egymás testén bolyongtunk, végül egyetlen hosszas, ziháló és szoros ölelésbe fojtva az örömünket. Úgy éreztem, ezt többé már nem árnyékolhatja be semmi… Úgy éreztem, mégis tévedtem.

Ryan, anélkül, hogy egy centit is eltávolodott volna tőlem, bűntudatosan suttogni kezdett.

- El sem tudod képzelni, milyen boldoggá tettél! De van valami, ami miatt még bocsánatot kell kérnem tőled…

Én nem emlékeztem ilyesmire, de kíváncsi voltam rá, mi lehet az.

- És mi miatt?

- Mert bántottalak.

- Soha nem bántottál… – emeltem fel a fejem. Fizikailag gondoltam, mert lelkileg persze kismilliószor boldogtalanná tettük egymást, de arra immár fátylat borítottunk. Ám ő is a testifélére gondolt.

- Emlékszel az áramszünetre? – komorultak el a vonásai.

- Ó, igen! – bólintottam mosolyogva. – Nagyon jól emlékszem!

Ő nem mosolygott. Egyre boldogtalanabb képet vágott.

- Amiatt akarok bocsánatot kérni – motyogta szemlesütve.

- Amiatt? – Biccentés. – De miért, az ég szerelmére?! – Komolyan megdöbbentem, képtelen voltam rejtegetni. Aztán gondolkodni kezdtem. Ő meg elhúzódni tőlem, de nem engedtem, szorosan tartottam átölelve. – Maradj csak itt! – szóltam rá. Azt is kivártam, míg a szemembe néz. – Pontosan mire gondolsz?

Gyanúm már volt, de tőle akartam hallani.

- Másnap reggel… leírtam neked egy levélben.

Minden sorára emlékeztem.

- Igen, sok mindent írtál, de… Valami olyat is írtál, hogy utálod magad. Ez összefüggésben lehet a cirkusszal, amit most csinálsz?

- Nem cirkuszolok! – tiltakozott végre egy kicsit kevésbé letargikusan. – De akkor reggel… nincs rá mentségem, hogy miért voltam olyan erőszakos.

Megint elbújt előlem: lehajtotta a fejét, a két oldalamon a konyhapultra támaszkodott, hogy ne érjen hozzám, de elengedni továbbra sem voltam hajlandó. És arra is rájöttem végre, mi nyomja a pici szívét.

- Nekem van mentségem – jelentettem ki, mire önmegvető arckifejezést öltött magára. – Nemcsak te voltál az, aki ott bántotta a másikat – ismertem be. – Érthető, hogy dühös lettél, amikor közöltem veled az éjszaka árát… meg ahogy viselkedtem… – Komolyan elszégyelltem magam az akkori magatartásom miatt. – Ha viszont nem hoztad volna fel ezt most, akkor részemről feledésbe is merül a dolog.

Részemről. De nagyon jól tudtam, hogy ő remekül bírja magát hibáztatni olyasmiért, amit el sem követett. Most sem volt ez másként. Alig bírtam kidumálni belőle a lelkiismeret-furdalást, olyannyira belelovallta magát a végére, és csak akkor volt hajlandó lehiggadni, amikor közöltem vele, hogy az én emlékeim közt főként az éjszaka maradt meg most és mindörökre, nem pedig az, amit másnap reggel kölcsönös sértettségünkben mondtunk vagy tettünk.

- Nem érdemellek meg… – suttogta, amint befejeztem a vétóbeszédet.

- Ebben is hasonlítunk! Én pont így gondolom – simultam hozzá megkönnyebbülve, hogy ezt a „problémát” is túltárgyaltuk. Ekkor már ő sem állt olyan elgyötörten előttem, felengedett benne a feszültség, és kicsit még reszketve tette a kezeit a derekamra. – Nem fogok összetörni, nyugi! – harapdáltam végig a nyakát, miközben felültem a pult szélére, őt meg combjaim satujába fogva vontam még közelebb magamhoz.

- Szeretlek – sutyorogta, mikor a szájához értek az ajkaim.

- Én is szeretlek! – viszonoztam a vallomását, majd fel akartam szólítani rá, hogy legyen olyan drága befejezni a dumát, és inkább tettekkel is a tudtomra adni ugyanezt, ám megszólalni már nem volt alkalmam. Vette a lapot figyelmeztetés nélkül is…

Semmivel sem törődve, önfeledten csókolóztunk, és simogattuk egymást. Az valóságérzetem enyhén szólva tönkre ment, csak ő számított. Megfeledkeztem, mind térről, mind időről, átadtam magam a varázsnak, melyet az ő ölelése gerjesztett.

Bármilyen bódító pillanatok is voltak ezek, a szenvedélyes, szerelem-szőtte csókoknál nem mentünk tovább. Persze ez sem rajtam múlott. Ryan húzódott el, már amennyire engedtem.

- Fogalmad sincs róla, milyen boldoggá teszel azzal, hogy megengeded, hogy részt vehessek az életedben! – súgta megilletődve. Kis híja volt csak, hogy lehülyézzem ezért, hisz mégis ki mással osztanám meg az ezentúl következő öröm, bánatom, életem, ha nem azzal, aki elsőként tanított meg a szerelemre?

- Én is örülök, hogy részt veszel benne – feleltem.

A keserűbb múlt ezzel tovatűnt, a jövő lebegett a szemeink előtt. És ekkor tértek vissza az agyamba azok a kételyek, melyeket reggel takarékra zártam. Ryan előtt nem mutattam ki, mivel éppen csak hogy tisztáztunk dolgokat, de bennem ott motoszkált a gondolat, hogy mi van akkor, ha nem sikerül – vagy miattam, vagy mások miatt – beilleszkednem az életébe. Elvégre prosti voltam. Nem éreztem méltónak egy olyan valakihez, aki nemcsak gyűlöli ezt a műfajt, hanem az életvitele is távol áll tőle. Bár… Las Vegasban eleget találkozhatott a fajtámmal, de mégis…

Mielőtt mélyebben belemerülhettem volna a tények analizálásába, eltereltem a gondolataimat, és szemügyre vettem a reggelit, vagy lassan inkább ebédet, melyet szerelmem elém tálalt. A kérdés ennek ellenére kiesett belőlem:

- Ki irányítja a birodalmadat, amíg te itt unatkozol velem?

Ryan rám mosolygott, majd a terasz felé biccentett.

- Akarsz kint enni?

Akartam, és már indultam is, de váratlanul a karjaiba kapott. Én fogtam a tányérjainkat, ő meg engem velük együtt.

- Már nincs rajtam kötés, meggyógyult a lábam, nem kell hurcolásznod – emlékeztettem, de annyira azért nem bántam, hogy megfeledkezett erről. Főleg azután nem, hogy észrevettem, nem is a verandán foglalunk helyet.

- De én szeretlek hurcolászni! – kaptam egy puszit a halántékomra, majd vitt is tovább… valamerre a tengerparton.

- És most hová hurcolászol?

- Csak ide! – torpant meg az egyik pálmacsoport előtt, majd talpra is állított. Ismerős volt a környezet, és még a ház is látszott, úgy húszméternyire voltunk tőle.

Ahogy körülnéztem, felfedeztem azt a kis lugast, ahol a legutóbbi itt-jártunkkor már nem egyszer falatoztunk… és szeretkeztünk. Kissé kimelegedtem a gondolataimtól, melyek visszakanyarodtak a múltba, a közös múltunkba, amikor még boldogok voltunk itt, a szörnyűségek előtt. Ő azonban a jelenben maradt, miközben a leterített, párnákkal körbepakolt pokrócra ültetett, és előszedte a zsebébe rejtett, szalvétába csomagolt evőeszközöket.

Még akkor is nosztalgiáztam, amikor nekiálltunk csemegézni. Ryan hangja viszont rögtön a gondolataimba furakodott.

- Amikor kómában voltál, Martinnak adtam át a boltot, ezen kívül azért fizetjük meg az alkalmazottakat, hogy jól csinálják a dolgukat.

Beletelt pár pillanatba, amíg rájöttem, hogy én kérdeztem rá erre az előbb. Lenyeltem a falatot, majd megkértem, meséljen nekem arról, milyen érzés, ha valaki a kaszinók tulajaként multimilliomosnak mondhatja magát. Nem igazán irigykedtem rá emiatt, volt pár elképzelésem, mennyi szál futhat össze a kezében. Ennek ellenére meglepett a válasza.

- Fogalmam sincs – vigyorodott el szégyenlősen. Kérdőn néztem rá, úgyhogy mesélni kezdett. – Örököltem ezt az egészet. A vérszerinti apámmal hét éve találkoztam először. Addig a nevelőszüleimet tartottam a valódiaknak. De már a huszadik születésnapomon elárulták, hogy örökbe fogadtak. Elkezdtem kutatni az igazi szüleim után, így akadtam Samuel Garson, avagy az apám nyomára. Ő legalább annyira megdöbbent, mint én, de azt nem tagadhatta, hogy a fia vagyok. Állítólag kiköpött úgy nézett ki annyi idősen, mint én akkoriban. Egy teljes hétvégén át csak beszélgettünk. Az ő befolyása és ismeretségi köre segítségével megtaláltuk Vanessát is, aki akkor már… Martinnak dolgozott. – Éreztem, mekkora csalódást jelenthetett neki szembesülni azzal, mivé lett a szülőanyja, de mára már nyilván beletörődött, mert szinte rögtön folytatta is az eredeti sztorit. – Apám legalább annyira megdöbbent, mint én. Aztán rájöttünk, hogy anyámnak a foglalkozása ellenére van stílusa: csakis a felső tízezer tagjainak árulja a testét… De ez azért nem mentesítette annyira, mintha tisztességes munkája lett volna. Ne is menjünk ebbe bele, a lényeg, hogy egymásra találtunk. A nevelőszüleim ez után nem sokkal az életüket vesztették, úgyhogy mindenképp be kellett érnem az igaziakkal. Szerencsére nem volt gond, viszonylag könnyen összebarátkoztunk.

Ryan ezután a gondolataiba mélyedt. Szórakozottan elfogyasztotta az utolsó falatjait, de lélekben mintha mérföldekre távolodott volna tőlem. Arra gondoltam, biztos a nevelőszülei járnak a fejében. Megpróbáltam továbbsegíteni.

- Autóbaleset? – tippeltem. Nem jött be.

- Nem – rázta meg a fejét és még el is mosolyodott. Ezzel felkeltette a kíváncsiságomat, majd ki is elégítette rögtön. – Szenvedélyes hegymászók voltak. Egy lavina végzett velük Európában.

- Na, azért ez is közös vonás… – motyogtam, de meghallotta.

- Hogy érted?

- Sehogy, csak… – Miért ne mondhatnám ki? – Jodie szülei is meghaltak.

- Valóban. Vele az első pillanattól fogva megértettük egymást. Talán azért, mert a megismerkedésünkkor mindkettőnknek nagyobb szüksége volt barátra, mint érzelmi bonyodalomra. Aztán ez elmélyült és azt is bevallotta, hogy a nőket részesíti előnyben ilyen téren. Még jobb barátok lettünk.

Igazán érdekelt volna Ryan szemszögéből is az, miért házasodtak végül össze, mert kételkedtem abban, hogy csak a felebaráti szeretet vezérelte volna, de úgy véltem, jobb, ha előbb a másik sztorira derül fény.

- Már a tied volt apád birodalma, amikor találkoztatok?

- Nem, bár Sam a kezdetektől kikiáltott engem az egyedüli örökösének, és ez ellen a féltestvéreim sem tiltakoztak. Egyikük sem elég… ambiciózus, és nem is túl kegyetlen, hogy képes legyen elirányítani a céget. Én sem tartottam magam annak soha, de az unszolásnak engedelmeskedve végül ráálltam, hogy megkísérlek beletanulni. Apám bevett maga mellé társnak, így aztán végképp nem volt kétséges, hogy én öröklök mindent, ha ő meghal. Cseles volt az öreg – mosolygott szomorkásan –, tudta, hogy súlyos beteg, de nem árulta el senkinek. Még a felesége és a közös gyerekei sem tudták. Nem akarta, hogy úgy bánjanak vele, mint egy beteggel. Végrendeletet mindenesetre csinált. Az üzlet hatvan százaléka lett az enyém, a többi negyvenet pedig a testvéreim és a mostohaanyám kapta. Szóval mindenki jól járt, bár én kaptam a legnehezebb feladatot. Még ma is sokszor kételkedem benne, jó ötlet volt-e ekkora dologba belevágni… Talán már rég el kellett volna adnom…

- Én biztos vagyok benne, hogy nálad van a legjobb kezekben – szóltam közbe, bár ezt persze nem tudhattam. Ő is ezen a véleményen volt.

- Édes vagy, hogy ezt mondod, de nem tudhatod – nézett rám elnézően mosolyogva. Aztán ez bűntudatossá változott. – Az utóbbi fél évben például mindennel foglalkoztam, csak azzal nem, hogy mi történik Vegasban…

- Miattam – suttogtam helytelenítően.

- Sokkal szívesebben voltam veled, még akkor is, amikor kómában feküdtél, mint ott, ahol lennem kellett volna. Martin sokat segített. Neki a vérében van az üzlet – nevetett halkan. Tudtam, mire gondol. Én is ismertem azt az oldalát. – Talán nem is fogadom vissza tőle a részem, amit nekiajándékoztam, hogy elkerüljük az összeomlást…

Voltak kételyeim, hogy Martinnak tényleg erre van-e szüksége, bár azt nem tagadhattam, hogy tényleg jól bánik a pénzzel. Meg különben sem tartozott rám, miben egyeznek meg, végre volt valami, amiben nem nekem kellett döntenem.

Egy dolog mégis az eszembe jutott.

- Akárhogy is lesz, illene visszatérned, hogy egyáltalán lásd, mi folyik ott.

- Tudom, megyek is… – pillantott rám –, amint sikerül rábeszélnem téged, hogy gyere velem.

Ez zsarolás volt a javából! Tisztában volt vele, hogy neki akarok jót, és sosem bocsátanám meg, ha miattam hanyagolná a kötelességeit, ezért az sem lehetett előtte kétes, hogy igent mondok. De azért nem akartam elkapkodni.

Félretoltam kettőnk közül a tányérokat, majd négykézláb közelíteni kezdtem felé. Lassan.

- Szóval… az akarod, hogy menjek veled?

Centikre tőle álltam meg, bár elég nehezemre esett. Elképesztett az elemi vágyakozás, ami egy pillanat alatt rám tört.

Ryan hasonlóképpen érezhette magát, ezt a tekintete árulta el, mellyel végigsimogatott.

- Szeretném – helyesbített, majd felemelte a kezét és az arcomat megcirógatva a tarkómra csúsztatta. Rögtön elvesztettem a fonalat, miről is beszélgettünk. – A kérdés csak az, meg mered-e ismerni azt az életemet?

Megcsókolt, mielőtt közölhettem volna vele, hogy semmitől sem félek, bár nem is lehetett volna konkrétan csóknak nevezni. A nyelve végigsiklott az ajkaim mentén, de azok hiába nyíltak szét az érintésére, nem csúsztatta közéjük. Ennek ellenére is úgy éreztem, felemelkedem a felhők közé… egész a magas egekig bírt repíteni egyetlenérintése, és úgy éreztem, repülök én is.

Nem jutott el a tudatomig semmi más, csak az érintéseire figyelt a testem, és megtette, amire Ryan szavak nélkül kért. Átadtam magam az érzékeimnek.

Mikor először váltunk szét meglehetősen kifulladva, kinyitottam a szemeimet, és a tekintetem az övébe fúrtam. Az ujjai előresiklottak a tarkómról, át a nyakamon, egész az ajkaimig. Lassan rajzolta őket körbe, én pedig puszit nyomtam minden egyes ujja hegyére. Gyengéd mosollyal vette ezt tudomásul, majd továbbhaladt a nyakamra, elidőzött a kulcscsontom hajlatain, és bizsergő ösvényt rajzolt remegő bőrömre, míg el nem ért a mellemig.

Pihekönnyű érintést simította körbe szaporán emelkedő és süllyedő halmomat, szándékosan gyötörve azzal, hogy kikerülte annak vágyódva felé meredő csúcsát. Felnyögtem a kéjtől, egész testemben megborzongtam, aztán összeszedtem magam, és megtettem azt, amire minden porcikám vágyott: én is megérintettem.

A szemei azt sugallták, amit mindig örömmel láttam, bár sokszor letagadtam, hogy jólesik, de akkor is csak egyetlen egyet jelentett, ez pedig minden szónál többet mondott. Sablonosan annyit tett, szeretlek, és a tiéd vagyok, számomra viszont egy egész világot, és új életet nyújtott. Ez pedig több volt, mint amiről valaha álmodhattam…

Közelebb húzódtam hozzá. Ő is közeledni kezdett, míg újra milliméternyire kerültünk csak egymástól, de várt. Kivárta, amíg visszakapja a jelet, amelyet az előbb ő közölt felém. A szemeibe nézve megadtam neki, majd egy könnyed puszit adtam a szája szegletére, aztán már ő kereste vadul az ajkaimat.

Csókba izzottunk, miközben ujjaink előbb összekulcsolódva, utána elválva simogatták le a másikról a nem is olyan hirtelen, de mindenképp felesleges akadályt jelentő ruhadarabokat. Szerencsére nem volt belőlük túl sok. Szorosan egymáshoz simulva küszködtünk a sürgető vággyal, nem akarván elkapkodni a pillanatot, annál inkább a végsőkig húzni, fokozni azt.

Ryan az ölébe húzott, de egyelőre még nem hatolt belém, tovább tépázva ezzel már jócskán felhergelt, és rá vágyakozó idegeimet. A kezei feltérképezték a testem, bár már nagyon is jól ismerte minden érzékenyebb pontomat, melyeket most sorra felhevített, majd gyengéden elfektetett a puha pokrócon, és a szájával is bejárta azt az útvonalat, melyet az ujjai már megtettek.

Egy emlékkép villant a jelenkori helyzetünkbe, ami a múltat hordozta magában, az első együttlétünket. Nagyon sok minden változott azóta velünk, köztünk, bennünk, mégis… a sok viszontagság ellenére ugyanazt a gyönyörnyi ígéretet hordozta magában minden egyes másodperc, mint akkor. Ezzel együtt pedig a jövőt, és a majdani boldog alkalmakat, melyet már nem csak reményeink szerint, hanem minden bizonyossággal meg fogunk még élni egymással.

A gondolataim ezután semmivé puhultak az agyamban, csak ő számított, én, és a mámor. Egyre hevesebb izgatások és csókok közepette ajzottuk fel egymás érzékeit egész a mennyekig, de mielőtt porrá haltunk volna a kéjek örvényében, Ryan egy kicsit elhúzódott, és rám nézett.

A tekintete most bizonytalan volt, mintha… nem merne megérinteni ismét. Egyből tudtam, mi baja van, és rámosolyogtam.

- Jól vagyok – suttogtam rekedten a majdnem kielégült, mégis visszatartott extázistól. – Ígérem, hogy nem lázasodom be, és nem is esem kómába, csak kérlek… nehogy most abba merd hagyni!

A végét már parancsként kiáltottam, és bele is trafáltam az aggályaiba; megkönnyebbülten viszonozta a mosolyom, majd az ajkaimra hajolt, és a már rég széttárt, csak rá váró combjaim közé helyezkedett.

Alig vártam, hogy egyesüljünk végre, ám aztán felélénkült agyam valami egészen mást sugallt. Eddig én élveztem az ő általa kínált örömöket, de ő még semmit nem kapott tőlem. Egyetlen mozdulattal korrigáltam a hibát; a hátára döntöttem, majd a meghökkenését figyelmen kívül hagyva én indultam felfedezőútra a testén.

Lágyan érintettem mindenütt, ahol sejtettem, és a remegései is azt mutatták, hogy jó neki, apró csókokkal halmoztam a felsőtestét, míg a kezem határozottan, mégis szelíden közeledett vágyai megnyilvánulása felé. Még meg sem érintettem, mikor megremegett, aztán halk nyögéssel vette tudomásul, hogy legyőztem. Nem ellenkezett a kínzás ellen, amit az ajkaim és a nyelvem követtek el rajta. Én pedig kihasználtam az összes adandó pillanatot, hogy minél mámorosabb állapotba izgassam.

A végén már halkan, szaggatottan könyörgött a megváltásért. Bár nem voltam semmilyen istenség, mégis tőlem remélte ezt, én pedig jó ideje készen álltam megadni a számára. Na meg a magam számára is.

Lassan emelkedtem a csípője fölé, az ujjaim még mindig lüktető férfiassága körül mozogtak, egész addig, míg el nem rántotta magáról a kezemet a csuklómnál fogva, majd megragadta a derekam, és felülve egy csendes nyögéssel magára húzott.

A vállam egy apró harapásban részesült, amint tökéletesen eggyé váltunk. A levegőm is bent rekedt egy másodpercre, majd nyöszörögve kiszabadult a tüdőmből. Utána gyorsan kellett egy időre elegendő oxigént magamhoz vennem, olyan sebesen kapott az ajkaim után.

Nyelvünk érzéki táncát csak a testünk ritmusa múlta felül. A rajtunk kívüli világ teljesen eltűnt, maradtunk ketten… vagyis csak mi, egyedül. Már fogalmam sem volt róla, hol érek véget én, és hol kezdődik ő, csak azt éreztem, hogy ennyire együtt még sosem voltunk. Egyre vadabbul mozogtunk az ősi zene ütemére, vágyva a beteljesülést, melynek eljövetelekor már csak egymásba kapaszkodva zuhantunk valahová a feneketlen megsemmisülésbe, megállás nélkül csókokkal téve még teljesebbé az élményt.

Zihálva kapkodtam levegő után Ryan élvezetem hevében enyhén összekarmolt mellkasára, melyet éppúgy filmnyi verejtékréteg borított, akárcsak az én testemet, melyre most rejtélyes mintákat rajzolt.

A szíve szapora ütemet vert a fülem alatt, de tudtam, hogy az enyém sem különb nála. Addig hevertünk ott szavak nélkül egymást ölelve, míg egy kisebb széllökés el nem ért minket a tenger felől. A pálmák hajladozni kezdtek körülöttünk, és feldőlt egy pohár. Meg is feledkeztünk a borról, pedig amikor ideértünk, észrevettem, hogy Ryan ezzel is készült, nemcsak pokróccal.

Adtam egy puszit a nyakára, majd felemelkedtem, hátha elérem az üveget. Sikerült.

- Jó ötlet! Én is szomjas vagyok – helyeselt, amint meglátta, mi az oka a fészkelődésemnek.

Kiszaladt belőlem egy sóhaj, ahogy függőleges helyzetbe értem, ugyanis ő még mindig a testemben volt, és az ingerlésnek köszönhetően ismét duzzadni kezdett. A további szavai is nyögésbe fúltak, mikor a csípőmet megmoccantva további lépéseket tettem ennek elősegítése érdekében.

A poharak túl messze voltak, szét kellett volna válnunk, ha el akarom érni, de ezt mellőzni kívántam, így bőven megfelelt az üveg. Azt csak a jeges vödörből kellett kiemelnem. Ittam belőle egy kortyot, mialatt Ryan végigcirógatta a combjaimat, aztán a derekamon át a mellbimbóimat vette célba.

- Kérsz belőle? – kérdeztem a nedűre célozva, de mivel a tekintete már inkább rajtam kalandozott, a szeme villanása elárulta, hogy ő nem arra gondolt, amikor rávágta:

- Igen!

Ugyanezzel a lendülettel fel is ült, és a nyelve izgatta tovább az ujjai által keményre simogatott mellbimbóimat. Majdnem kiejtettem az üveget a kezemből, mikor a fogai összezárultak az egyiken, de csak picit löttyent ki. Ekkor támadt egy ötletem.

Ryan szája már úgyis a nyakamon haladt felfelé, ezért ittam egy keveset, de nem nyeltem le. Megosztottam vele a kortyot, mikor az ajkaimhoz ért. Mohón itta a finomságot, még a nyelvemről is alaposan leszopogatta a maradékot és aztán sem engedett szabadon. Addig csókolt, míg már csak egymás saját ízét kóstolhattuk, nem a bort.

Néhány kósza csepp a mellkasunkra is jutott, de nem hagytuk őket kárba veszni. Ő nyalogatta le rólam előbb a szökevény falatokat, ujjaival is felfedezve minden érzékeny pontom. Az én kezeim sem tétlenkedtek. Mikor a fenekembe markolt épp, hogy jobban magára szorítson, benyúltam kettőnk közé, és lágyan ingerelni kezdtem ott, ahol összekapcsolódtunk. Egy ideje már teljes harci készültségben meredt belém, rendesen kitöltve a bensőmet. Megszorítottam az izmaimmal, mire felnyögött, és lassan mozgatni kezdett magán. Lélegzetelállító ütemben siklottam rajta fel-alá, harapós csókjaink közepette.

A szél feltámadt körülöttünk, de nem volt képes lehűteni a szenvedélyünket, melynek lángjai egyre magasabbra csaptak.

Ryan is tovább fokozta a sebességet, bár még mindig én irányítottam. Egy édes csók után szorosan magára húzott, majd átvette a vezetést. Az egyik pillanatban még én simultam rá, a következőben megragadott, és könnyedén a puha párnák közé fektetett. Fölém hajolva azonnal megcsókolt, a kezei mindenütt ott voltak a testemen, a cirógatásai lassacskán felemésztettek, a tekintete pedig szinte perzselt. Egyre gyorsabban mozgott, súlyosan zihálva űzte a gyönyört. Én is alig vártam, hogy ez bekövetkezzen, de addig is kihasználtam a kéjfakasztó pillanatokat, és sürgető mozdulatokat téve segítettem elő mind teljesebb élvezetünket.

Nem fogtam fel, hogy a körmeim helyenként túl mélyen fúródnak Ryan bőrébe, piros csíkot hagyva maguk után, az sem zavart, hogy egyre sebesebb lökései következtében már-már alig kapok levegőt, csak az számított, hogy egyek vagyunk. Mint minden szeretkezésünkkor, a világ ezúttal is elködösült, csak őt láttam, majd már őt sem.

Az extázis pillanatában megvonaglottam a kéjtől, a testemet kirázta a kellemes hideg, a boldog borzongás pedig tetőtől talpig ellepett. Ryan elmosolyodott, mikor észrevette – és nyilván érezte is a testem mélyén –, hogy a csúcsra juttatott, majd két újabb erőteljes lökéssel ő maga is átlépte velem a káprázat országának kapuját. Egyazon ütemre reszkettünk a csodáktól, melyeket megint csak együtt élhettünk át. Egy picit sem éreztem szokványosnak az érzést, holott nem először, de még csak nem is másodszor tapasztalhattam meg, milyen a karjaiban lenni, őt ölelni… és általa ölelve lenni.

- Szeretlek! – szakadt ki belőlem egy vallomás, bár a szó nem is adta vissza azt, ami valójában bennem lakozott iránta. Ő azonban örült neki. Gyengéden a két keze közé fogta az arcom, néhány meglehetősen csapzott hajtincsemet a fülem mögé simította, aztán végigpuszilgatta a szemeimet, az államat… végül megállapodott a számnál, és fulladással kecsegtető percekre ott is ragadt.

Nekem is nehezemre esett elszakadni tőle, de mivel akartam még ilyen élményeket, nem állt szándékomban máris belehalni a gyönyörűségbe. Finoman távolabb toltam magamtól, mire a könyökére támaszkodott, nehogy összenyomjon. A combjaim még mindig a derekát ölelték, így gátoltam meg abban, hogy jobban is elhúzódhasson.

- Én is szeretlek – suttogta a nyakamra lehelve újabb pillekönnyed csókocskákat.

Időtlen időkig képes lettem volna itt maradni vele így, de egyszer mégis csak kipihentük magunkat. Mielőtt újjáéledésre bármikor képes vágyainkat hagytuk volna érvényesülni, úgy döntöttünk, hogy a házban folytatjuk a szerelmezést. Összeszedegettük a cuccokat, majd kézen fogva elindultunk odafelé.

Ryan félúton torpant meg, és végignézett rajtam. Mivel legjobb tudomásunk szerint is csak ketten tartózkodtunk a szigeten, az öltözködéssel nem bajlódtunk, a ruháink a pokrócba gyűrve raboskodtak, így nem lehetett titok előtte, milyen hatást vált ki belőlem egyetlen csodáló pillantása.

- Maradj itt, mindjárt jövök! - nyomott egy puszit az ajkaimra, majd a batyuval elsietett a házhoz. A verandára pakolta, és már indult is vissza hozzám.

Az ötletét kitalálva előreszaladtam a tengerbe, de a vízben való haladás nehézsége meg a dokik figyelmeztetésének eszembe jutódása miatt nem erőltettem túl magam menekülési szempontból, ezért már a térdig érő vízben áldozatul estem Ryan gyengéd támadásának.

- Csak nem képzeled, hogy elmenekülhetsz előlem? – kérdezte tréfásan, azt azonban most sem várta meg, hogy válaszolni tudjak. Felemelt, és miközben beljebb sétált velem a mélyebb víz irányába, kiolthatatlan szenvedélye a felszínre tört.

A puha hullámok ölelésében ismét egymásba bolondultunk, a szó szorosabb és tágabb értelmében egyaránt.

Késő délután tértünk csak vissza ténylegesen a házba, akkor is csak azért, mert megéheztünk. Én elsőként egy közös fürdést javasoltam, hogy mielőbb megszabaduljunk a só-, homok- és egyéb maradványoktól, amik a testünket borították. Kedvesem is támogatta az ötletet, de utána kíméletlenül pihenésre ítélt, míg ő elkészíti a vacsoránkat.

Szokott helyemen, a pult szélén ücsörögve figyeltem, ahogy tevékenykedik, és alig bírtam megállni, hogy ne rántsam le magamról az általa kötelezően rám adott inget – szerencsére az övé volt, így legalább az illata minden pillanatban velem lehetett, ha ő átmenetileg nem is volt hajlandó –, és teperjem valahova az asztalra, padlóra, bárhová! Félelmetes érzések jártak át erre a gondolatra. Soha nem hittem volna, hogy valakire ilyen elemi szükségem lesz, akárha ő volna az oxigén vagy az éltető víz. Egy kicsit meg is ijesztett ez a dolog, úgyhogy leugrottam a pultról, és a partra indultam, hogy egy cigi segítségével nyugtassam meg háborgó idegeimet.

- Hová, hová? – szólt utánam, amikor kiszúrta, hogy már nem akarom elcsábítani, valamint távolodom.

Elárultam neki, mehettem. A vidámsága neki is megcsappant, alighogy elhagytam az ötméteres körzetet, melyben szikrázott köztünk a levegő, de reméltem, megérti majd, ha később elmondom neki a menekülésem okát. Előbb azonban nekem kellett tisztába jönnöm vele.

Tulajdonképpen boldognak kellett volna lennem, sőt, az is voltam, egyértelműen, hisz minden gondunk megoldódott, együtt vagyunk, szerelmesek vagyunk, egy lakatlan szigeten vagyunk… Mégis valahogy úgy éreztem, valami hibádzik. Hiába róttam viszont a köröket a parton, majd a ház körül, végül a lugasban, ahol a napunk kezdetét töltöttük igen kellemes dolgokat művelve, nem lettem nyugodtabb. Mindenesetre megkíséreltem magamra erőltetni belőle valamennyit, és visszaindultam a házhoz.

Ryan a verandán terített, ahol el is fogyasztottuk az egyszerű, isteni finom, de rá jellemzően elsőre felismerhetetlen külsejű ínyencséget. Persze feltűnt neki, hogy valami bajom van, de mivel én magam sem voltam vele tisztában, miért, nem álltam neki magyarázkodni, inkább eltereltem a figyelmét… Bevált. Néhány perccel később, a naplemente csodaszép sugaraitól öltöztetetten gabalyodtunk egymásba, ezen a napon már ki tudja, hányadszor. Mégsem volt unalmas, ellenkezőleg…

A sötétség beálltával a hálóba vonultunk, és pihenés meg regenerálódás gyanánt pezsgőt kortyolgatva beszélgettünk mindenféléről.

- Miért vetted feleségül Jodie-t? – kérdeztem, mikor egyszer ő is szóba került. A csaj indokairól voltak fogalmaim, hiszen ő maga mesélte a „raboskodásunk” alatt, de hogy Ryan miért tette meg ezt a lépést, arra kíváncsi voltam.

- Ez nem egy túl szép történet – sóhajtott fel, majd kivette a kezemből a poharamat, az éjjeliszekrényre tette, aztán magához ölelt. – Biztos, hogy tudni akarod? – érdeklődött halkan.

- Ha úgy gondolod, hogy elmesélnéd… – adtam meg neki a lehetőséget a titka megőrzésére, de nem volt rá szükség. Egy könnyed csókot követően beavatott.

- Ismertem egy lányt… – Ez máris elég rosszul kezdődött, de legyűrtem a féltékenységet, amely kapásból a bőröm alá fészkelte magát, és igyekeztem nem elképzelni őt más nőkkel. Aztán el is szégyelltem magam, mert neki durván ezerrel több oka volna rá, hogy eméssze magát azért, amit én műveltem a múltamban. Csendben maradtam, és vártam, hogy folytassa. – Ez akkoriban történt, amikor Las Vegasban kezdtem dolgozni apám mellett. Leanne az egyik szállodában dolgozott a bárban, és… elég hamar összemelegedtünk…

Ez volt az a pont, ahol először kellett félbeszakítanom, bár még bele sem kezdett igazán a sztoriba.

- A részletekre nem vagyok kíváncsi, ha nem baj – tettem a szájára az egyik ujjamat. megpuszilta, és elmosolyodott.

- Nem fogom részletezni, ne félj! – Ígérte. Reméltem, hogy így lesz. – Nem részletezem, de nem is fogok finomítani rajta. Tetszett nekem, elmentünk párszor együtt szórakozni, vacsorázni, meg ilyenek. Néhány hét alatt eljutottunk arra a szintre, hogy mindenki úgy vélje, összetartozunk. Ma már nem vagyok rá büszke, de élveztem a helyzetet. Az életem fenekestül felfordult ugyan, de egy olyan világba kerültem, amilyet azelőtt elképzelni sem mertem, sikeresen ráéreztem, mit vár el tőlem apám, úgyhogy annak megfelelően végeztem a dolgom, és jól végeztem… ráadásul pedig egy gyönyörű barátnő tette fel minderre a koronát. Elcsábított a pénz, a hírnév, a siker… Nem vettem észre, hogy mindez milyen üres is valójában. Másfél hónap kellett hozzá, hogy rájöjjek. És tulajdonképpen Leanne döbbentett rá. Akkor gyűlöltem érte, de most már inkább hálás vagyok neki, hogy felnyitotta a szemem, különben talán mi sem találkoztunk volna – puszilt meg ismét.

Kevésbé lelkesen viszonoztam, mint ahogy szerette volna, majd ezt észrevéve megint felsóhajtott, de én szólaltam meg előbb.

- Hogyan ébresztett rá? Mit csinált?

Egyelőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg tudni akarom-e, de ha már egyszer én kérdeztem, mi volt a miértje a nősülésre…

- Másfél hónapig jártunk, mielőtt sor került volna a szexre. – Pont ennek a részletezésétől tartottam, de Ryan betartotta a szavát, nem avatott be annyira. – Nem látszott olyannak, mint aki könnyen kapható, legalábbis ami engem illet, elég sok időbe telt, mire elértem, hogy lefeküdjön velem. Rengeteget költöttem rá, udvaroltam neki… A futó kalandokat sosem kedveltem, ehhez sem úgy álltam hozzá… Fogalmam sincs, milyen reményeim voltak, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy végül közös ágyba keveredtünk. Másnap reggel pedig Leanne érzelemmentes ridegséggel közölte velem, mennyi a tarifája egy teljes éjszakára.

Ryan ezt úgyszintén ridegen és érzelemmentesen mondta, de bennem egy csapásra világossá vált minden.

- Vagyis kiderült, hogy… prostituált? – kérdeztem rá halkan, biztos, ami biztos. Nem cáfolta.

- Igen. Fogalmam sem volt róla. És itt véget is ér a történet. Csalódtam a szerelemben, és úgy döntöttem, remekül megleszek anélkül is. Valamint megfogadtam, hogy soha többé nem fizetek nőnek azért, hogy érzelmeket hazudjon nekem.

Általában minden helyzetben képes voltam valamiféleképpen hangot adnom a véleményemnek, de most túlzás nélkül elakadt a szavam. Arra is rádöbbentem, miért volt olyan dühös Ryan azon a reggelen, amelyen kifizettettem vele a szolgáltatásaimat. Még inkább elszégyelltem magam.

- Sajnálom – suttogtam a mi ügyünkre értve, ám ő azt hitte, a másik lány miatt szánakozom.

- Ne sajnáld! Mindenki begyűjti a maga pofonjait, míg végül olyanná nem válik, amilyen.

Ebben igazat kellett neki adnom, de volt még valami, amit nem értettem.

- Az odáig most már világos, hogy csalódtál a… szerelemben, az emberekben… főleg a nőkben, de akkor… velem miért…? És ne mondd, hogy azért, mert azt hitted, főiskolás vagyok! – tettem hozzá, mielőtt pont ezzel hozakodna elő. – Az első alkalommal…

- Kinevetsz, ha azt mondom, hogy első pillantásra beléd szerettem? – szakított félbe halkan. – Amit korábban Leanne iránt éreztem, meg sem közelítette, amit te váltottál ki belőlem. Még azt az alapelvemet is sutba dobtam, amihez évekig tartottam magam. Az egész vagyonomat is odaadtam volna érted. Ennek ellenére bizakodtam, hogy valamikor majd te is megkedvelsz, és nem a pénzemért.

Nem nevettem ki. Pontosan tudtam, mire gondol, hiszen én magam is majdnem ugyanezt éltem át, bár nem az első pillanattól, hanem csak az első éjszakától kezdve, de nem tagadhattam, hogy elrabolta a szívem. Ezt persze akkoriban még soha nem ismertem volna el, magam előtt sem, és mégis… azzal, hogy annyiszor eszembe jutott, beférkőzött az álmaimba, és minduntalan kísértett annak az éjnek az emléke, lassan egyértelművé vált, hogy több ez, mint puszta vágy. Több mint ösztönök.

Ryan nem szólalt meg a vallomása után, várta rá a válaszomat. Én pedig csak egyféleképpen felelhettem.

Addig mocorogtam a karjaiban, míg szembe nem sikerült fordulnom vele. Akkor pedig köré fonódtam, és megcsókoltam. Nem szenvedélyesen, sokkal inkább úgy, hogy kifejezzem, mit érzek iránta. Iránta, és semmiképpen nem a pénze iránt.

Viszonozta a csókot, hasonló érzelmesen, mint ahogyan indítottam, de a lényünket nem tagadhattuk meg. Hamarosan cirógatásokkal hevítettük egymásban a vágyakozást, míg perzselő magasságokba nem ért. Mégiscsak az ösztöneink kerekedtek felül, ám ezúttal lágyan és szépen szerettük egymást, nem elsősorban kielégülést hajtva, hanem mind több gyönyört okozva a másiknak. Noha minden eddigi alkalommal fontos volt, hogy többet nyújtsunk, mint amennyit kapunk, soha ilyen meseszép nem volt még…

A beteljesülés pillanatában mintha tényleg eggyé olvadtunk volna. Életünk összes béklyója könnyedén pattant szét, és immár titoktalanul, boldogság-ittasan lebegtünk a mámor tengerén.

A karjaim és a lábaim utána is még soká ölelték az imádott férfi testét, ő pedig csókokkal hálálta meg a ragaszkodást.

Egy dolgot azonban szerettem volna még tisztázni. Kitértem az újabb érzéki ostrom elől és szerelmem emiatt csodálkozó arcára pillantottam.

- Ha nem lennél gazdag… akkor is szeretnélek – osztottam meg vele a gondolatom.

Elmosolyodott, majd így felelt.

- De mivel az vagyok, a vagyonom mostantól a tiéd is.

Ezzel sajnos nem azt a célt érte el, amire minden bizonnyal számított. Kellemetlen, hülye és nem utolsó sorban dühös érzések jártak át. Az énem lassan eltünedező, kurvás része most jól megmondta volna a szívem szerelmének, hogy mit csináljon a pénzével, mert a büszkeségemet alapjaiban sértegette az iménti mondata, de aztán mégis lenyeltem a szitkaimat. Úgy döntöttem, nem szóban fogom a tudomására hozni, milyen magasról teszek a pénzére, majd ő is tapasztalni fogja a tetteimet. Azokkal fogom bizonyítani, hogy a múltam ellenére különb vagyok a Leanne-féléknél.

- Azt hiszem, tanulni szeretnék… – jegyeztem meg bizonytalanul, mert arról még fogalmam sem volt, micsodát, de az utcára többé nem kívánkoztam vissza.

- Rendben. Az lesz, amit csak akarsz! – egyezett bele Ryan, én meg már előre éreztem, mennyi vitánk lesz még abból, amikor fizetni akarja ezen tervem költségeit, de egyelőre nem hozakodtam elő ezzel. – Előtte viszont szeretnélek kényeztetni egy kicsit…

Ez elfogadható, mi több, igen ígéretes lehetőségnek hangzott, nem mondhattam nemet.

- És ezt mégis hogyan képzelted? – érdeklődtem mindent sejtve.

- Itt maradhatnánk még egy ideig édes kettesben – halmozta máris puszikkal a nyakam. Kapásból feltámadtak a vágyaim. Fogalmam sem volt, hogy csinálja, de az egész napos, szinte szünet nélküli szeretkezés után már megint felizgatott.

- Igen… – ziháltam –, és még?

- Aztán elmehetnénk Vegasba – harapdálta közben már a mellbimbóimat, hogy azok kicsúcsosítása után elégedetten haladjon tovább rajtam lefelé.

- Igen… – helyeseltem ismét, bár kezdtem elveszíteni a fonalat.

A lábaim maguktól nyíltak szét előtte. Az ujjait rögtön a szemérmemre csúsztatta, de még nem belém.

- A legfontosabb viszont az, hogy együtt legyünk – súgta végszóként, mielőtt a nyelve lecsapott rám.

- Igen! – kiáltottam öntudatlanul élvezve a félelmetesen érzéki érintéseket.

Egyre feljebb sodródtam a kéj lépcsőfokain. A kezeim hol az alattam gyűrődő lepedőt tépdesték, hol izgalmam okozójának hajába túrtak, hogy még többért esedezzem. Ezt senki nem csinálta nála jobban. Pontosan tudta, hol és hogyan érintsen meg, hogy lángolni kezdjek. A végzet pedig elkerülhetetlenül ért utol, mikor az ujjai szapora mozgatása közben a nyelve a csiklómat vette kezelésbe.

Meghaltam. Koordinálatlanul vonaglottam még, mikor Ryan visszakúszott fölém, és egyetlen erős lökéssel mélységeimbe küldte kőkemény testét. A lélegzetem is elakadt az elánjától, de ő sem fuldoklott kevésbé, ennek ellenére rögtön mozogni kezdett.

Ezúttal gyorsan ért el bennünket a kielégülés gyönyöre, de semmivel sem kisebb élvezetet nyújtva, mint eddigi együttléteink.

Szívverésünk csillapultával pihegve megegyeztünk, hogy némi alvást is kéne iktatni kedvenc tevékenységünk sorozatvégzésébe, mielőtt végkimerülésben valóban elhalálozunk a testi örömök oltárán. Egymás karjaiba bújva, apró csókokat váltva szenderedtünk el alig néhány pillanat alatt. Részemről álmomban is folytatódtak az örömittas órák…